A gyász során az ember felidézi elvesztett hozzátartozójának, szüleinek, testvérének, vagy házastársának életét.
Ilyenkor bizony kavarognak az emlékek, a gondolatok, és egy-egy mosoly, vagy sírás, vagy bármilyen más gesztus felértékelődik emlékezetünkben, és sokszor különös jelentőséget is kap. Igyekszünk elvesztett hozzátartozónk életét átértékelni, és immáron elmúlt kapcsolatunkat emlékezetünkben a helyére tenni és végleg elhelyezni.
Ilyenkor saját lelkiismeretünket is vizsgáljuk egyben, hogy annakidején tényleg úgy viselkedtünk-e az elhunyttal, ahogy illett és kellett volna, nem bántottuk-e meg olykor-olykor, vagy talán elmulasztottunk neki segítséget adni akkor, amikor neki a legnagyobb szüksége lett volna rá.
Óhatatlan, hogy ilyenkor saját magunk életéről is számvetést készítsünk, és bizony mérlegre kell tenni múltbéli cselekedeteinket, melyeket már soha nem ismételhetünk meg.
A gyász kezdetén, amikor szerettünket elveszítettük, a fájdalom, a keserűség, a tehetetlenség, valamint a kiszolgáltatottság iszonyatos erővel tör ránk. Óriási üresség támad lelkünkben, és bizony teljesen magunkra maradunk gondolatainkkal. Az idő gyógyír ezekre a dolgokra, és később, átgondolva a történteket valahogy az ember megnyugszik, és magát a halált, az elmúlást képesek vagyunk már úgy-ahogy elfogadni. Azaz belenyugszunk szerettünk elvesztésébe…
Sőt az ő élete, s annak példája nyomán ad nekünk erőt arra, hogy tovább folytathassuk saját életünket, szellemiekben és érzelmekben meggazdagodva, bölcsebbé válva, az elhunyt és a saját életünket átgondolva.
A gyász tehát segít elfogadni Kedves Olvasó az elfogadhatatlant, és abban feloldódva ismét megleled lelki nyugalmadat, valamint további életed értelmét is.
A gyász az élők megemlékezése az elhunytakról, melyek külsőségekben is megjelennek, de mégis azt mondom, legfontosabb a gyászban a lelki egyensúly és saját életünk értelmének megtalálása, melyet az elhunyt nélkül kell immáron folytatni. Nincs már lehetőséged szüleiddel beszélni, és meghallgatni az ő élettapasztalatukat, de gondolatban és lélekben felidézheted őket a gyász alkalmával tudatodban. Mondják, az ember akkor válik felnőtté igazán, amikor elveszti szüleit.
ábrahám