Kilépett a Momentum Mozgalomból Nagy Blanka – írta meg az Azonnali.hu.
Az Ungár Péter tulajdonában álló portál nem hivatalos forrásból úgy tudja, kilépésének az az oka, hogy a párt november 29-i, vasárnapi küldöttgyűlése úgy döntött, nem lehet a párt jelöltje a 2022-es országgyűlési választáson.
Momentum sajtóosztálya a Magyar Hangnak megerősítette, hogy Nagy Blanka valóban kilépett a Momentumból. Azt írták, hogy pártjuk egy dinamikusan fejlődő, folyamatosan bővülő közösség amely egyre nagyobb súllyal rendelkezik a hazai politikában. – Ettől függetlenül természetesen előfordul, hogy a választott irány vagy kitűzött cél nem összehangolható az egyéni preferenciákkal, így néhányan kilépnek – tették hozzá.
A kiskunfélegyházi diáklány 2018 decemberében – akkor még gimnazistaként – a kecskeméti rabszolgatörvény-ellenes tüntetésen mondta el azóta elhíresült beszédét, amelyben a „Trópusi vihar” című filmből kölcsönzött durva szavakkal illette a kormány politikusait, a leggazdagabb magyar oligarchát és az államfőt. Ezután az egész fideszes médiagépezetet ráküldték, hogy lejárassák.
2019-ben lépett be a Momentumba, majd a 2019-es önkormányzati választáson közös ellenzéki jelöltként indult a helyi képviselőségért Kiskunfélegyházán, ám mindössze 20 százalékot szerzett, így nem jutott mandátumhoz.