Mongólia a végtelen sztyeppe, a hófödte csúcsok, a dombos legelők, a vörös, sárga és zöld színben változó hatalmas sivatag országa. Ligeti Lajos a „füvek országaként” írta le a Sárga Istenek, sárga emberek művében. Mongólia a világvége és egyben a szabadságé is, ahol nincs mindig térerő és napokig kocsikázhatsz anélkül, hogy aszfaltozott útra lelnél. Mongólia a csillagok birodalma, ahol millió fény ragyog rád az este.
Különleges élményben volt részünk júniusban, a kecsUP kollégájával ellátogattunk Földünk civilizáció által egyik kevésbé érintett országába, a nomádok és Dzsingisz kán hazájába. Bérelt autóval, mongol vezetővel, több pótkerékkel, étellel, sok vízzel és némi tüzes vízzel vágtunk neki a kalandos hétnek. Azoknak, akik szeretnek kilépni a komfortzónájukból és hagyják magukat elveszni a végtelen tájban, azoknak Mongólia biztosan olyan utazás mintha egy másik világba csöppennénk bele.
Képes úti beszámolónk következik.
Mongólia óriási területen fekszik, nagyobb, mint Német- Francia- és Spanyolország együtt, népessége azonban mindössze 3 millió fő. A legnagyobb kisebbség a muszlim kazahok. Mongolok nagyszámban élnek még Oroszországban és Kínában. A lakosság közel fele az 1300 méter tengerszint feletti magasságban lévő Ulánbátorban, a fővárosban él. Régi nevei Urga vagy Da Hüré, ami a buddhista lámaista egyházra és a jurtában élő mongolokra utal, jelentése nagykolostor, jurtapalota. A Kína és Oroszország közti kereskedelmi és vasútvonalon fekvő jurtaváros nem is kerülhette el a 20. században a nagyhatalmak benyomulását, ami odavezetett, hogy a szovjet „segítségével”, 1924-ben kikiáltották a népköztársaságot. A Dzsingisz kán által bevezetett ujgur írásmódot is ekkor változtatták meg, ma is cirill írást használnak. A főváros ekkor kapta mai nevét, aminek a jelentése „Vörös Hős”. A sztálini terror a pusztába is elért, az 1930-as években törölték el a város buddhista jellegét, romboltak le számos lámakolostort, gyilkoltak meg szerzeteseket.
A tibeti stílusban épült templomokat, amiket ma látunk vagy újjáépítették, vagy múzeumként sikerült megmenteni.
Ulánbátor olyan város, amit mi kelet-közép-európaiak többszempontból is ismerünk. Széles sugárutak, tömblakások, szovjetet dicsőítő emlékművek, kátyús utak. A kapitalista arca sem ismeretlen. „Nyugati”, itt főleg japán és koreai cégek terjeszkednek üvegpalotákban. A kettőség néhol nyomasztóan hat, egyszerre keveredik a jurta, a 15-20 emeletes toronyház és a panel. A nyersanyag után is zajlik a harc a sivatagban. A Szovjetunió összeomlását követően mára Kína és az egyik legnagyobb angol-ausztrál bányavállalat tereli be a nomádokat a tárnákba réz, szén, arany, volfrám, molibdén és ón után kutatva.
A fővárosi közlekedés európai szemmel nézve szabályok nélküli. Mindig csak egy kicsit beteszik egymás elé az autójuk orrát (amik többségében Japánból behozott Toyota Prius-ok), dudálnak egyet-kettőt, gázt adnak, majd kicsit előre gurulnak. És ez így megy, amíg ki nem küzdik magukat a dugóból.
Hiába a japán autók és a magaslati levegő, a mongol főváros ennek ellenére a világ egyik legszennyezettebb települése. A rendkívül hidegben, akár a -40 fokot is meghaladó fagyban a szegénynegyedek és a várost körülvevő sátortáborok lakói gyakran feldolgozatlan szénnel, fával és hulladékkal fűtenek.
De, ahogy a világon mindenhol, itt is szeretnek étterembe, bárokba és táncos helyekre járni a helyiek. Megtalálható a jazzklub és a fiatalok körében kedvelt nyílttéri színpad is, ez a Beatles Square, ahol esténként szabadon bárki felléphet énekelni. John Lennon társaival sohasem járt a mongolok földjén, a miniszínpad ezért nem is annyira nekik állít emléket, mint inkább a szabadságot szimbolizálja.
És természetesen nem maradhatott ki a tuvai, a torokéneklés sem. Ez a vokális élmény a mongol pásztorok életmódjával áll összefüggésben, amikor a természet, mint a folyók, a hegyek és a szél hangjait imitálják. Meg is ihlette a mongol rockereket, így a népszerű The HU bandát is.
Hogy miért Mongólia?
Közel az éghez
Mielőtt nekivágtunk a forró Góbi-sivatagnak, a fővárosiak által nagyon kedvelt északkeletre található Gorkhi Terelj Nemzeti Parkban szippantottunk bele a hűvös mongol levegőbe. A szél által formált látványos magas gránitkő hegyek, a vadvirágos rétek, a sebes folyású patakok, Dzsingisz kán hatalmas lovas szobra, a lovaglás, a rafting, az íjászat és a meditálás vonzzák ide a mongolokat. Többségük buddhista, de élő hagyomány a sámánizmus is.
Nincs fényszennyezés. Nincs zaj. Csak te vagy, a szél, a csillagok és a minden létező összességét magába foglaló világegyetem.
Nomádok a Góbi-sivatagban
A városból nézve elképzelhetetlen élmény, amikor a nomádokkal találkozol az elhagyatott vidékeken, akik beinvitálnak a jurtájukba (mongolul: ger) és teával kínálnak. Vigyázz, ne lépj a küszöbre, ez tiszteletlenség a családtagokkal szemben és a teát is mindig fogadd el. A jurta ideális a nomád életmódhoz: könnyen összecsukható, kör alakú, az ajtót leszámítva, amit déli irányban tájolnak, fehér, hogy könnyebben megtalálható legyen. A kietlen és fák nélküli pusztában szabad szemmel is 10-15 km távolságra ellátni. Belül viszont díszes bútorokkal, színes szőnyegekkel, szobrokkal, áldozati csészékkel és vallási kiegészítőkkel rakott. A jurta tetején fent, középen füstlyuk van, ahol a füst szökik ki és a napfény jön be, mert nincsenek ablakok.
És, ha látod, hogy jurtát állítanak, segíts nekik. A szél szinte mindig fúj a sivatagban, ezért jól jön a segítőkéz.
A nomádok nagyon nagy távolságokat tesznek meg a félsivatagban. Állattartással foglalkoznak, motoron hajtják a gyér legelők következtében az állataikat, lépésben haladnak a források felé.
