Átírhatja-e a kormány a „rabszolgatörvényben” is rögzített munkaidő-szabályozást? Hogyan ellenőrzik majd a külföldiek foglalkoztatását azok után, hogy a munkaügyi hatóságokat lenullázták? – teszi fel a kérdést a 24.hu, miután változott a kormányzati hozzáállás a vendégmunkások foglalkoztatása körül kirobbant botrányok nyomán.
A botrányok nyomán felszínre került, hogy a magyar munkajog igen rugalmas feltételeket kínál az extrém munkaidő-beosztásokra. A 24.hu nemrég több olyan esetről is beszámolt, amikor a helyi dolgozók elbeszélése alapján kelet-ázsiai vendégmunkásokra cserélték le a magyar munkavállalókat, azokat, akik korábban a külföldieket betanították. Kiderült, hogy az ide érkező vendégmunkások egészen másként viszonyulnak a munkaidő-pihenőidő szabályozásához.
A dolgozói beszámolók szerint a létszámleépítések fő oka, hogy a külföldiek túlmunkára való hajlandósága nagyobb, mint a hazaiaké. Az ázsiai vendégmunkások száma egész Európában trendszerűen nő, ám a gyárakban történtek rávilágítanak arra: hazánkban egyedi problémát is okoz, hogy
Semmilyen munkaidő-szervezési szabályt nem sért meg az a hazai termelőüzem, amely adott hónapban 30-ból 29 napon át, akár napi 12 órás munkarendben dolgoztat. A törvény azt is lehetővé teszi, hogy a munkáltató ugyan a munkaidő-beosztásban megjelöli a heti pihenőnapot, de ténylegesen nem adja ki azt. Az egyenlőtlen munkaidőbeosztásra vonatkozó szabályozás alapján bizonyos feltételek fennállása esetén a beosztás szerinti heti munkaidő nem feltétlenül 40, hanem egyes heteken például 72 óra is lehet.
A jogászok hangsúlyozták, bár a tételes munkajogi szabályok alapján lehetséges akár az igen hosszú távú, heteken át történő egybefüggő munkavégzés is, az Mt. munkavédelmi rendelkezéseivel – például az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés szabályaival – ellentétes lehet az, ha a munkaadó ennyire szélsőséges foglalkoztatási helyzeteket teremt. A szabályozás anomáliáihoz tartozik az is, hogy elbocsátások esetén első körben a legegyszerűbb a munkaerő-kölcsönzés keretében foglalkoztatottakat elküldeni.
Amióta a magyar dolgozók elbocsátását érintő esetek napvilágra kerültek, a kormány elkezdett aktívan egyeztetni a vendégmunkásokat érintő szabályozási kérdésekről. A téma napirendre kerül a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumnak (VKF) havi ülésein is, ahol a döntéshozók rendszeres párbeszédet folytatnak a szakszervezetekkel és a munkaadókkal. Végleges joganyagok, kész rendeletek egyelőre nincsenek, így nincs döntés például arról sem, hogy a munkaadó csoportos létszámleépítés esetén elveszítheti-e engedélyét a vendégmunkások foglalkoztatására.
A kormány első körben nem egyeztetett érdemben az érintettekkel, hanem maga alkotta meg a vendégmunkástörvény első változatát, majd gyorsan elfogadtatta a parlamenttel. Akkor meg sem kísérelt tartalmi foglalkoztatáspolitikai szempontokat figyelembe venni. A sajtóban is megjelent botrányos esetek hatására azonban a kormány kénytelen volt jelentősen átgondolni a szabályozást. A kabinet a munkajogot továbbra sem elsősorban a szociális biztonsági normák, hanem a GDP-növekedés és a foglalkoztatásbővítés eszközeként kezeli.
Úgy tűnik nem munkajogi, hanem etikai jellegű szabálymódosításokat tesz majd a kormány, amikor a munkáltatók harmadik országbeli dolgozókra cserélik a rendelkezésre álló magyar munkaerőt. Létszámcsökkentés esetén a munkaadó jogosultsága eldönteni, hogy kiket küld el, arra viszont nincs semmilyen kifejezetten – a munkáltatókat és nem az engedélyeztetésben közreműködő szakigazgatási szerveket kötő – szabály, hogy a foglalkoztatásnál a magyarokat előnyben kellene részesíteni.
A hazai munkaügyi és munkavédelmi hatóságok az elmúlt több mint egy évtized során leépültek, folyamatosan átalakult, forráskivonásokkal, létszámleépítésekkel szembesült az intézményrendszer. A szakterületek a kormányhivatalok hatáskörébe kerültek, amelyek még kevesebb pénzt és erőforrást tudnak mozgósítani a szabályok betartatása érdekében. A munkavédelmi hatóság helyzete is nagyon rossz, akkora karcsúsításon esett át, hogy szinte már csak papíron létezik, a szankciórendszer pedig annyira gyenge, a kiszabott bírságösszegek pedig annyira csekélyek, hogy a munkaadók számára messze nem elrettentő erejűek.
Ha a kormány alternatívákban gondolkodik, akkor a szakhatóságok helyett esetleg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jöhet szóba, melynek van ellenőrzési jogköre a feketemunka kapcsán. Ez azonban nem válthatja ki a hatósági feladatköröket. Amennyiben megszokott gyakorlattá válik, hogy a cégek csak azért hoznak be külföldi munkavállalókat, mert őket nagyobb óraszámban lehet foglalkoztatni, akkor előbb-utóbb katasztrofális helyzet állhat elő a munkahelyeken.
