fbpx
8 C
Kecskemét
2024. április 18., csütörtök

FRISS HÍREK

25 millió forintért újítják fel Horthy Miklós étkezőkocsiját

- Advertisement -

A koronavírus-járvány és az egyre jobban elmélyülő gazdasági válság közben is figyel a kormány az igazán fontos dolgokra.

A 444.hu írta meg, hogy 25 millió forint közpénzt költenek Horthy Miklós udvari vonatának étkezőkocsijára, pontosabban annak rozsdás kasznijára.

A „Turán” nevű vasúti szerelvényt Horthy Miklós kormányzó magas szintű protokoll eseményeken használta 1944-ig, majd később az akkori Csehszlovákia területére került. Az étkezőkocsit, azaz a 9-es számú vagont ezután sokáig Csehszlovákia kormánya használta reprezentációs célokra, de az 1970-es években leselejtezték, és magánkézbe került.

Végül a felépítményre egy tóparti ház emeleti szintjeként, befalazva találtak rá a szlovákiai Szencen.

A Horthy-étkezőkocsi Szencen (Fotó: Schvéd Norbert / MÁV Rail Tours)

A hazaszállítást és a felújítást a Közlekedési Múzeum kezdeményezte.

A kocsi megvásárlására és felújítására Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere soron kívül 25 millió forintos támogatást adott a múzeumnak a Nemzeti Kulturális Alap terhére.

Hasonló cikkünk:  Esti mesék lázadó lányoknak: Minden, csak nem öncélú

A kocsit 2020. december 21-én szállították Magyarországra, és restaurálását azonnal meg is kezdték.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...