Sokan csak kocsmai történetekből ismerik az ELTE Esztétika Tanszékének egykori oktatóját, aki az intézményes kereteken kívül tart művészettörténeti előadásokat. Pálfalusi Zsolt Rendhagyó esztétikaóráit többen felkavarónak és ikonikusnak nevezték. A performanszokat általában a budapesti közönség láthatja, augusztusban viszont a Lakiteleki Alkotótáborban tartott előadást.
Pálfalusi a CSAK csoport vendége volt augusztus 17-én Lakiteleken, a Petőfi Sándor Művelődési Házban tartott egy hetes Alkotótáborban.
A CSAK csoport tagjai fiatal koruk óta ismerik egymást és minden évben elvonulnak egy hétre, hogy együtt alkossanak. Régebben együtt tanultak Kecskeméten, és együtt törtek a művészeti pálya felé. Ma kisgyermekes szülők, akik a hétköznapjaikban is művészettel foglalkoznak. Az Alkotótábor végén kiállítást rendeznek a munkáikból, de az együtt töltött hét egy kedves családi nyaralás hangulatában telik. Ezen az idilli művésztelepen tartott esztétikaórát Pálfalusi Zsolt sötétedés után.
“Innentől kezdve lemondok a beszéd szépségéről.”
Írta Pálfalusi egy üres Word dokumentumba. A művház teraszán ült a közönségével szemben, és kivetítette a valós időben gépelt anyagot. Teljesen elnémult a következő 2 órára. Az előadására monológként utalt, ami a befogadóktól függetlenül létezik, kizárva a párbeszéd lehetőségét. Végig durva ütemű elektronikus zenét hallgatott, dinamikát adva a súlyos gondolatoknak.
Az előadás a szorongás és a művészet kapcsolatát dolgozta fel Platón korától egészen az Andreas Gursky által megörökített 21. századi kapitalista társadalomig. A fejünk feletti állandó szorongásról írt, amelyet nem lehet enyhíteni és feloldani, és az emlékezés rétegeihez kapcsolódik. Videókkal és képekkel demonstrálta a mondanivalóját. Már az elején felkavaró TikTok videókat játszott.
Freud: Amire nem emlékezünk, azt ismételjük.
Pálfalusi ezt az egy mondatot járta körbe, bemutatva egy felnőtt férfit, aki csecsemőként él, felidézve az i.sz. 500 körül készült sinai Krisztus-ikont, és összekötve jelenünket a Golden Gate híd öngyilkosaival.
A bennünk rejlő indulatos vágy – görög szóval “thümosz” – hajtja az életünket Platón szerint, ám ez nem ad értelmet a létezésnek. Ha igazsággal találkozunk, az valódi emlékezésre kényszerít minket, és nem a vágyak alapján szelektálunk az emlékeinkből. Mi lehet ilyen erős igazság? Pálfalusi határozott tekintettel, szó nélkül mutatott nyomasztóbbnál nyomasztóbb felvételeket a konzumerista rendszer működéséről és áldozatairól. Ennek befogadásához, a valódi emlékezéshez bátorság kell.
Jean Nabert: Mindnyájunkban ott van a fojtott tiltakozás Sziszüphosz láttán, az értelmetlen munka, az értelmetlen élet láttán.
“Lényegében minden szorongásunk abban a tényben foglalható össze, hogy korunk kapitalizmusa számára eltűnt minden olyan múlt, amire helyesen lehet emlékezni.” – Írta Pálfalusi, majd zárójelben az épp dübörgő számot dicsérte – (Hú ez jó kis zene.) – Hogyan kapcsolódik mindehhez a művészet?
Platón szerint a művészet útjában állt a helyes emlékezésnek. A kereszténység azonban alárendelte a művészetet a saját ideológiájának, amely szembement az emlékezéssel és “arról beszélt, hogy minden élet szent, minden életet végig kell élni. Ez a KELL nagyon érdekes… A művészet erre kérdésre válaszol: miért?” Az új korig legalábbis. Az új korszak, a nagy pesszimizmus kora Schopenhauerrel kezdődött el, és ezután összedőltek a korábbi ideák. “Minden területen az atomizálódás és a kísérletezés vette kezdetét, ironikus művészet, mely nem válaszol semmire.” Olyan művészet, mely az önmaga kedvéért létezik – causa sui.
“Az isenheimi oltártól eljut addig a művészet, hogy minden szorongásunk felszínre tör benne.”
“Korunk nem az emlékezésről szól, hanem a felejtésről, a nagy kollektív amnéziáról.” A mai művészet vagy másol valamit, nosztalgikus, biztonságos; vagy kegyetlenül emlékeztet a valóságra. “Egy átfogó szorongás lenyomata, eljátszása, és kikényszerítése, melyben az a vágy munkál, hogy az emlékezést újra összekössük az igazsággal.”
Végül megemlítette azt az egyedülálló táblát, amit azoknak készítettek, akik a Golden Gate hídon szeretnének öngyilkosok lenni. There is hope, olvasható a felirat. Van remény. Pálfalusi szerint a társadalmunk itt még az utolsó igazságtól és személyes döntéstől is megfosztja a szorongó embert.
“Nos, remélem, jól elcsesztem mára a hangulatotokat.”
Írta a performansz végén. Ha a közönség látni akarta a vászonra vetített szöveget, Pálfalusit is látnia kellett, ahogy komoly arccal koncentrál az előttük megszülető, klasszikus vázlat nélküli előadás befejezésére. A Word programban még az automatikus javaslatok is be voltak kapcsolva, és a mondatok lehetséges befejezései kitakarták az előző sort. – “Vegyük úgy, ez volt az én hozzájárulásom egy másfajta emlékezéshez, mely tele van szorongással ugyan, de az igazságot keresi.”
Amikor befejezte az előadást, cigarettát sodort magának. A gyerekek, akik eddig a művház ablakaiból ácsingózva nézték Word dokumentum alakulását, kifutottak a teraszra.
A CSAK csoport alkotásaiból rendezett Fügétlen alkotók kiállítás szeptember 30-ig látogatható Lakiteleken a Mákvirág Galériában.
Pálfalusi Zsolt író, esztéta általában a budapesti Fekete Kutya kocsmában és a Manyi kulturális műhelyben tart hasonló előadásokat. Aranykapu című esszéjében részletesen ír a Golden Gate híd feliratának jelentőségéről.
