Több hónapos járványügyi kényszerszünet után május 12-én rendezték meg a Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ Rácz József Galériájában Kladács Alajos nagykőrösi festőművész emlékkiállításának megnyitóját.
A megjelenteket Czira Szabolcs polgármester köszöntötte, aki elsőként a kulturális központ munkatársainak fejezte ki elismerését, hogy a járványhelyzet közepette is keresték a lehetőségét annak, miként tudják helyi kulturális tartalmakkal színesíteni életünket. A polgármester emlékeztetett, hogy ennek keretében jöttek létre a Kirakat Tárlatok, ahol Kladács Alajos festményei is helyet kaptak. A számos egyéb kezdeményezéseik mellett pótolták mindazt, amit a múzeum vagy a könyvtár munkatársai a dolgos, vírustól nem sújtott időszakban feladatlistára tettek, mindezen túl segítették a háziorvosok és asszisztensek munkáit is. A polgármester külön kiemelte a múzeum udvarán található népi játszóteret, amely ez idő alatt tovább fejlesztve Nagykőrösi Játékbirodalommá cseperedett.
Czira Szabolcs szerint mindezekről nem csak azért fontos beszélni, mert az újranyitás egyik eseményeként kiállításmegnyitón vannak, és ez lehetőséget ad a visszatekintésre arra az időszakra, amikor nem találkoztunk. Sokkal inkább fontos azért, mert a lelkükből fakadóan értékteremtő és köztük is különleges adottsággal rendelkező, isteni csodával áldott művészeknek van egy közös tulajdonságuk, minden körülmények között szebbé, jobbá szeretnék tenni a világot. Adni önzetlenül a körülöttük élőknek és igazából bárkinek, akik képesek befogadni a szépet és jót.
A polgármester emlékeztetett: koránál fogva azon emberek közé tartozik, akik még látták, ismerték Kladács Alajost. Az embert, aki a második világháború borzalmai ellenére is hitt a szeretetben, akinek a legfőbb értéke a család, a becsület és a festészet volt. Mindezek vezették kezét és alkotta meg csodálatos képeit, melyek egy része lánya felajánlásának köszönhetően nem csak eszmei értelemben, hanem materiálisan is Nagykőrös közös kincsévé vált. Czira Szabolcs azt kérte, emlékezzünk Kladács Alajosra, „mert az értékek, az élet szépségei, melyek ezen festményekben is megtestesülnek, nem a különbségeket keresik, hanem összekötnek minket, lelkünket táplálják, hogy a legnagyobb feladatokkal és kihívásokkal szembe tudjunk nézni”.
A kiállítást a polgármesteri köszöntő után Horányi György, Pakson élő költő, a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium egykori diákja nyitotta meg.
Horányi György felidézte: Kladács Alajos 1904-ben született, Nagykőrösre 1937-ben költözött, itt nősült meg 1938-ban. Feleségében kitartó és szerető társra talált, ezért neki is köszönhető, hogy az állandósult anyagi gondok ellenére békében és szeretetben sikerült felnevelni, taníttatni gyermekeiket, Györgyit, Ágotát és Emőkét. Az ötvenes években alakult képzőművész körben tanított fiatalokat rajzra, a festészet fortélyaira.
Horányi György elmondta, hogy a hatvanas évek elején neki is kedvenc menekülő-, pihenőhelye volt a Cifrakert, és gyakran látta a művészpalántákat a múzeum lépcsőjén festeni, rajzolni. Mint fogalmazott, Kladács Alajos festményei, mint egy jó vers, lélekhez szólóak, tömörek, lényeget kifejezőek, pontosak, akár a csiszolt gyémánt: ha ráragyog a fény, életre kelnek, miként az „Almák napfényben” című alkotása.
Horányi György úgy véli, Kladács Alajos korának egyik kimagasló festője lehetett volna, ha Budapesten marad, de ő inkább szeretett városát, Nagykőröst és az alföldi táj szépségét választotta. Járta a határt, festett, ha esett, ha fújt. A környék tájait, a város jellegzetes utcáit vitte vászonra. Tájképek, portrék, csendéletek sora került ki a keze alól. Főként olajjal, temperával vagy krétával dolgozott, de a rajzai is kiválóak voltak. Képeit szelíd lírával tarkított realizmus jellemzi. Arra törekedett, hogy a felismerhető világ elé tartson tükröt. Ha nézzük ezeket a képeket, szinte ott sétálunk a házak között, szinte ismerjük és szeretjük a bennük lakókat.
Személyisége hallgatag, visszafogott és fegyelmezett volt. Ez tükröződik az önarcképeken. Mintha önmagát figyelné, elemezné. Kerüli a feszültségeket, az izgalmakat, inkább derűt sugárzik a tekintete. Kladács Alajos nehezen megnyíló, magába forduló, érzéseit elrejtő, inkább képeiben rejtőzködő művész volt.
Horányi György személyes élményeit is megosztotta a hallgatósággal. 1961-ben került Nagykőrösre, a Toldi iskolába és annak kollégiumában élt. Vasárnaponként magányosan csatangolt és dunántúli gyerekként próbálta megérteni, hogy Petőfit miért vonzotta az alföldi táj. Egy alkalommal az iskola előtti padon ült, amikor váratlanul egy szép, szőke lány ült mellé, Kladács Emőke volt. Olyan szépen beszélt az édesapjáról, hogy felkeltette az érdeklődését és meghívatta magát hozzájuk, a Póka utcába. (A buszpályaudvar melletti Derkovits utcát hívták korábban Póka utcának. Póka Kálmán 1888–1898 között Nagykőrös polgármestere volt.) Emlékszik, hogy a műterembe lépve lenyűgözte a látvány, köszönni is majdnem elfelejtett. Emőke édesapja, aki éppen akkor is festett, ránézett, szeméből kí-váncsiság és melegség sugárzott. Gyere el máskor is, ebédre is várunk – hangzott a rövid invitálás, amely után Horányi György a vasárnapjait, ha csak néhány órát is, a Kladács családdal töltötte, amely erőt adott neki, hogy az otthontól való távollétet elviselje.
A megnyitó végén Bartáné Kladács Emőke emlékezett édesapjára és köszönetet mondott Czira Szabolcs polgármesternek, valamint Juhász Nándornak, a kulturális központ igazgatójának a kiállítás létrejöttéért, amely június 7-ig tekinthető meg védettségi igazolvánnyal.
tudósítónktól