13.9 C
Kecskemét
2025. május 10., szombat

FRISS HÍREK

A Homokhátság vízőrzői elszántan dolgoznak az elsivatagosodás ellen

- Advertisement -

„Meglepetés zápor és zivatar Kiskunmajsa közelében. Bár a modellek számoltak összeáramlással, csapadékra nem igazán volt kilátás, de ettől szép az időjárás, hogy néha történnek ilyen dolgok is” – jelentette május 1-én délután a MetNet ügyeletese a Facebookon.

A váratlan jelenséghez akár a közelben mindössze két hónapja létező tónak is köze lehet. A Kiskunmajsa-Marispusztai Vízörzők vezetője erről úgy nyilatkozott, hogy volt szerepe a 2 hektáros felszínről „párolgó nedvességnek, de nem döntő”. A hozzájárulás mértékét szerinte csak „utólagos modellszámításokkal” lehetne igazolni, mivel „annyira helyi dolog volt”.

A „helyi dolgot” maroknyi elkeseredett, de elszánt gazdálkodó álmodta meg tavaly decemberben. Arra szövetkeztek, hogy természetközeli beavatkozással tartják meg a vizet a mára szinte teljes egészében félsivataggá száradt alföldi Homokhátság közepén, a kiskunmajsai Marispusztán. Ehhez idén február elején a helyileg illetékes vízügyi hatóság segítségével a közeli fürdő és kertészet lehűtött és tisztított termálvizét jóval távolabbra elvezető csatornából kivezetve elárasztottak két hektárnyi, mélyen fekvő, gyep-legelő besorolású mezőgazdasági területet.

Hasonló cikkünk:  Csődvédelmet kért Mészáros Lőrinc volt veje

A teljes cikk ITT olvasható.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Nem igaz, amit a polgármester állít: nem több, hanem egyre kevesebb kecskeméti gyermek születik

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester gyakran posztol arról, hogy Kecskeméten egyre több gyermek születik. Tényellenőrzést végeztünk, és az önkormányzattól, valamint...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...