Több oka is van, hogy sort kerítünk Kőrös városának első újságját megvalósító, és hétről-hétre kiválóan szerkesztő, „született újságíró” életútjára. Legalább is annak vázlatára. Aki több volt, mint lapszerkesztő!
Ez a továbbiakban, remélem kiderül.
Korábban jeleztük, hogy ezt az „atyánkfiát” Tóth Józsefnek hívták.
Az sem lényegtelen egybeesés, hogy alig egy hete, március 17-én ünnepelhettük volna 170-ik születésnapját… De, ünnepeltük? Lám ilyen a „hálás utókor”…
Egyébiránt személyének, és a helyi sajtó ápolatlan emléke miatti bizonyos szégyenkezésből nem hagyható ki sajtómunkás elődeink sora sem! Ugyanis Tóth József küzdelmes és színekben gazdag életéről fia, aki szintén József, és a helyi református gimnázium nagy tudású, magyar-történelem-latin szakos tanára volt, kilencven évvel (!) édesapja születése után, 1941. március 30-án emlékezett az Arany János Társaság emlékülésén.
Mivel sem azelőtt, sem azóta nem emlékezett senki az egyébként mégiscsak neves hírlapíróra, más forrás nem lévén „kőrösi” Tóth József tanár úr szerkesztette életrajz alapján emlékezem most édesapjára, aki viszonylag fiatalon, ötvenkét évesen, 1903. október 20-án hunyt el.
A „körösi” előnév nem tévedés! Ugyanis 1925-1948 között itt tanított kollégája, a Pécelen született „péceli” Tóth József is…
Nos, ezek után lássuk a lényeget: Ki is volt Tóth József?
Bevezetésként – mindjárt az elején – idézek az emlékbeszédből: „Szomorú időszerűséget ad az a körülmény is, hogy életéről, és működéséről eddig, még méltó formában soha sem emlékeztek meg.”
(És azóta…?)
Folytatva a bevezető sorokat „… nevezhetném a ’közélet harcosának’ is, mert a korabeli Nagykőrös életének alig volt olyan nevezetesebb megmozdulása, amelyben harcos fegyverekkel, sebeket ejtve és kapva részt ne vett volna.”
De az emlékező szerint „Egy romantikus élet”, vagy „Egy elfelejtett író” jelző sem lenne tévedés. Hiszen „…hányan vannak a mai Nagykőrösön, akik tudják róla, hogy újságírói működésén kívül tizenegy kötetnyi regény és elbeszélés maradt utána, és így írói pályája a legmagasabbra emelkedett a kőrösiek közül. Hogy a maga korában az ifjúsági irodalomnak ismert, és elismert művelője volt, és elbeszélései és az egyik regénye előkelő fővárosi lapokban is megjelentek. Sőt, egyik elbeszélését még a Petőfi Társaságban is felolvasásra érdemesítették!”
És, beszélhetnék ’Egy tékozló életről’ is… Hiszen életének testi-lelki kincseit teli marokkal szórta szét. Tékozolta életét, erejét, egészségét, tehetségét, vagyonát.
Legszívesebben a ’Cigányok költőjének’ nevezném, mert írói működésének legérdekesebb és legegyénibb hangú darabjai azok az elbeszélések, amelyekben a muzsikus cigányok különös, sokszor idegen életét tárja olvasói elé. És éppoly édes-bús romantika lebegi körül ezeket az elbeszéléseket, mint amilyen sírvavigadó magafeledéssel tudott menekülni-elmerülni írójuk a cigánymuzsika zokogó melódiáiba.
Csak ezt az egy címet nem adhatom: ’Apám’.
Ő az én számomra sokkal kevesebb, mint emlék! Csak halovány és mindjobban elmosódó kép az emlékezet vásznán. Egyben sokkal több, mint emlék! A lélekbe mélyen bevésődött érzés, és tudat Valakiről, aki Térben és Időben messze van tőlem, de akinek véréből való vér, életéből való ÉLET vagyok…”
Követve az emlékezés logikáját, megtudhatjuk, hogy a nagyapa dr. Tóth József városi orvos, édesanyja Molnár Borbála volt. A mai Széchenyi-téren az egykori „Izsó-féle” házban laktak. Apja, a jónevű orvos fiatalon, harmincöt évesen hunyt el. Számot jelentő vagyont és kisgyermekként is tehetsége fiút hagyott özvegyére, aki már gimnazista korában bontogatta szárnyait. Mint aki készülődött nagyobb magasságok sziklacsúcsainak meghódítására. Akár, még a Parnasszusra is…
A gimnázium Önképzőkörének aktív tagja volt. Szerzőként, és előadóként egyaránt. De itt mutatkozott meg szervezőképessége, és vezetői ambíciója is. Tanárai figyelemmel kísérték. Így is, meg úgy is. Különösen az irodalom berkeiben ismert, és elismert irodalom-szakos költő, Losonczy László igyekezett egyengetni útját. Ám Tóth József a sikeres érettségi után, 1869-ben Pesten folytatta tanulmányait. Jogásznak készült… Mintha az irodalom nem is érdekelte volna…Ez csalódás volt Losonczy tanár úr számára!
