Petőfivárosi nap: ilyennek kellett volna lenni a többi városrészi ünnepnek is

0

A Petőfivárosi nap bulija üde színfolt volt a többi városrészben megtartott hasonló rendezvények között. Nem azért, mert mostanság ritkán adódott lehetőség sztárfellépőknek tapsolni, hanem, mert amennyire lehetett, ezen az eseményen kiszűrték a kampányt, és arról szólt az esemény, ami a rendeltetése. A közösségi szórakozásról. Ok, voltak itt is képviselőjelöltek minden oldalról, megjelent a polgármester is, de senki nem kapott főszerepet, és ez így van jól.

Kósa József, aki leköszönő képviselő itt, rövid beszédet tartott. Akadozott, rosszul olvasott, de legalább nem éltette pártja új jelöltjét, és nem hívta maga mellé a színpadra, átadni valamit valakinek, csak, hogy lássák.

Hogy ennek mi lehet az oka, csak találgatni tudunk. Talán az Átlátszó cikke után visszafogták magukat? Az újság a múlt héten írta meg, hogy EU-s pénzből megvalósított programokon folyik Kecskeméten a fideszes kampány. Esetleg az van a háttérben, hogy Kósa József az asztalra csapott? Netán azért, mert nincs túl jó viszony közte és az új fideszes jelölt között? Bár egy asztalnál ültek, amikor ebédeltek, de egyébként nem igen lehetett őket egymás társaságában látni.

olvasónk fotója

Kovácsné Bozóky Rita új fideszes jelölt, a megnyitó előtt közvetlenül, a gyerekekkel tömött iskola épületébe vonult egy fornettis csomaggal a kezében. Olvasónk meg is örökítette. Talán nem is hallotta a köszöntő gondolatokat. A leköszönő képviselőn egyértelműen látni lehetett a búcsúzás jeleit. Olykor magányosan álldogált és nézett szét szeretett birodalmára, az ünneplő tömegre. Talán még egy könnycseppet is elmorzsolt, amikor nem látták. Úgyt űnt, hiányozni fog neki.

Különben már a szervezés időszakában lehetett érezni, hogy ebben az esetben nem lesz vad kampányolás. Információink szerint a Szövetség helyi jelöltjének, Bodrozsán Alexandrának felajánlották, hogy előtte járja be e helyszínt, válassza ki, hol akar a csapat főzni.

Bodrozsán Alexandra és csapata

Azt pedig mi magunk hallottuk, ahogy a főszervező megköszöni az ellenzéki jelöltnek a részvételt, azzal, hogy emelték az esemény rangját. Az ember már-már elszokott az ilyen mondatoktól. Kár, hogy a többi városrészi napon nem tudták magukat visszafogni, és például a kadafalvi mulatságon odáig jutott a színpadon felszólaló Zombor Gábor országgyűlési képviselő, hogy burkoltan megfenyegette a lakosokat. Mondván, hogy ha drasztikus változás történne a város életében, akkor megszűnnének az ilyen programok.

Micsoda különbség!