Idén újra nekünk ajánlhatod fel az adód 1 százalékát!

5 éves lesz a KecsUP március 28-án! 5 éve nyújtunk tá­jé­ko­zó­dá­si pontot a hétköznapokban. Célunk nemcsak füg­get­len­nek lenni, de a leghitelesebb, legmegbízhatóbb és leg­ma­ga­sabb minőségű újságot készíteni a városban. Egy olyan szabad és gondosan szerkesztett platformot, amit minden város megirigyelne.

2023. óta nekünk is felajánlhatod adód 1%-át. Ne hagyd az államkasszában ezt a pénzt, rendelkezz róla, hogy a vidéki média kapja meg!

Áramlat Alapítvány adószáma: 19235743-1-03

Jelentősen kevesebben adták be jelentkezésüket a felsőoktatási képzésekre, mint tavaly

- Advertisement -

2011-ben még 140 ezren szerettek volna bekerülni egyetemre, majd csökkenni kezdett a felsőoktatás iránti érdeklődés, idén összesen 120 990-en adták be jelentkezésüket, 5459 fővel kevesebben, mint egy évvel korábban.

2020-ban süllyedt soha nem látott mélypontra a jelentkezők száma, 91 458 főre, és 2011 óta csak tavaly haladta meg először a 120 ezret. Ehhez olyan kormányzati beavatkozásokra volt szükség, ami a korábbi szigorításokkal és korlátozásokkal ellentétben jelentősen megkönnyítették az egyetemekre való bekerülést. Ilyen volt a minimumponthatárok, valamint a felvételihez szükséges emelt szintű érettségi, és a diplomaszerzéshez szükséges nyelvvizsga kötelezőség eltörlése. Tavaly már rekord alacsony pontszámokkal is be lehetett kerülni főképp vidéki egyetemre.

A döntésekben szerepet játszhatott az is, hogy míg uniós szinten évről évre emelkedett, addig Magyarországon csökkent, illetve stagnált a diplomások aránya a 25-34 éves korosztályban: 2022-ben 32 százalék volt, ami EU-s szinten a harmadik legrosszabb arányt jelentette.

Hankó Balázs felsőoktatásért felelős államtitkár szerint idén a jelentkezők körében a gazdaságtudományi szakok bizonyultak a legnépszerűbbnek, de sokan szeretnének bekerülni a pedagógusképzésbe is, ahova idén 17 833-an nyújtották be jelentkezésüket. Hankó a Hír TV-nek nyilatkozva elmondta, hogy tanárnak, tanítónak most több mint 8 ezren jelentkeztek összesen, ami nagyjából megegyezhet az előző évi számokkal.

A pedagógus szakszervezetek szerint viszont a jelentkezők közül nem vesznek fel mindenkit, a képzés során nagy a lemorzsolódás, továbbá a végzettek közül sem mindenki pedagógusként helyezkedik el.

Ezt az Oktatási Hivatal adatai is igazolják, 2023/2024-es tanévben mindössze 2231 pályakezdő pedagógus kezdett dolgozni a köznevelésben, miközben a 2018-as felvételi eljárásban – ekkor nyújthatta be jelentkezését a 2023-ban diplomát szerzők többsége – a mostanihoz hasonló számban, 17 800-an jelentkeztek a pedagógusképzésbe.

Nyáron derül majd ki, hogy végül mennyien kerülnek be a felsőoktatásba, a ponthatárokat várhatóan július 24-én teszik közzé.

via Népszava

- Advertisement -
Exit mobile version