Plágiummal vádolja Horányi Juli, az X-Faktor egykori döntőse Rúzsa Magdit. Szerinte az utóbbi klipje kísértetiesen hasonlít az övére. Ennek a közösségi médiában is hangot adott, még pedig így:
„Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy véletlen az, hogy Magyarországon, ebben a pici zeneiparban két hónap különbséggel két ugyanolyan klip készüljön, ugyanazon a helyszínen, ugyanolyan snittekkel, a bőrkesztyűvel, amivel vezet, az autóval, a lángokkal.”
Rúzsa Magdi is megszólalt, ő pedig ezt mondta:
„Minden tisztelettel szeretnélek megkérni, hogy ne beszélj össze sületlenségeket a médiában, hisz a ma generált cirkuszodét az én stábom fenyegetőzhetne perrel a te irányodba, ugyanis a klipünkben 3 dolog azonos: a tiedben is van autó, visszapillantó (kb. 4 milliárd klipben van), no meg van benne láng (teljesen más megközelítésből). És sajnálatos módon valóban azonos a ház (mentségemre: azt sem tudtam, hogy jelent meg dalon, és mostanában nem a YouTube előtt töltöm az időm). Persze egy pici országban sokszor megtörténhet, hogy azonos helyeken forgatnak. Mindenesetre igyekszem higgadtan és a krisztusi példát követve lereagálni a dolgot: megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel. Kedves követőim, ha van pár percetek, légyszi, kattintsatok rá Juli videójára is, hisz ezek után egészen biztos vagyok abban, hogy nagyon fontos a szívének ez a dala, biztosan sok munkát fektettek bele.”
Bács megyei kastély az egyik főszereplő
Ami nekünk, Bács megyeiknek, különösen érdekes lehet ebben az ügyben, hogy mindkét videóklipet a kunbaracsi Vörös-kastélyban forgatták. Mindkét klipben feltűnnek az épület impozáns terei. Mindkét videóban autóval közelítenek a főszereplők a kastélyhoz, és valóban mindkét esetben bőrkesztyűs nő vezeti az autót, amelynek visszapillantója mindkét esetben kiemelt szerepet kap. Mindkét klipben egyfajta szerelmi bánat jelenik meg. Pezsgőzéssel, lépcsőn való sétálással, és mindkét klip úgy végződik, hogy felégetik maguk körül a világot a klip szereplői. Valamint mindkét klipben ugyanabból a szögből is megmutatják a kastélyt, és mindkét klipben úgy, hogy az autó is előtte áll. Hasonlóságok tehát kétség kívül felfedezhetők a két videóban. Már talán csak azért is, mert mindkét klipet ugyanaz a csapat gyártotta, amely nem kívánt megszólalni.
Éppen eladó a kastély
A 24.hu az ingatlan.com alapján azt írja, hogy éppen eladó a klipben szereplő kastély, két millió euróért. Minden bizonnyal talán jól jön ez a felhajtás az eladónak, még az sem zárható ki, hogy nem véletlen, hogy pont most lett ebből ilyen ügy.
Ön szerint?
Hogy el tudja dönteni, plágiumról lehet-e szó, nézze meg a két klipet!
Horányi Juli klipje:
Rúzsa Magdi klipje: