Egészségügyis diákok és tanárok közösen tüntettek a Kecskeméti Szent-Györgyi Albert Technikum udvarán. A rezsiárak elszabadulása miatt a város másik részében található Gáspár András Technikumba költöztetnék őket. Nem akarnak olyan helyre menni, ahol nincsenek profilba illő eszközök a tanuláshoz.
„Eüsök vagyunk, maradni akarunk!”
– skandálták a tanulók.
Az egészségügyis diákok azután vonultak ki az iskolaudvarra, miután arról tájékoztatták őket, hogy spórolásból beköltöztetnék őket a Gáspár András iskolába, ahol technikusokat, kőműveseket, gázszerelőket, burkolókat, fodrászokat is képeznek.
Kérdésünkre a diákok egy csoportja elmondta, hogy nem akarnak elkötözni olyan iskolába, ahol teljesen mást tanítanak és ezért nincsenek is megfelelő eszközök, amikre nekik szükségük van a tanuláshoz. Egyikük, aki masszőrnek tanul, elmondta, hogy a Szent-Györgyiben rendelkezésre áll minden felszerelés és, ha költözni kell, nem tudja hogyan fog megfelelő képzést kapni eszközök hiányában. Másikuk úgy fogalmazott, hogy nem esti iskolába iratkozott, és most arról is szó van, hogy késő estig fognak tartani az órák. Egy harmadik tanuló úgy érvelt, hogy szükségük van a saját tanáraikra és a megszokott iskolai tantermeikre, ahol megfelelő közegben tudnak képződni.
A KecsUP-on két hete írtunk arról, hogy az energiamegtakarításra törekedve több kecskeméti középiskolát is összeköltöztethetnek a fűtési szezon idejére. A tervezett intézkedések miatt akkor telefonon kerestük az iskolaigazgatókat, többek között a Kecskeméti Szakképzési Centrum főigazgatóját, a Széchenyi István Technikum vezetőjét, továbbá a Szent-Györgyi Albert Technikum igazgatóját, Dr. Papp Zoltán, aki a Fidesz önkormányzati képviselője is. Kérdéseinkre szeptember végén nem kaptunk választ, viszont több szülő és tanár beszélt arról, hogy iskolákat akarnak összevonni.
Hamarosan jövünk egy exkluzív cikkel, amiben videóban is látható lesz a diáktüntetés, hogy mit gondol Papp a költözésről, és hogyan vélekednek a diákok a költözésről. A KecsUP közösségi oldalunkra egy videót már feltöltöttünk, amit alig egy óra után többszázan osztottak meg.