Az országgyűlési választások eredménye nemcsak arról szól, hogy melyik párt mennyi képviselőt juttathat a parlamentbe, hanem meghatározza a következő négy évre a pártok gazdasági mozgásterét is. Ezek Magyarországon kiadásaik messze túlnyomó részét állami támogatásból fedezik, a tagdíjak és a támogatások a legtöbb párt esetében alig néhány százalékát teszik ki a bevételeknek – írja a G7.
A rendszerváltás óta eltelt 32 évből 16-ot kormányon töltő Fidesz esetében is alig 13 százalékot tettek ki a tagdíjak és támogatások a párt 2021-es pénzügyi beszámolója szerint. A másik kormánypárt, a KDNP esetében már alig 5 százalék a nem állami forrás. A kormánypártok az újabb kétharmados győzelemmel még növelték is forrásaikat.
Az ellenzék a közös indulással és a rossz szerepléssel anyagilag is rosszul járt, négy év alatt 2,8 milliárd forinttal csökkennek a bevételeik.
A Fidesz és a KDNP azáltal, hogy két külön képviselőcsoportot alkot, több forráshoz jut, számításaink szerint összesen 1,3 milliárd forinttal. Így az ellenzéki hat párt összesen 18 százalékkal kevesebb, a kormánypártok 7 százalékkal több forráshoz jutnak majd a mostani ciklusban.
Pártok állami támogatáshoz alapvetően négy forrásból jutnak:
- Választási eredményeik alapján, a leadott szavazatok arányában kapnak állami támogatást – ez a közismert egyszázalékos szabály, aki ennél több szavazatot ér el, az kaphatja.
- A legalább 71 egyéni körzetben jelöltet állító pártok a kampányuk támogatására kapnak támogatást. Ha nem érik el az egy százalékot, vissza kell fizetni – ezt használták ki korábban a kamupártok, amelyek eltűntek a visszafizetési kötelezettség elől.
- A parlamentben képviselőcsoportot alakító pártok az Országgyűlés Hivatalától kapnak állami támogatást.
- A pártok alapítványait is jelentős összegekkel támogatja az állam.
Mindezeket a következő ciklusra megbecsülve adódik, hogy az egyszeri kampánytámogatásokat nem számolva évente immár közel 60 százalékkal költhet többet a Fidesz-KDNP, mint a hat ellenzéki párt. (Pontosabban ez volt a helyzet azt megelőzően, hogy Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője előállt a parlamenti frakciókat megillető támogatások megvágásának javaslatával. Ha ezt a jelenlegi formájában elfogadják, az ellenzéki frakciók 3, a kormánypártiak 2 milliárd forintot veszítenek a négyéves ciklusra vetítve.)
A teljes cikk grafikonokkal a g7.hu-n olvasható.