19 C
Kecskemét
2025. május 29., csütörtök

FRISS HÍREK

Jogszabályellenesen töltheti be pozícióját Barta Dóra, a Hírös Agóra igazgatója

- Advertisement -

Több forrásból is azt az értesülést kapta portálunk, hogy Barta Dóra, a Hírös Agóra ügyvezető igazgatója nem rendelkezik azzal a jogszabály által előírt végzettséggel, amellyel betölthetné pozícióját a kecskeméti közművelődési intézmény élén. A KecsUP Hírek részletesen is utánajárt a témának, amelynek során kiderült, hogy a jelenlegi ügyvezető pályázati kiírás nélkül került a közintézmény élére, és nem ez lenne az első eset, hogy megfelelő végzettség nélkül töltetnek be vele igazgatói pozíciót.

Barta Dóra, a Kecskemét City Balett vezetője 2021. június 15-től a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. A korábban megszokott eljárásrend azonban borult, ugyanis az EMMI törvényben szereplő pályáztatási eljárás helyett direkt kinevezéssel került a központ élére. Rögtön a megválasztása napján interjút is adott a KTV Múzsa című műsorában, ahol Kriskó János műsorvezető konkrétan rákérdez a pályáztatására:

Kriskó János: „Első alkalom, hogy íly módon beszélgetünk arról, hogy hogy és miképpen van az, hogy a Hírös Agórának mától két ügyvezető igazgatója van, és az egyik te vagy közülük. A körülményekről mondj valamit, te ezt pályáztad? Milyen módon kerültél az intézménybe?

A kérdést követően Barta Dóra teljesen elkerüli a választ és másról beszél:

„…azt gondolom, hogy ez egy olyan hosszú folyamat eredménye, melyben kiderült, hogy Kecskemét kulturális életének bizonyos területein olyan megújulási igények vannak és a lakosság részéről is jelentkeztek már olyan igények, amiknek megfelelni vágyik a városvezetés és továbbiakban mindenképp izgalmas és új, üdvözlendő helyzet, hogy a kreatív kulturális iparágak felé fordul egy városvezetés és azt mondja, hogy a városban lévő kulturális értékek gazdagítása, szélesítése, revitalizációja egy érdekes szempont…”

Noha a 39/2020. (X. 30.) EMMI rendelet a kulturális intézményben foglalkoztatottak munkaköreiről és foglalkoztatási követelményeiről, az intézményvezetői pályázat lefolytatásának rendjéről, valamint egyes kulturális tárgyú rendeletek módosításáról szóló jogszabály 5. paragrafusa rendelkezik „Az intézményvezetői munkakör betöltésére kiírt pályázati felhívásról és annak tartalmáról”, ez esetben pályázatról szó sem volt.

A tulajdonosi jogokat gyakorló polgármester, Szemereyné Pataki Klaudia június 15-tól kettős ügyvezetést rendelt el a Hírös Agóránál, ahol Barta Dórát, az elismert Harangozó Gyula-díjas, Érdemes Művész címmel kitüntetett balettművészt, koreográfust a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház balett tagozatának vezetőjét nevezte ki a Hírös Agóra közművelődési tevékenysége egyik irányítójának.

Tette mindezt a COVID-19 járvány elleni védekezés érdekében elrendelt rendkívüli jogrend időszakában, akkor, amikor a képviselő-testület jogosítványait a polgármester gyakorolhatja. A polgármesteri döntés azonban erősen megkérdőjelezi azt, hogy minden törvényt és jogszabályt betartott-e a döntéshozó. A Hírös Agóra közművelődési intézmény, amelyben vezetői pozíciót csak olyan személy tölthet be a ma még hatályos törvény alapján, aki rendelkezik egyetemi szintű közművelődési szakmai végzettséggel.

Információink szerint Barta Dóra nem rendelkezik ilyen szakképzettséggel. Szintén fontos szakmai előírás, hogy az ügyvezetői posztot pályáztatni kell, kinevezni csak olyan pályázót lehet, aki igazolni tudja legalább a közművelődési szakképzettségét, és rendelkezik minimum 5 éves közművelődési intézményi szakmai gyakorlattal.

Az ügyvezetői poszt betöltéséről egész pontosan így rendelkezik a jogszabály:

A pályázat feltételei: 1.) a) a kulturális intézményben foglalkoztatottak munkaköreiről és foglalkoztatási követelményeiről, az intézményvezetői pályázat lefolytatásának rendjéről, valamint egyes kulturális tárgyú rendeletek módosításáról szóló 39/2020. (X.30.) EMMI rendelet (a továbbiakban: EMMI rendelet) 3.§-ában és az 1. melléklet 9. pontja szerinti felsőfokú végzettség és közművelődési szakképzettség, vagy nem szakirányú felsőfokú végzettség és felsőfokú közművelődési szakirányú szakképesítés;
b) végzettségének, szakképzettségének vagy szakvizsgájának és egyben az intézmény alaptevékenységének megfelelő feladatkörben legalább ötéves szakmai gyakorlat.

