fbpx
-1.1 C
Kecskemét
2024. december 22., vasárnap

FRISS HÍREK

A veszélyhelyzet fenntartásával minden párt egyetért, de elsőre nem ment át a felhatalmazási törvény

- Advertisement -

Ma tárgyalta az Országgyűlés a kormány által múlt pénteken előterjesztett törvényjavaslatot, amivel:

előre meg nem határozott időre kívánja meghosszabbítani a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetet.

A tervezetet most nem fogadták el, mert ahhoz a képviselők négyötödének (159 fő) szavazatára lett volna szükség. (Beszúrás: arról szavaztak, hogy sürgős, kivételes eljárásban tárgyalják a törvényt kedden, amihez 4/5-ös többség szükséges.) Az ellenzéki pártok egybehangzóan úgy vélik, hogy a veszélyhelyzetben is fenn kell tartani a hatalom ellenőrzését, ezért meghatározott időre adnának csak különleges felhatalmazást a kormánynak.

A „felhatalmazási”, „túlhatalom”, vagy egyszerűen csak „koronavírus-törvényként” ismert törvénytervezet által

a kormány gyakorlatilag rendeletekkel irányíthat.

Ez azt jelenti, hogy a kormány a Parlamentet megkerülve intézkedhet a koronavírus-járvánnyal összefüggően minden téren egészen addig, ameddig úgy ítélik, fennáll a veszélyhelyzet. Eközben a kormány:

az egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet és más rendkívüli intézkedéseket hozhat. Emellett

  • a járvány miatt a Parlamentet nem kell összehívni;
  • az önkormányzati testületeket nem lehet feloszlatni;
  • az időközi választásokat vagy a népszavazásokat nem lehet megtartani;
  • a járványügyi intézkedések akadályozásáért börtön járhat;
  • valamint szigorúbbá válnának a Büntető törvénykönyvben a karantén megszegésére és
  • a rémhírek terjesztésére vonatkozó szabályok is.

Orbán Viktor nem kér az időből

A törvénytervezet körül kialakult vita nem teljesen arról szól, amiről a pártok vitát nyitottak. A Fidesz-KDNP az Országgyűlés támogatását kéri ahhoz, hogy hosszabbítsák meg a veszélyhelyzetet. Csakhogy a Kormány által március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet nem szűnik meg az Alaptörvény értelmében 15 nap lejártával, mert azt a kormány maga fogja megszüntetni, ha a „kihirdetés feltételei már nem állnak fent” – mondja Karsai Dániel alkotmányjogász. 

Az ellenzéki pártok egyetértenek a veszélyhelyzet fenntartásával, de azt javasolják, hogy az új törvénybe kerüljön be egy időkorlát. Ez hosszabb lenne az Alaptörvényben foglaltaknál, például 90 nap, de semmi esetre sem korlátlan ideig járna különleges felhatalmazás a kormánynak.

Orbán Viktor azt állította a vitában, hogy az ellenzék félreérti a helyzetet, mivel szerinte a Parlamentnek továbbra is meglesz a joga arra, hogy visszavonja a veszélyhelyzetet, de szerinte ebben a helyzetben nem elég a három hónapos felhatalmazás. Majd hozzátette, neki ne is adjanak három hónapos felhatalmazást, mert három hónap múlva minden és mindenki rosszabb állapotban lesz.

Hasonló cikkünk:  Paks II. nem kapott mentességet a Gazprombank elleni szankciók alól

Az ellenzéki pártok egyetértenek a veszélyhelyzet fenntartásával, de korlátokat akarnak

Az ellenzéki pártok egyöntetűen elutasították a felhatalmazási törvényt, és a parlamenti vitában lényegében megismételték korábbi álláspontjukat:

Szabó Tímea (Párbeszéd): az is rendben van, hogy a kormány „nagyobb jogosítványt kapjon” az intézkedésekre, de szerinte nincs olyan európai uniós ország, ahol ilyen kontroll nélküli felhatalmazást kért volna a kormány.
Keresztes László Lóránt (LMP): már csak a magyar emberek bizalomhiánya miatt is kell az időkorlát a felhatalmazási törvényhez, és ha ez megtörténik, akkor bebizonyítják, hogy a pártok cselekszenek is, nem csak beszélnek.
Tóth Bertalan (MSZP): 90 napos határidőt javasol és a kormány hallja meg a szakszervezetek szavát és konzultáljon a munkavállalói érdekképviseletekkel is.
Gyurcsány Ferenc (DK): szerint nem a kormánytöbbség, hanem a védőfelszerelés nélkül a frontvonalban lévő egészségügyi dolgozók a bátrak. A parlament dolga, hogy közös, új szabályokat hozzon, és ellenőrizze a kormányt.
Jakab Péter (Jobbik): „Egy szóval lehet ezt a törvényjavaslatot jellemezni, és ez az: államcsíny”. A Jobbik elnök-frakcióvezetője is egyértelművé tette, hogy kizárólag a rendeleti kormányzásra adott parlamenti felhatalmazás határideje, időkorlátja a vitás kérdés, az ellenzék minden más járványkezelő intézkedést támogat.

Nem szavazta meg a Parlament a felhatalmazási törvényt, de 2/3-al néhány nap múlva elfogadhatja a Fidesz a törvénytervezetet

137 igen, 52 nem aránnyal nem fogadta el az Országgyűlés a 4/5-ös a felhatalmazási törvényjavaslatot. A Fidesz-KDNP igennel, az ellenzék (LMP, Jobbik, MSZP, Párbeszéd, DK) nemmel szavazott. A Fidesz kezdeményezni fogja a törvény sürgősségi tárgyalását, ami által március 31-én kétharmaddal megszavazhatják a javaslatot az ellenzéki pártok kifogásai ellenére is.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...