Pedig egymás után jelentek meg kisebb-nagyobb munkái különböző lapokban. A „Reform”, „Hazánk, s a Külföld”, „Nefelejcs”, „Családikör”, „Pesti Hölgydivat”, szívesen fogadta és közölte, tárcáit, elbeszéléseit. Sikerének másik bizonyítéka, hogy az akkor, indulóban lévő ifjú „írónemzedék” gyorsan soraiban fogadta.
Nagy büszkeség fogta el, mikor az „Igazmondó” főszerkesztője, a „nagy” Jókai Mór beszélgetésre hívta magához.
Aki így gratulált a megilletődött juristának: „Gratulálok kedves fiam! Nagyon hamar felcsapott okos embernek, mert még szőr sincs a szája szélén. Pedig a szőr szúr, vagy csiklandozik. Ez pedig nagyon is kell a zsurnalisztának…”
Miután a találkozásnak híre ment, kimondottan keresték a fővárosi lapszerkesztők. A társasági életben is jól forgott. Barátja lett a pályakezdő Mikszáth Kálmánnak. Kedvelt táncpartnere volt a kor leghíresebb írónőjének, Beniczkyné Bajza Lenkének.
A ’70-es években kötetekbe rendezve jelentek meg elbeszélései. Bírta energiával. Az írás mellett letette jogakadémiai vizsgáit, és megszerezte az ügyvédi képesítést is.
Ilyen pesti helyzetében érkezett Kőrösről a hívó szó, özvegy és beteg édesanyja hazahívta. 1876 nyarán hazajött…
„Ezzel bevágta maga mögött az irodalmi érvényesülés ajtaját…” – hangsúlyozta fia 1941-ben.
A városközpontban ügyvédi irodát nyitott, és a város egyik keresett ügyvédje lett. A szépírással nem szakított. Vissza-visszatérő témája a hétköznapi emberek élete, problémáik.
Ezen belül is a cigánysághoz vonzódott. Egyik legsikeresebb, hosszabb lélegzetű elbeszélése „Az a hírös Károly cigány”, mely a messze földön híres kőrösi prímásról, Bernáth Károlyról szól.
A cigányokkal kapcsolatos érdeklődése mögött a cigányzenéhez, a „nótázáshoz” vonzódása állt. Ez bizony azt is jelenti, hogy „mulatós ember” volt a „Szerkesztő Úr”! Valamint azt a társadalmi közgondolkodást, ami a cigányságot a romantika ködébe burkolta, egyfajta sajnálattal vegyes empátiát keltve irántuk. Ez is motiválta a korban sokfelé keresett és kedvelt cigányzene népszerűségét.
Hasonló „betyárromantika” ihlette a „Dúli Mári” című novelláját, melyben a cselekmény középpontjában a kőrösön is ismert betyár, Bogár Imre és Dúli Mári szerelme áll.
Helyi érdekesség, hogy 150 éve a kőrösi betyárvilág meséjének középpontjában az ő romantikus szerelmük volt. Mára ez is eltűnt!
Hazajötte után teljes energiával fogott bele régen dédelgetett tervébe, és újságot alapított. A Nagy-Kőrös első száma 1877. január 6-án, vasárnap jelent meg. Kezdettől fogva a hetilapban is a hétköznapok eseményei állnak a középpontban. Ehhez sikerült általában liberális, „48-as” szellemiségű, polgári gondolkodású szerzőket, munkatársakat találnia. Többnyire a gimnázium tanárai, vagy a városháza tisztviselői vállalkoztak a feladatra.
A szerkesztőség a Rákóczi-út 57. számú házban volt. A „kiadóhivatal” az ügyvédi irodában működött.
(folytatjuk)
Tóth Barna
