Hetente egy alkalommal van szenior jóga időskorúaknak Kecskeméten, a Széchenyi István Közösségi Házban. „Segíti az öngyógyító képességünk fenntartását, a kognitív képességek leépülésének a lassítását” – magyarázta a foglalkozásokat vezető Orosz József, aki több mint húsz éve kezdett jógázni. A...
„A gyerekek még úgyis a mesék világában élnek, hátha a csoportszoba lesz majd a palotájuk, a kastélyuk vagy éppen a váruk” – Katkics Tamás a Klapka utcai bölcsődénél olyan épületet szeretett volna megtervezni, ahonnan a kicsik haza sem akarnak...
A Blikk számolt be elsőként arról a napokban, hogy még július végén egy idős nő önkezével vetett véget életének a kecskeméti Őszirózsa Időskorúak Gondozóházában. A KecsUP úgy értesült, hogy a néni a hozzátartozója bedőlt hitele miatt vagyontalan lett, az...
A lelátóról, öt értelmi sérült barátjával közösen szerette volna nézni egy mozgáskorlátozott, kerekesszékes szurkoló kedden a magyar és spanyol U21-es labdarúgó válogatottak mérkőzését a kecskeméti Széktói Stadionban, de a biztonsági személyzet tagjai nem engedték fel a szektorokhoz, sőt közölték:...
Délután 4 óra és éjfél között hajtanak végre kiképzési repüléseket szeptember 16-ától, hétfőtől egészen szeptember 19. csütörtökkel bezárólag az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár vadászpilótái.
"Nagyobb zaj-és hanghatásra kell számítani Kecskemét, Eger, Debrecen, Miskolc, Mezőkövesd, Tiszafüred, Tiszaújváros, Orosháza, Békéscsaba,...
A kecskeméti képviselő-testület csütörtöki ülésén foglalkozik H. Róbert plébános 2017-es önkormányzati elismerése visszavonásának kérdésével. Mivel a díjakról, személyi kérdésekről a közgyűlés zárt ülésen dönt az önkormányzati törvény szerint, így biztos, hogy most is a nyilvánosság kizárásával hoznak határozatot a...
Újra kiírta a közbeszerzési eljárást két hidrogén-üzemanyagcellás autóbusz megvásárlására a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft., az első tender ugyanis 2024 első felében eredménytelen lett. Kiderült, hogy a pályázaton a buszbeszerzésre megítélt 544 milliós támogatás kevesebb, mint amennyiért a pályázó cégek...
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt vádat emeltek egy kiskunfélegyházi férfi és egy nő ellen. Nevelt fiától már hétéves korában elvárta a férfi, hogy mindennap hajtsa ki és legeltesse negyven marhájukat, a fiúnak így nem jutott ideje a tanulásra. Ha pedig...
A KTE középpályását először hívták be a válogatottba, és szombaton a 82. percben pályára is léphetett Németország ellen Düsseldorfban a Nemzetek Ligája meccsen - amikor már teljesen szétesett a magyar csapat.
Valószínűleg nem ilyen bemutatkozó meccsre gondolt Nikitscher Tamás a...
A szennyezettség koncentrációját mind a talajvízben, mind a talaj mélyebb rétegeiben rendszeresen mérik, és az eredményeket megosztják a hatóságokkal – közölte a Mol a petőfivárosi olajos talajszennyezésről, ami szerintük mintegy harminc éve keletkezett, azaz jóval azelőtt, hogy a vállalat...