fbpx
12.2 C
Kecskemét
2024. május 11., szombat

Minden hír aminek ezt a címkét adtuk: egyetem

Jelentősen kevesebben adták be jelentkezésüket a felsőoktatási képzésekre, mint tavaly

2011-ben még 140 ezren szerettek volna bekerülni egyetemre, majd csökkenni kezdett a felsőoktatás iránti érdeklődés, idén összesen 120 990-en adták be jelentkezésüket, 5459 fővel...

A sereghajtók között vagyunk az EU-ban a diplomások arányában

Kulcsfontosságú a magyar humán tőke felzárkóztatásához az oktatási mobilitás, ami jelenleg nemzetközi mércével mérve alacsony. Kisebb valószínűséggel szereznek diplomát a nem diplomás hátterűek, mint...

Milliós tiszteletdíjakért ülnek össze kéthavonta a vagyonkezelő alapítványok vezetői

Összesen több mint 3,1 milliárd forint tiszteletdíjat vettek fel tavaly a közérdekű vagyonkezelő alapítványok élére kinevezett vezető tisztségviselők, vagyis a kurátorok és felügyelőbizottsági tagok...

Kicsengetnek: ERASMUS. Egyetemi HUXIT?

Míg a hazai iskolák és az egyetemek becsengettek szeptember 1-jén, a magyar felsőoktatásban idén először nagyon úgy tűnik, hogy kicsengettek az Európai Unió által...

Csábít az üzbég és a moszkvai egyetem, jó lesz Erasmus helyett

A Miskolci Egyetem karácsony előtt pár nappal szamarkandi és moszkvai ösztöndíjlehetőséget kínált a hallgatóinak - akkor, amikor a nyilvánosság számára még ki sem derült,...

Kecskeméten is nyílik informatikai szolgáltatóközpont

A Gloster Infokommunikációs Nyrt. négy egyetemi városban, Debrecenben, Kecskeméten, Szegeden és Pécsett nyit regionális informatikai szolgáltatóközpontot a közeljövőben, amely fejlesztéshez támogatást kért a HIPA...

Miről szól a Fudan egyetem elleni tüntetés?

Tízezres tömeg tüntetett szombaton délután Jámbor András és a Szikra Mozgalom által szervezett demonstráción a Diákváros helyére tervezett Fudan kampusz és az Orbán-kormány ellen....

Szőkéné: Visszaszerezzük az alapítványokba kiszervezett állami vagyont

Sajtótájékoztatón reagált Szőkéné Kopping Rita a DK előválasztási jelöltje (Bács megyei 1-es választókerület) arra a tegnapi parlamenti döntésre, amelynek révén újabb egyetemek kerültek alapítványi...

450 milliárdos hitelből építene kínai gigaegyetemet Orbán

A magyar kormány egy kínai állami óriásvállalattal szeretné megvalósítani a magyar felsőoktatás elmúlt évtizedeinek egyik legnagyobb beruházását, a sanghaji elitegyetem, a Fudan budapesti kampuszának...

Garanciák nélkül kellett belemenniük az egyetemeknek a modellváltásba

Újabb részletek derültek ki arról, hogy mennyire vakon kellett igent mondaniuk a modellváltásra a magyar egyetemeknek. Szél Bernadett független országgyűlési képviselő számolt be arról szombaton...

Hirdetés

Felkapottak

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...