fbpx

FRISS HÍREK

Lefoglalt és elkobzott autókat fosztogattak egy kiskunhalasi rendőrségi telephelyen

- Advertisement -

Két férfi fosztogatott lefoglalt és elkobzott autókat, amelyek a rendőrség kiskunhalasi bekerített telephelyén álltak. A Kiskunhalasi Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett lopás miatt emelt vádat az elkövetőkkel szemben – áll a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében.

A munkahellyel és jövedelemmel nem rendelkező kiskunhalasi férfiak 2023 tavaszán parkolókból autókat vontattak el azért, hogy szétszereljék és vashulladékként értékesítsék. Elhatározták, hogy a különböző hatósági eljárásokban lefoglalt járművekből az akkumulátort, valamint a rádiósmagnót kiszerelik és értékesítik, így jutva törvénytelen jövedelemhez – áll a vádiratban.

A vádlottak a hátsó drótkerítésen átmászva a telephelyen parkoló gépkocsik motorterét kinyitották, majd a jellemzően 10-25 ezer forint értékű akkumulátorokat, valamint az utastérből a rádiósmagnókat kitépték és a fiatalabb vádlott tanyájára szállították. Az ellopott holmikat vastelepen értékesítették, a rendőrségnek 440 ezer forint, a bíróságnak 65 ezer forint kárt okozva ezzel.

Hasonló cikkünk:  Gyurcsány szerint nagy a nyomás a rendőrségen, hogy ellenzéki politikusok ellen lépjenek fel

Az ügyészség a büntetett előéletű férfiakat többrendbeli üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével, valamint vétségével vádolja és ezért egyikükkel szemben börtönbüntetés, a többszörös, különös visszaesőnek számító vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. A fiatalabb vádlott egy korábbi felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt követte el a lopásokat, ezért az ügyészség ezen büntetés utólagos végrehajtását is indítványozza. Bűnösségükről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bezárt a Szilvási Áruház, de mi lesz a helyén?

Húsz, harminc, majd a végén már ötven százalékos kiárusítás volt április végén a Szilvási Áruházban, aztán végleg bezárt. Hallottunk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...