fbpx

FRISS HÍREK

Nyárlőrinc-Lakitelek szomszédvári rangadó lesz vasárnap

- Advertisement -

A vármegyei másodosztályú labdarúgó bajnokság Északi csoportjában, a 16. fordulóban a Nyárlőrinci LSC hazai pályán fogadja a Lakiteleki Torna Egyletet. A szomszédvári rangadó ezúttal is, mint mindig, három esélyes.

Legutóbb októberben találkozott egymással a két csapat. Akkor a lakitelekiek bravúros 3-2-es diadallal tudtak felül kerekedni a szomszédokon. A tabellán jelenleg a Nyárlőrinc a második helyen található, míg a Lakitelek a hetedik helyet foglalja el. Ettől függetlenül izgalmas mérkőzésre lehet számítani, de ez minden derbire elmondható. Ilyenkor nem számít, hogy ki milyen helyen áll a tabellán.

Néhány érdekes statisztikai adat a rangadóval kapcsolatban. A nyárlőrinciek otthonából az idény során a Csólyospálos, és az első helyen álló Solt kivételével semelyik másik klub nem tudott pontot rabolni. A Lakitelek az első győzelmét a szezonban pont a Nyárlőrinc ellen szerezte. A bajnokságban utoljára 2019-ben tudott győzni a Lakitelek idegenben, akkor 1-4 volt az eredmény. Az elmúlt 18 év mérlege, a 34 egymás ellen vívott összecsapásnak: 15 nyárlőrinci győzelem, 7 döntetlen, 12 lakiteleki győzelem.

Hasonló cikkünk:  Nagyfokú az aszály az Alföldön már áprilisban - megismétlődhet a tragikus 2022-es év

A találkozó vasárnap 15 órakor kezdődik Nyárlőrincen, a Faragó Mihály Sporttelepen, érdemes kinézni.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bezárt a Szilvási Áruház, de mi lesz a helyén?

Húsz, harminc, majd a végén már ötven százalékos kiárusítás volt április végén a Szilvási Áruházban, aztán végleg bezárt. Hallottunk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...