Szabad a szavad - 24 órás kiállás a sajtó és a civilek szabadágáért!
Szabad a szavad - 24 órás kiállás a sajtó és a civilek szabadágáért!

20 C
Kecskemét
2025. május 29., csütörtök

FRISS HÍREK

Az ellenzék megtámadta az Alkotmánybíróságon a fiktív lakcím létesítését lehetővé tevő törvényt

- Advertisement -

Közös közleményben jelentették be az ellenzéki pártok, hogy az Alkotmánybíróságon (Ab) támadják meg az a törvényt, amely lehetővé teszi a fiktív lakcímek létesítését, vagyis azt, hogy valaki olyan lakásban létesítsen lakóhelyet (lakcímet), ahol nem lakik ténylegesen. A törvény novemberi elfogadása után a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet és a Political Capital együtt jelezte, hogy ez szerintük legális utat nyitott a voksturizmusnak. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ugyanakkor a törvény csak azért született, mert jót akartak annak a legalább 600 ezer embernek, aki jelenleg nem a hivatalos lakcímén lakik.

A pártok december 30-i közleménye szerint „Már a 2018-ban és a 2019-ben megrendezett választások során is tömegessé vált az a jelenség, hogy egy-egy romos ingatlanba tucatszám jelentenek be ténylegesen nem Magyarországon élő magyar állampolgárokat azért, hogy részt vehessenek a választásokon. Az ellenzék kezdeményezésére mind a Kúria, mind a rendőrség megállapította, hogy a visszaélések valóban megtörténtek és az abban résztvevők törvénysértést valósítanak meg!”

Hasonló cikkünk:  12 milliárd forintból akkumulátorhatóságot alapít a kormány, miközben visszaesik a szektor teljesítménye

Ezért a „közös listát állító ellenzéki pártok ígéretükhöz híven, a mai napon megtámadták az Alkotmánybíróságon a választási visszaéléseket legalizáló törvényt.”

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Jogszabályellenesen töltheti be pozícióját Barta Dóra, a Hírös Agóra igazgatója

Több forrásból is azt az értesülést kapta portálunk, hogy Barta Dóra, a Hírös Agóra ügyvezető igazgatója nem rendelkezik azzal...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...