Orbán Viktor és a Fidesz nem konzervatív. Politikájának témáit Orbán pusztán a gyakorlatias, a párt vezetéséért, sikerességéért folytatott harc hajtja a konkurenseivel szemben. Ha pedig ehhez hivatkozni kell szlogenek szintjén keresztény és konzervatív tartalmakra, akkor meg is teszik. Ezt úgy is leírhatjuk, hogy volt/van időszak, amikor Orbán láttatta magát liberális, majd konzervatív politikusként (is). De mindenekelőtt Orbán pragmatikus politikus, akinek nem elvei és barátai vannak, hanem érdekei. A politikai döntéseit pedig ez határozza meg.
Ha Orbán Viktor az 1950-es és 1960-as években politizált volna ezzel a gőzzel, amit megszokhattunk már tőle, akkor sem a marxizmus és a munkáskérdés eszméje vezetné, hanem az a politikai küzdelem, amit meg kell vívnia az egypártrendszeren belül az ellenfeleivel szemben; természetesen Moszkva vigyázó szemei előtt.
Az elmélet és a gyakorlat a politikában elválik egymástól. Noha valamilyen kapcsolat biztosan létezik közöttük, de napjainkban inkább kevésbé. Nézzük csak meg azt, hogy
Orbán egy pillanat alatt elengedte „nemzeti szabadságharcosként” a magyar szuverenitás parancsát, amikor Putyinnyal kialakított szívélyes kapcsolata után eljegyezte magát a hegemóniára törekvő kínai birodalommal.
Minden kommunikáció
A politika napirendjére kerülő ügyeket és témákat az adott szociális, gazdasági és kulturális társadalmi feszültségek határozzák meg, amire a politikát csinálók szűk köre hol cizellált, kidolgozott választ adnak, vagy hatalmi szóval, egybitesre lecsupaszított prosztó kommunikációval reagálnak.
Ez a képlet túl egyszerű? Kifelé való megvalósulásában igen, a háttérben azonban összetettebb, ha csak arra gondolunk, hogy a gyakorlatot alá is kell támasztani szlogenekkel, hivatkozásokkal, plakátokkal, a szavazók mozgósításával, törvények alkotásával. És persze hangzatos névadásokkal.
Így van ez 2010-től, mióta a szemünk előtt Orbán egyre inkább saját képére és kényelmére, a Fidesz udvartartására formálta az államot, aminek azóta is keresi a politikai elnevezését.
Eddig olyan hangzatos neveket találtak ki a kormányzati kommunikációs ötletbazárban, mint Nemzeti Együttműködés Rendszere, illiberális demokrácia vagy keresztény szabadság.
A Fidesz önmeghatározásában azonban legtöbbször megjelenő „antiliberális” vagy „illiberális” jelző tartalma nem több, mint elutasítás. És végképp nem program például az olyan kihívásokra, mint a lepusztult hazai oktatás- és egészségügy, az alföldi települések elnéptelenedése, a magyar fiatalok kivándorlása, az alacsonybérek vagy egy boldogabb magyar önkép kialakítása. Mert ez sem hagyható kritika nélkül, hogy a magyarok többsége végtelenül pesszimista és csak tovább erősödik a panaszkultúra.
A Fidesz hivatkozásai többnyire ezért is részlegesek, homályosak, védekezők vagy éppen támadók. Ha esetleg elő is vesznek komoly konzervatív gondolkodóktól szövegeket, azok csonkák, félreértettek vagy félremagyarázottak. Láttunk már ilyet! A „tudományos szocializmusra” és Marxra utaló hivatkozások 1989 előtt is hasonló módon jutottak el az újságok hasábjaira, nemegyszer hallomásból, szelektíven és az összefüggésekből kiszakítva.
Természetesen egy konzervatívan gondolkodó választónak nem azt kell (kellene) számon kérnie Orbánon, amiért egy baloldali vagy klímaaktivista kritizálja a kormányt. De azt már szóvá kell(ene) tenni, hogy miként képviseli a kormánya a hagyományos családmodellt, amikor fideszes politikusok illegális melegpartin (Szájer József), titkos drogos jachpartin (Borkai Zsolt) buknak le. Nem is beszélve arról, hogy Orbán korábban még a közvagyon védelméről beszélt, és mára perverz módon privatizálta az állami egyetemek többségét és számos rendkívül értékes történelmi és kulturális jelentőségű ingatlant. Csak két példa erre: Thália Színház és Gödöllői Királyi Kastély.
A Fidesz nem konzervatív, hanem „ellenes” párt
Ezért sem meglepő, hogy a magyar kormányzati vagy új-jobboldali Fidesz permanens forradalmi helyzetet igyekszik kreálni maga körül, és mindenre kiterjedő politikával, öt-tíz szavas bulvárszókészlettel és begőzölt emojikkal revolverezik.
Azt ugyan nem tudjuk továbbra sem, hogy mikor lesz
- a befizetett adónk után jobb állami egészségügyi ellátás Magyarországon (itt meg kell jegyezni, hogy épp a fizetős magánegészségügyön dolgozik a Fidesz)?
- hogy mikor járhatunk az alföldi települések között jobb utakon?
- hogy az Orbán-kormány miért nem foglalkozik azzal, hogy több mint 10.000 pedagógus hiányzik az oktatási rendszerből, vagy
- milyen tehertételt jelent a kínai gazdasági nagyhatalmi nyomulás a magyar gazdaságban?
Ellenben annyit látunk a kormányzati szlogenekből, hogy állítólag külföldi ügynök magyar civilek, egy belga város (Brüsszel) és másként szerető emberek a haza ellenségei, akik el akarják… (egészítse ki a mondat végét mindenki azzal, amivel csak akarja).
A politikai nyelvi játékban ez persze egy ideig sikeres lehet, de azoknak ez nem nyerhető játék, és ilyen a magyar társadalom többsége, akik szükségből többet dolgoznak, mint napi 8 óra.
