Egy rakás nyugta nyomán találták meg a rendőrök azt a magát hivatalos fuvarozónak és költöztetőnek hirdető férfit, akit egy boltos bízott meg 3-4 köbméternyi háztartási hulladék és lom elszállításával, fizetett is neki, de a fuvaros a szeméttelep helyett Ballószög felé egy tanyás területen szabadult meg a rakománytól.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság posztja szerint egy felháborodott férfi értesítette őket még január 24-én, hogy Kecskemét külterületén bérelt tanyája mellett valaki egy nagy halom – legalább 3-4 köbméternyi – szemetet hagyott. A rendőrök átnézték a részben zsákban, részben szétszórva hagyott háztartási hulladékot, és végül egy rakás bolti nyugta elvezette őket az ismeretlen tetteshez.
„Kiderült, hogy a boltos egy, az interneten magát hivatalos fuvarozónak és költöztetőnek hirdető embert bízott meg a felhalmozódott lom elszállításával, és ezért a munkáért fizetett is. Ám a vállalkozó a hulladéklerakó helyett a város szélén szabadult meg a feleslegessé vált holmitól” – olvasható a posztban. Mint megtudtuk, Ballószög felé egy tanyás területen pakolta le a fuvaros a szemetet.
A nyomozók a hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki a szemetelőt, aki még az eljárás során gondoskodott a terület kitakarításáról.
Az ügy vizsgálata a napokban befejeződött; a férfi ellen vádemelést javasolnak a rendőrök, ezért az iratokat átadták a helyi ügyészségnek.