fbpx
2 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

Kirúgták az Index főszerkesztőjét – kecskeméti kötődésű újságíró lett a vezérigazgató

- Advertisement -

Már szóltunk az Indexről akkor, amikor átállították azt a mutatót, amely azt jelzi, hogy a szerkesztőség szerint szabadon írhatnak-e, vagy esetleg veszélyben vannak, netán már nem függetlenek. Június végén átállították a veszélyben sávba a mutatót, és ezt írták hozzá:

“Kívülről ugyanis olyan befolyás ért minket, amelynek vége a szerkesztőség megszűnése lehet. Aggódunk, hogy egy csapásra, egy szervezeti váltással elvesznek azok az értékek is, amelyek miatt ma az Index az ország legnagyobb és legolvasottabb lapja lett.”

Akkor a 24.hu egy lehetséges forgatókönyvet is megírt, hogy mi lehet a háttérben. Akkor vetődött fel, hogy már az előjel lehetett, hogy megvették a kecskeméti Oltyán József részét az Indamedia Csoportban. Ezt írták:

Mindez mindössze két és fél hónappal történik azután, hogy Vaszily Miklós, a TV2 elnöke tulajdonosa lett az Index hirdetéseit is értékesítő Indamedia Csoportnak, miután megvásárolta a cég 50 százalékát Oltyán József KDNP-s üzletembertől, akinek 2018-as feltűnése a cégnél már aggodalmat keltett a szerkesztőségben, mivel erősek a kormánypárti kapcsolatai.

Vaszily TV2-es szerepvállalása előtt volt az Echo TV, illetve az állami média vezérigazgatója is, ám korábban az Indexnél is dolgozott vezetőként. A lapot kiadó CEMP Zrt.-nél 2005 és 2009 között volt vezérigazgató és igazgatósági tag, majd 2010 és 2014 között az Origo Zrt. vezérigazgatójaként dolgozott.

Kecskeméti kötődésű az új vezérigazgató

Akkoriban új vezérigazgatója lett az Indexnek, aki nem sokkal később le is mondott, most helyette Szombathy Pál lett a vezérigazgató, aki egy ideje már az igazgatóság tagja volt.

Hasonló cikkünk:  Polt Péter lemondását követeli Magyar Péter, miután az ügyészség beidézte őt

Az ő édesapja Szombathy Zoltán, aki a Kecskeméti Televízió alapító főszerkesztője. Fia, Pál a megyében, Bácsalmáson született és a Wikipedia szerint gyermekkorát szülővárosában és Kecskeméten töltötte.

Fizettek volna, ha hallgatok

Lényegében ezt mondta búcsúzva kollégáitól a kirúgott főszerkesztő, Dull Szabolcs. A nyilvánossá vált videón arról beszél, hogy felajánlották neki, hogy kap egy összeget, ha hallgat. 1:48-nál elcsukló hangon ezt kéri:

Ne hallgassunk!

Hogy mi zajlik az Indexnél, arról egyelőre csak találgat a legtöbb sajtó. Ezek közül az egyik vélemény az, hogy a NER igyekszik bekebelezni a hírportált. Uj Péter, az Index egykori és a 444 jelenlegi főszerkesztője szerint a Népszava-ATV modelle felé vinnék az Indexet. Vagyis a mögötte álló médiacég valamilyen szinten kapcsolódna a hatalomhoz. Kifelé ellenzékinek tűnhetne, viszont az anyagiakon keresztül kontrollálható lenne.

Az Index szerkesztősége ma azt tudatta közleményben: elfogadhatatlan, ami történt. Ebben az áll, hogy az aláírók szerint

Dullnak azért kellett mennie, mert nem engedett a zsarolásnak.

Szolidárisak vagyunk az Index-szel

Miközben a KecsUP szerkesztőségét is érik támadások (több irányból is) magunk is úgy véljük, hogy aggasztóak a tapasztalt jelek, és félő, hogy a kritikus sajtó utolsó bástyái vannak éppen tűz alatt.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...