Induljunk ki abból, hogy minden, amit a kormány mond az újranyitásról szóló nemzeti konzultációról, az megfelel a valóságnak. E szerint a válaszolók 88%-a fokozatosan nyitna, vagyis engedne a szigorból.
Mit mutatnak a számok?
Például azt, hogy kicsivel több, mint 528 ezren adtak választ a kérdésekre. A konzultációt február 17-én indította a kormány, és kezdetben szinte naponta, mintegy győzelmi jelentésként közölték, már mennyien töltötték ki a konzultációs ívet. Egészen február 23-ig, amikor is azt jelentették be, hogy már több, mint 350 ezren válaszoltak a kérdésekre. Utána megszűntek a jelentések, és ez a mostani számok alapján talán nem véletlen volt. Ugyanis a konzultáció lezárult, mint említettük, 528 ezren szántak rá az idejükből pár percet. Ami azt jelenti, hogy a válaszolók 67%-a az első 7 napon küldte el az ívet a kormánynak. Ez azt is jelenti, hogy a maradék 33% az ezt követő egy hónapban adott választ, vagyis a kezdeti fellángolás alaposan visszaesett.
És ez azt is jelenti, hogy március 4-ig, amikor is bejelentették a zárást (éppen a nyitásról szóló konzultáció kellős közepén) már a kitöltők kb. 70%-a megválaszolta a kérdéseket. Csakhogy ekkor szó nem volt még napi 8-10 ezer új fertőzöttről és 200 feletti elhunytról. Tehát a mostani képnél egy kedvezőbb helyzetben mondtak véleményt a nyitásról.
És mi van a számokon túl?
Eddig úgy tekintettünk a konzultációra, mint egy komoly, valódi, beszámítható kinyilatkoztatásra, csakhogy így van-e? Nem mehetünk el olyan körülmények mellett, hogy minden bizonnyal a konzultációt eleve túlnyomórészt a kormány támogatói veszik komolyan, így egyáltalán nem meglepőek a magas százalékok, tehát az eredmények megegyeznek a kormány véleményével. A konzultációkat ugyanis akkor indítják, amikor már bőséges időt hagytak a lakosságnak (szavazótáboruknak) arra, hogy megismerjék a kormány álláspontját a kormánybarát sajtó jóvoltából. Ilyen módon tehát már eleve egyfajta befolyás alatt vannak a válaszadók, amelyet fokoznak a kérdésfeltevések. Jobban mondva ahogyan felteszik a kérdéseket. Előre sejteni lehet az eredményt, és a korábbi konzultációk alapján belátható, hogy igazából túl sok értelme nincs ennek a levelezésnek. Persze nagyszerűen lehet a számokkal turnézni és az emberekre mutogatni bel- és külföldön, és ez igazán megér a kormánynak néhány milliárdot.
Csakhogy a járványügyi intézkedéseket nem szabad a vágyak szerint meghatározni
Azt leszögezhetjük, hogy a nemzeti konzultáción kijött százalékok mögött döntően nem szakmai és tudományos alapossággal megfontolt vélemények állnak. Mert bár minden konzultációt nyilván kitöltenek olyanok is, akik szakmai alapon tudnak dönteni, de a nyitásról szóló esetében is biztosra vehető, hogy nagyobb részt laikusok ikszelgettek. Azt a konzultáció nélkül is látni lehet a közösségi média jóvoltából, hogy nagy tömegek gondolják túlzónak a szigort, és tekintik azt politikai motivációkkal megtámogatott döntések sorozatának, egyfajta tudatos népszívatásnak, béna és felesleges kormányzati intézekdéseknek. Erre erősített rá a konzultáció is, persze sokkal árnyaltabban. De az kivehető belőle, hogy a kitöltők döntő többsége már lazítana a szabályokon. Csakhogy a küzdelem a vírussal nem épülhet vágyakra. Nyilvánvalóan egy konzultáció az élelmiszerárakról azt hozná, hogy rengetegen szeretnének ingyen sört és virslit, kenyérért pedig maximum háromhatvanat adna a lakosság. De nem így működik. Nem működhet így a járványkezelés esetében sem, tehát amikor a kormány arról beszél, hogy az eredmények alapján készíti el az újranyitási tervet, akkor talán komoly szakemberek kapnak a szívükhöz és a fejükhöz. Jobb lenne bármilyen tervet a koronavírus-helyzettel kapcsolatban szakemberekre bízni, ha pedig fontos a lakosság, akkor azt kellene hiteles, megbízható, az idők próbáját is kiálló, következetes kommunikációval meggyőzni, hogy tehát muszáj a szigor. Ami persze népszerűtlen, a választás pedig viszonylag közel van. Megtépázott rajongással bajos lenne hajrázni. Pedig talán elhinné a lakosság, hogy szigor nélkül nem megy, de ahhoz nem rendőröknek kellene mikrofon elé állni, és nem katonákat kellene kórházparancsnoknak küldeni.
Van előttünk példa, de nem követjük
Tajvan és Dél-Korea úgy tudta leküzdeni a vírust, hogy a nulladik napon szigorú intézkedéseket vezettek be, és nem engedtek azokon, ha kicsit javultak a számok. Ezt a hibát elkövette sok-sok európai kormány. Pluszban még sok esetben megkésett volt a reakció. Talán a választásokra is gondolva kedvezni akartak a kormányok a lakosságuknak, ami újabb és újabb hullámokat hozott. Az említett országokban a lakosság is nagyon komolyan vette a védekezést. Ugyanígy küzdötte le a vírust Kína, de ez esetben nem igen kell a közelgő választások miatt törnie a fejét az uralkodónak, de a másik két országot nem nevezhetjük diktatúrának. Látunk tehát jó példákat, mégsem megyünk ezek után.
