fbpx
16.1 C
Kecskemét
2024. június 17., hétfő

FRISS HÍREK

Közel 100 ezer aláírásnál tart az ellenzék a népszavazás előtt

- Advertisement -

Közel 100 ezer aláírás gyűlt már össze a Karácsony Gergely által csak jövővédő népszavazásnak nevezett referendum ügyében. Erről a főpolgármester számolt be a Facebook-oldalán.

Posztjában Karácsony azt írja, az ellenzék legfontosabb feladata, hogy feje tetejéről a talpára állítsa a politikát, leváltsa a szolgálat helyett csak uralkodni képes kormányt és visszaadja az embereknek a lehetőséget, hogy szabadon döntsenek a sorsuk felett.

Erről szólt az előválasztás, ahol az emberek döntöttek arról, hogy kik legyenek a változást képviselő jelöltek és erről szól a népszavazási kezdeményezés is, hogy végre a valóban fontos kérdésekben érvényesüljön az emberek akarata. És ez vezet el minket a kormányváltáshoz, és Márki-Zay Péter vezetésével egy olyan új kormány megalakulásához, amelyik nem uralkodni, hanem szolgálni akar

– olvasható a bejegyzésben.

Tavaly nyáron Karácsony Gergely kezdeményezett több kérdésben is népszavazást, melyek közül végül kettőt engedett át a Nemzeti Választási Iroda. Ezek a következők:

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?
Hasonló cikkünk:  Burgerszörny is készül idén a lajosmizsei szamócás forgatagon

Ahhoz, hogy a kérdéseket hitelesítsék és megvalósuljon a referendum, az ellenzéki pártoknak 200 ezer aláírást kell összegyűjteniük a hónap közepéig.

Kecskeméten csütörtökön itt írhat alá

– 08:00 – 10:00 – Piac (Budai utca)
– 09:00 – 14:00 – MSZP iroda (Katona J. tér 18.)
– 14:00 – 18:00 – DK iroda (Jókai utca 5.)
– 14:00 – 16:00 – Malom Központ előtti tér
– 15:00 -17:00 – Szarvas tér (kisposta)
- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

A Minisztérium szerint hétfőre minden irányban átjárható lesz a kritikus Izsáki úti csomópont

Csütörtökön beszámoltunk róla, hogy az Izsáki út legforgalmasabb kereszteződésében, a Vízmű utca felőli közlekedési lámpa előtt egy körülbelül 10...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...