12 C
Kecskemét
2025. május 11., vasárnap

FRISS HÍREK

Újabb négy évre Fülöp Tamást nevezte ki rektornak Novák Katalin a kecskeméti egyetemen

- Advertisement -

Novák Katalin köztársasági elnök rektori kinevezéseket adott át kedden a Sándor-palotában, mások mellett dr. Fülöp Tamás főiskolai tanárnak, aki 2019-től a Neumann János Egyetem (NJE) rektora, és most újabb négy évig betöltheti a tisztséget.

A sandorpalota.hu közleménye szerint a kultúráért és innovációért felelős miniszternek (azaz Csák Jánosnak – a szerző) a fenntartóval (azaz a Neumann János Egyetemért Alapítvánnyal) egyetértésben tett javaslatára bízta meg az államfő 2023. augusztus 1-jétől négy évre a rektori teendők további ellátásával dr. Fülöp Tamást a kecskeméti egyetemen.

Az NJE honlapján közzétett bemutatkozása szerint Fülöp Tamás felsőoktatási pályáját a Szolnoki Főiskolán kezdte, országos és regionális intézményvezetői tapasztalatokra a közgyűjteményi területen tett szert, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár igazgatójaként (2008-2013), valamint a Magyar Nemzeti Levéltár megyei levéltárakért felelős főigazgató-helyetteseként (2013-2016). 2016 óta dolgozik a Neumann János Egyetemen, 2016-2017 között tudományos rektorhelyettes volt, majd 2017-2019 között a később az egyetemből kivált és a Károli Gáspár Református Egyetembe beolvadt Pedagógusképző Karon dékáni megbízást töltött be. 2019 óta az egyetem rektora.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Nem igaz, amit a polgármester állít: nem több, hanem egyre kevesebb kecskeméti gyermek születik

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester gyakran posztol arról, hogy Kecskeméten egyre több gyermek születik. Tényellenőrzést végeztünk, és az önkormányzattól, valamint...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...