fbpx

FRISS HÍREK

Magyarázat nélkül eltűntek a magántőkealapok tulajdonosainak nevei a NAV adatbázisából

- Advertisement -

Januárban a Direkt36 a magántőkealapok NAV által működtetett tényleges tulajdonosi adatbázisból tudta beazonosítani, hogy kik állnak a hatalmas vagyonokat rejtő alapok mögött. Mára azonban az adatok teljesen eltűntek.

Az offshore cégekhez hasonlóan alacsony adókat és anonimitást biztosít ez a befektetési forma, így a gazdagok körében az utóbbi években egyre népszerűbbé vált. A NAV 2021 óta működő, úgynevezett tényleges tulajdonosi adatbázisa azonban bepillantást engedett ebbe a rejtőzködő világba. A legnagyobb kormányközeli befektetők nevei is felbukkantak a magántőkealapok mögött, például Száraz István, Szíjj László, Mészáros Lőrinc, Hernádi Zsolt vagy Jászai Gellért. Ez azért fordulhatott elő, mert az adatbázis friss, a rá vonatkozó szabályozás pedig bonyolult, így nem mindig egyértelmű, hogy milyen adatoknak kell ott szerepelniük – írta a Direkt36.

37 találatot adott a NAV adatbázisa még az év elején a „magántőkealap” keresőszóra, ami júliusra lenullázódott. Az eltelt időben a vonatkozó jogszabályok nem változtak, új iránymutatások nem jelentek meg. A magántőkealapok adatait egyszerűen törölték. Ezért azonban senki nem vállal felelősséget.

A Direkt36 által megkeresett magántőkealap-kezelő cégek szerint:

  • a Mészáros Lőrinc-féle Opus Global Befektetési Alapkezelő Zrt. azt közölte, hogy sem az adatok törlését, sem módosítását nem kezdeményezték,
  • a Jászai Gellérthez köthető IKON Alapkezelő is azt írta, hogy bár korábban kezdeményezték a magántőkealapjaikra vonatkozó adatok pontosítását a NAV rendszerében, de nem tettek lépéseket a törlésükre,
  • a Tiborcz István üzlettársa és barátja, Szécsényi Bálint által vezetett Közép-Európai Kockázati és Magán-tőkealap Kezelő Zrt. szerint az ügyben csak a NAV illetékes.
Hasonló cikkünk:  A kormánypárti média tavaly is sorra bukta a sajtópereket

Kertész József Tamás, a Mészáros Lőrinc céges ügyeit intéző ügyvéd szerint a tényleges tulajdonosi adatbázist létrehozó törvény egyébként sem nevesíti a magántőkealapokat – ez valóban így van, kifejezetten a magántőkealapokat tényleg nem nevezi meg a vonatkozó törvény és a pénzmosás elleni küzdelmet célzó többi jogszabály, valamint az MNB korábbi iránymutatása sem tér ki rájuk.

Szabó Gábor, egy luxemburgi és angliai alapkezelők compliance managereként dolgozó szakértő szerint más uniós államok jóval komolyabban veszik a pénzmosás elleni küzdelmet, mint Magyarország.

„Az, hogy van olyan magántőkealap, amely nem, vagy pontatlanul szerepel a végső tulajdonosi adatbázisban, vagy csak a vezetői vannak megnevezve, már önmagában szankcionálandó lenne. Ráadásul erre egy sor résztvevőnek kellene figyelnie a bankól az alapkezelőig” – mondta.

Hozzátette, hogy a szabály egyértelmű, a minimum 25 százalékban érdekelt személyek, valamint a döntéshozók mind tényleges tulajdonosnak minősülnek. „Ennek kikényszerítése a hatóság feladata.”

via Telex

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bezárt a Szilvási Áruház, de mi lesz a helyén?

Húsz, harminc, majd a végén már ötven százalékos kiárusítás volt április végén a Szilvási Áruházban, aztán végleg bezárt. Hallottunk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...