Mondok József lett Izsák polgármestere ismét. A veterán politikus több mint 20 éven keresztül vezette a várost, úgyhogy bizonyos szempontból a győzelme nem különösebben meglepő vagy említésre méltó esemény, ami miatt azonban mégis az országos sajtó címlapjaira került, az az, hogy mindezt úgy sikerült elérnie, hogy tavaly egy különösen látványos korrupciógyanús ügy következtében elveszítette a választást. Ám idén, a korábbi polgármester lemondását követően, alig egy évvel a bukása után megint ő nyert.
Hogyan lehetséges ez?
A magyar ellenzéknek ilyen és hasonló fideszes győzelmekre két magyarázata van: a választók gonoszak vagy hülyék. Azt nem állítanám, hogy nincsenek ilyen szavazói a Fidesznek, de ez így, ebben a formában nem igaz és nem is vezet sehova. Ez a hozzáállás ugyanarra jó, mint az összefogás szajkózása: arra, hogy nem kell csinálni semmit. Ugyanezt a célt szolgálják mellesleg „az EU vagy a nyugat majd megszabadít minket Orbánsátántól” értelmezések is.
Ebből a hozzáállásból csak a tehetetlenség következik, vagy esetleg egy a társadalom butaságára és gonoszságára építő politikai kommunikáció. Bármennyire is meglepően hangozhat ez az ellenzék „okos” megmondóemberei számára, az emberek nem szeretik, ha hülyének nézik őket és azt sem szeretik hallgatni, hogy ők gonoszak lennének. Mindegy egyes ilyen cikk csak megerősíti a Fidesz szavazóbázisát.
E vélemények szerint az ellenzék mindent jól csinál, és így lesznek a több százmilliós állami támogatást felvevő pártok – melyeknek számos képviselője magyar viszonylatban jónak számító fizetésért hivatásszerűen foglalkozik politikával – a gonosz és buta nép áldozatai.
Én azért nagyon remélem, hogy egyszer csak eljutunk arra a pontra is, hogy megkérdezzük egy vereség után: csakugyan mindent jól csinál az ellenzék? Képes az ellenzéki oldal valós alternatívát nyújtani a Fidesszel szemben? Mi lenne más, ha az ellenzék nyerne?
Az, hogy ők nem lopnának, nem válasz –
ennél több kell!
Ha az ellenzék valaha választást akar nyerni, el kell engednie ezt a sértődött kisgyerek-mentalitást és szembe kell néznie a saját hibáival. Persze ezt a folyamatot el lehet odázni mindenféle álproblémán történő vekengéssel, és a népet is lehet hibáztatni, de talán ideje lenne valamit ajánlani a nem elkötelezett ellenzéki választók számára. Az ellenzéki politikusoknak keményen kellene dolgozniuk a szavazatokért – nem pedig minden egyes alkalommal megsértődni, amikor nem nyernek.
A Fidesz már kampányüzemmódba kapcsolt, talán épp az egyéni körzetekre fókuszáló ellenzéki együttműködés hatására, úgyhogy egyáltalán nem mindegy, hogy a hátralévő időben az ellenzék mit tud ezzel kezdeni. Örvendetes, hogy a jelöltállítással kapcsolatos kupeckedés 2022-ben már nem lesz az ellenzéki kampány legfőbb témája, ez azonban még mindig kevés.
A kormány nem nagyon akar semmit a véletlenre bízni és rendkívül erős hátteret épített ki magának. Kormánypárti tévék, rádiók és lapok fogják hirdetni az igét az egyetlen kormányzásra alkalmas Orbán Viktorról, akivel szemben nincs alternatíva. Egészen biztos, hogy a kampány legfontosabb kérdéseit gondosan felmért témák fogják adni, olyasmik, amikben számíthatnak a közvélemény többségére. Az is elég valószínű, hogy az ellenzéknek széllel szemben kell majd kampányolnia, így igencsak kár lenne ezt még azzal is nehezíteni, hogy az az alapállás, hogy az emberek hülyék és gonoszak.
Lehet persze ilyeneket mondani, csak nem biztos, hogy segít szavazatokat szerezni.
Szerintem hasznosabb lenne azon elgondolkozni, hogy mi az, ami miatt sokan a kormányra szavaznak. Lehet, hogy van mit (el)tanulni a Fidesztől, lehet, hogy a Fidesz képes megszólítani olyan embereket, akiket az ellenzék meg se próbál, és lehet, hogy nem csak azért nyertek zsinórban három választást, mert nekik lejt a pálya – bár nyilván ez a legkényelmesebb magyarázat, noha szintén oda lyukad ki, hogy az ellenzéki oldalon minden rendben –, hanem tudnak is valamit.
Ha az ellenzék bármi esélyt szeretne magának a következő választáson, akkor kénytelen lesz elmagyarázni az embereknek, hogy mit és hogyan csinálna másképp – és mindezt lehetőleg nem csupán senki által nem olvasott 60 oldalas pártprogramok keretében. Különben jön a következő vereség és az értetlenkedés, hogy hogy lehet, hogy azok, akiket meg sem próbáltak megszólítani, nem álltak mögéjük.
A szerző politológus.