Hasonló cikkünk:  A világ szeme a kéményen – közeleg a pápaválasztás napja (videóval)

Hogy utánajárjunk az információknak kérdéseinkkel Hódi Zsuzsanna (Mi Hazánk) képviselőhöz, a kulturális bizottság tagjához, Bán János kulturális alpolgármesterhez és az érintetthez, Barta Dóra ügyvezető igazgatóhoz fordultunk, remélve, hogy a helyzet tisztázódhat.

Hódi Zsuzsanna képviselő válaszában megírta, hogy értesült már az ügyről, majd a hír ellenőrzése kapcsán kifejtette:

– Én szerettem volna ellenőrizni, ami még folyamatban is van. Már két ízben kértem az okmányokat személyesen az igazgatónőtől, amivel tudja igazolni, hogy megvan a végzettsége, és így betöltheti a jelenlegi Hirös Agóra ügyvezetői állását, de eddig még erre nem kerített sort.

KecsUP Hírek: Szóba került-e ez a Kulturális Bizottság ülésén?
Hódi Zsuzsanna:
– Még nyilvánosan nem. Az utolsó bizottsági ülés után kértem meg Bán alpolgármester urat, hogy segítsen ebben a kérdésben és kérje meg Barta Dórát, hogy mutassa be bizonyítványát.

KecsUP Hírek: Amennyiben beigazolódik/dott az állítás, milyen lépések várhatóak ezen a téren?
Hódi Zsuzsanna: – Elméletileg a jogszabály világosan leírja, hogy minek kell teljesülnie ahhoz, hogy valaki betölthesse ezt az állást. Amennyiben nincsenek meg a feltételek, nem lehet szabálytalanul tovább foglalkoztatni.

KecsUP Hírek: Ki a felelős azért, ha Barta Dóra jogszabályellenesen tölti be a pozícióját?
Hódi Zsuzsanna: – Szerintem az, aki felvette. Mivel a Hirös Agóra önkormányzati cég, ezért azt gondolom, hogy az önkormányzatnál kell lennie olyan felelős embernek, aki mindennek (a végzettségeknek is)  utánanéz, vagy aki aláírja a szerződését. Nyilván egy ügyvezetői, vagy egy „sima” igazgatói állásnál sem az a döntő, hogy pl. egy adott személy valakinek a valakije, hanem, ha már a foglalkoztatását rendelet/törvény szabályozza, akkor azt mindenkinek be kell tartani!

Bán János, kulturális alpolgármesterhez ugyanezeket a kérdéseket intéztük, ám ő a rövid határidőre hivatkozva egyelőre ennyit válaszolt: „A feltett kérdéseknek utánanézünk, de a kért határidőt nem tudjuk tartani.” Mindenesetre érdekes, hogy Hódi Zsuzsanna képviselő szerint Bánnak már tudomása van az ügyről, mégis csak a kérdéseinket követően szándékozik utánanézni a témának.

Természetesen megkerestük az ügy fő értintettjét is. Barta Dórához, a Hírös Agóra ügyvezetőjéhez az alábbi kérdésekkel fordultunk:

1. Értesült-e arról, hogy megfelelő végzettség híján vitatják a Hírös Agóra vezetőjeként betöltött pozícióját?
2. Igaz-e a hír, hogy nem rendelkezik a pozíció betöltéséhez szükséges végzettséggel?
3. Amennyiben nem, tudná-e igazolni ezt az okmány megküldésével?
4. Amennyiben igen, hogyan lehetséges, hogy mégis felvették? Kinek a döntése volt?

Egyelőre választ innen sem kaptunk, de amint ez változna frissíteni fogjuk cikkünket.

Nem ez lenne az első eset

Kecskeméti karrierje előtt Barta Dóra Egerben dolgozott, ahol a Gárdonyi Géza Színház tánctagozatának vezetője volt. 2011 márciusában azonban távoznia kellett, miután Blaskó Balázs, a színház új direktora visszavonta Barta Dóra vezetői megbízatását. Blaskó Balázs mellett Barta Dóra volt a másik aspiráns a színház direktori posztjára. Bár az új vezető felajánlotta számára, hogy tánckari tagként továbbra is a teátrumban dolgozhat, Barta ezt méltatlannak érezte és nem fogadta el, majd bejelentette távozási szándékát a tagozat további nyolc tagja is.

A szinhaz.hu cikke szerint Blaskó Balázs szóban azzal indokolta a megbízatás visszavonását, hogy Barta Dórának nincs meg a vezetői poszt betöltéséhez szükséges felsőfokú végzettsége. Ennek kapcsán Barta Dóra hangsúlyozta: valóban nem végezte el a Magyar Táncművészeti Főiskolát, viszont tanított az intézményben és a tevékenysége elismeréseként elnyert érdemes művészi cím is megfelel a szakirányú végzettségnek. Ez azonban a Hírös Agóra esetében, mint kiemelt kulturális intézmény nem állja meg a helyét.

 

 

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Jogszabályellenesen töltheti be pozícióját Barta Dóra, a Hírös Agóra igazgatója

Több forrásból is azt az értesülést kapta portálunk, hogy Barta Dóra, a Hírös Agóra ügyvezető igazgatója nem rendelkezik azzal...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...