Freud: Amire nem emlékezünk, azt ismételjük. Pálfalusi ezt az egy mondatot járta körbe, bemutatva egy felnőtt férfit, aki csecsemőként él, felidézve az i.sz. 500 körül készült sinai Krisztus-ikont, és összekötve jelenünket a Golden Gate híd öngyilkosaival.
A bennünk rejlő indulatos vágy – görög szóval “thümosz” – hajtja az életünket Platón szerint, ám ez nem ad értelmet a létezésnek. Ha igazsággal találkozunk, az valódi emlékezésre kényszerít minket, és nem a vágyak alapján szelektálunk az emlékeinkből. Mi lehet ilyen erős igazság? Pálfalusi határozott tekintettel, szó nélkül mutatott nyomasztóbbnál nyomasztóbb felvételeket a konzumerista rendszer működéséről és áldozatairól. Ennek befogadásához, a valódi emlékezéshez bátorság kell.
Jean Nabert: Mindnyájunkban ott van a fojtott tiltakozás Sziszüphosz láttán, az értelmetlen munka, az értelmetlen élet láttán.“Lényegében minden szorongásunk abban a tényben foglalható össze, hogy korunk kapitalizmusa számára eltűnt minden olyan múlt, amire helyesen lehet emlékezni.” – Írta Pálfalusi, majd zárójelben az épp dübörgő számot dicsérte – (Hú ez jó kis zene.) – Hogyan kapcsolódik mindehhez a művészet?
Platón szerint a művészet útjában állt a helyes emlékezésnek. A kereszténység azonban alárendelte a művészetet a saját ideológiájának, amely szembement az emlékezéssel és “arról beszélt, hogy minden élet szent, minden életet végig kell élni. Ez a KELL nagyon érdekes… A művészet erre kérdésre válaszol: miért?” Az új korig legalábbis. Az új korszak, a nagy pesszimizmus kora Schopenhauerrel kezdődött el, és ezután összedőltek a korábbi ideák. “Minden területen az atomizálódás és a kísérletezés vette kezdetét, ironikus művészet, mely nem válaszol semmire.” Olyan művészet, mely az önmaga kedvéért létezik – causa sui.
Isenheimi szárnyas oltár, mellette Günter Von Hagens köszönti a kínai újévet“Az isenheimi oltártól eljut addig a művészet, hogy minden szorongásunk felszínre tör benne.”“Korunk nem az emlékezésről szól, hanem a felejtésről, a nagy kollektív amnéziáról.” A mai művészet vagy másol valamit, nosztalgikus, biztonságos; vagy kegyetlenül emlékeztet a valóságra. “Egy átfogó szorongás lenyomata, eljátszása, és kikényszerítése, melyben az a vágy munkál, hogy az emlékezést újra összekössük az igazsággal.”
Végül megemlítette azt az egyedülálló táblát, amit azoknak készítettek, akik a Golden Gate hídon szeretnének öngyilkosok lenni. There is hope, olvasható a felirat. Van remény. Pálfalusi szerint a társadalmunk itt még az utolsó igazságtól és személyes döntéstől is megfosztja a szorongó embert.
There is hope – krízisintervenciós tábla a Golden Gate hídon, alatta telefonnal“Nos, remélem, jól elcsesztem mára a hangulatotokat.”Írta a performansz végén. Ha a közönség látni akarta a vászonra vetített szöveget, Pálfalusit is látnia kellett, ahogy komoly arccal koncentrál az előttük megszülető, klasszikus vázlat nélküli előadás befejezésére. A Word programban még az automatikus javaslatok is be voltak kapcsolva, és a mondatok lehetséges befejezései kitakarták az előző sort. – “Vegyük úgy, ez volt az én hozzájárulásom egy másfajta emlékezéshez, mely tele van szorongással ugyan, de az igazságot keresi.”
Amikor befejezte az előadást, cigarettát sodort magának. A gyerekek, akik eddig a művház ablakaiból ácsingózva nézték Word dokumentum alakulását, kifutottak a teraszra.
A CSAK csoport alkotásaiból rendezett Fügétlen alkotók kiállítás szeptember 30-ig látogatható Lakiteleken a Mákvirág Galériában.
Pálfalusi Zsolt író, esztéta általában a budapesti Fekete Kutya kocsmában és a Manyi kulturális műhelyben tart hasonló előadásokat. Aranykapu című esszéjében részletesen ír a Golden Gate híd feliratának jelentőségéről.
