fbpx

FRISS HÍREK

Bombával fenyegetőzött egy férfi Kecskeméten

- Advertisement -

Két szokatlan hívást is kapott a Bács-Kiskun vármegyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese. Az első telefonnál arról tett bejelentést egy ismeretlen, hogy Kecskemét egyik utcájában bomba fog robbanni. A rendőrök a helyszínre siettek a bejelentés ellenőrzésére, valamint hogy intézkedjenek a személy- és vagyonbiztonság védelme érdekében.

Alig három perccel az első bejelentés után egy másik telefonszámról hívták az ügyeletet, amikor is udvariasan bemutatkozva egy férfi az után érdeklődött, hogy volt-e bombariadó az utcájában, ahol lakik. Mivel a bejelentésről az eltelt rövid idő alatt magán a fenyegetőzőn kívül más nem szerezhetett tudomást, a rendőrség újabb egységgel vonult ki, majd becsöngettek a 46 éves férfihoz, aki hívta az ügyeletet. A helybéli férfit elfogták, és a lakását a nyomozók átkutatták, elő is került az a mobiltelefon, amelyről a fenyegető hívás érkezett.

Hasonló cikkünk:  Ajánlásgyűjtés közben támadták meg a Kutyapárt kecskeméti jelöltjét a Petőfivárosban (videóval)

A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsítottat közveszéllyel fenyegetés bűntettének megalapozott gyanújával hallgatták ki, azonban egyelőre nem adott magyarázatot a tettére.

A rendőrség, a mentők, és a katasztrófavédelmi munkatársak minden hívást komolyan vesznek, akkor is ha gyermekcsínyről van szó, vagy esetleg egy felnőtt otromba tréfájáról. Az ezekre történő reagálás veszélybe sodorhatja a valóban segítségre szorulók életét. A segélyhívó számok rendeltetéstől eltérő használata önmagában is jogsértő, hiszen szabálysértésnek minősül.

A köznyugalom megzavarására alkalmas hamis bejelentések minősített esetben akár ötévi szabadságvesztéssel is bűntethetőek.

via police.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Megszűnhet a járóbeteg-ellátás a Honvédkórházban

2025. január 1-jétől már nem lesznek járóbeteg-szakrendelések a Honvédkórházban (Repülőkórházban) - értesült a KecsUP az intézmény jelenlegi és korábbi...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...