Mondhatni már rutinos érettségizők a mostani végzősök, hiszen már izgalmas napokon vannak túl. Jól ismerik a szabályokat, etteől függetlenül minden vizsga úgy kezdődik, hogy ezeket ismertetik velük. De ez már csak a teremben történik. Kint a folyosón, a várakozás pillanatait, mindenki másképpen élte meg. Voltak, akik mosolyogva, nevetgélve beszélgettek egymással. Ölelkezve köszöntötték egymást. Mások, láthatóan feszültebben, meghúzták magukat egy csendesebb helyen, messzebb a többiektől. Még mások pedig az utolsó percekben is a tankönyvet bújták. Már 8 óra után kezdtek gyülekezni az értességizők. 8:40 körül már a teremben voltak. Itt elfoglalták a számukra kijelölt helyet. A telefonokat és az okosórákat egy asztalra kellett kitenniük, hogy ezekből senki ne puskázhasson. Mindenki előtt volt valamilyen ennivaló, sok esetben édesség is. Volt, aki egy nagy zacskó csokit hozott magával. 9 óra előtt nem sokkal megérkeztek a vizsgafeladatok is a termekbe. Miután ezeket kiosztották, a diákokra csukták a tantermek ajtaját, hogy a közép szinten érettségizők 12 óráig, az emelt szinten vizsgázók 13 óráig a legjobb tudásukat adhassák.
Képgalériánk a bányais várakozásról: