fbpx

FRISS HÍREK

Több mint 200 ezer kisnyugdíjasnak csak álom az 50-56 ezer forintos nyugdíjprémium

- Advertisement -

Rendhagyó módon vasárnap reggel érkezett a Kossuth rádióba Orbán Viktor, ahol egyebek mellett bejelentette: a kedvező mértékű gazdasági növekedés miatt várhatóan 50-56 ezer forint nyugdíjprémiumot kaphatnak a nyugdíjasok még az év vége előtt. Az ATV Híradójának nyilatkozó Farkas András nyugdíjszakértő szerint ez az egyszeri juttatás jelentős lesz a nyugdíjasok számára, hiszen a 150 ezer forintos átlagnyugdíj egyharmada lehet. A nyugdíjprémium mértéke azonban nem mindenkinél lesz azonos.

Aki 80 ezer forintot vagy annál többet kap, az a lehető legnagyobb mértékű prémiumban részesül.

Ez azt jelenti, hogy például 6 százalékos növekedésnél 50 ezer forint fog kapni év végén. Akinek viszont ennél kisebb a nyugdíja, például 60 ezer forint, annak arányosan csökkenni fog a nyugdíjprémiuma is. Tehát egy ugyanilyen, 6 százalékos növekedésénél már csak 37 500 forint jár majd neki.

Az öregségi nyugdíjasok száma 2 millió 53 ezer fő, közülük 1 millió 800 ezren kapnak többet, mint 80 ezer forint, tehát körülbelül 200-220 ezer nyugdíjasnak kisebb a nyugdíja 80 ezer forintnál, náluk kell ezt az arányosan kisebb összeget figyelembe venni, és természetesen ez a további több mint félmillió ember, az egyéb ellátásokban részesülők, ott is nagyon sokszor ezek az ellátások nem érik el a 80 ezer forintot

– magyarázta Farkas András.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bezárt a Szilvási Áruház, de mi lesz a helyén?

Húsz, harminc, majd a végén már ötven százalékos kiárusítás volt április végén a Szilvási Áruházban, aztán végleg bezárt. Hallottunk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...