fbpx
14.9 C
Kecskemét
2021. október 16., szombat

FRISS HÍREK

Felfüggesztett fogházat kapott a Halasi úti balesetet okozó részeg autós

Gyorsított eljárásban, három nap alatt bíróság elé állították és jogerősen 6 hónap, egy évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték, valamint 2 év 6 hónapra eltiltották a járművezetéstől azt a férfit hétfőn, aki múlt hét pénteken annyira ittasan vezette az autóját Kecskeméten, a Halasi úton, hogy nekiütközött az előtte megálló gépkocsinak, ami hátulról nekiment az előtte lévő autónak – írta meg az Index.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleménye szerint a 40 éves T. Zsolt nagyon súlyosan ittas állapotban ült az autójába, vérében négy ezreléket meghaladó alkohol volt.

Ilyen súlyos ittasság már életveszélyes állapotnak minősül és akár halált is okozhat.

A férfi a követési távolságot ittassága miatt nem tudta tartani, emiatt ütközött neki az előtte forgalmi okból megálló gépkocsinak. A baleset miatt az ittas sofőr is megsérült, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, az autókban pedig anyagi kár keletkezett.

Ittas vezető okozott ráfutásos balesetet Kecskeméten

Hirdetés

Felkapottak

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...