fbpx
3 C
Kecskemét
2024. december 5., csütörtök

FRISS HÍREK

Bemutatkozik a Hírös Endurance SC

- Advertisement -

Igyekszünk minden kecskeméti sportegyesületet megszólítani, és folyamatosan tudósítani a felkészülésükről, eredményeikről. Ezúttal a Hírös Endurance Sport Club mutatkozik be, amelynek vezetőjével, Zubornyák Györggyel (Sutyival) beszélgettünk:

Kecsup: Bemutatnád néhány mondatban az egyesületeteket? Mikor jött létre, mi volt a létrehozás célja?

A sportegyesületünk 2020-ban alakult azzal a céllal, hogy segítse a kecskeméti amatőr kerékpárosok és triatlonosok sportolási lehetőségeit, mivel helyi szinten nem volt egyik sportágban sem szervezett keretek között erre lehetőség. Hosszú távú célunk, hogy gyerekek számára is sportolási lehetőséget biztosítsunk a fenti két sportágban.

A célunk megvalósításához több helyi edző, sportoló, és sportbarát támogatását is elnyertük, valamint szülők is támogatják és segítik a kezdeményezésünket. Közösen kidolgoztuk a kereteket mellett haladunk a kitűzött céljaink felé. A 2021-es évben elindítottük a közösségi kerékpározásainkat, valamint a gyerekek számára a kerékpáros edzéseket.

Az utánpótlás korosztály számára a triatlon edzések elindítása egy jóval hosszabb szervező munkát és támogatók bevonását igényelte, mivel bizonyos feltételek megteremtése szükséges volt, gondolok itt uszodai pályabérletre, belépőkre, szakképzett edzőkre stb. 2022 februárral indultak el az edzések, melyek beindításához két komoly támogatót sikerült találnunk, a Hosszú-Völgy és az Axon’ Kábelgyártót Kft-ét.

Fotó: Kanizsai Gábor

Kecsup: Hány versenyzőtök van, milyen korosztályok edzenek nálatok?

Megközelítőleg 40-45 tagunk van, nagyjából egyforma arányban vannak a kerékpárosok és a triatlonosok. Az utánpótlás korú kerékpárosoknak heti 4-5 alkalommal tartunk edzéseket, melyen jellemzően a 14-18 éves korosztályból vannak fiatalok. A triatlonos edzéseink az idei évben indultak, és jelenleg 10 fiatal látogatja azokat. Ők a 10-14 éves korosztályba tartoznak. Számukra heti 6-7 alkalommal van edzés. A felnőttek részére heti rendszerességgel szervezünk közös kerékpáros edzéseket.

Kecsup: Milyen eredményeket értek el versenyzőitek, amelyekre büszkék lehettek?

Az első évünk (2021) nagyon erősre sikeredett a „senior” korosztályokban és több meglepetés eredményt is elértünk. Korosztályos kerékpáros országos bajnokunk lett országúti szakágban, Szekeres Péter. Triatlonban Pászti Editnek volt kiemelkedő szezonja és több távon is bajnoki címet szerzett, és emellett duatlon rövidtávon abszolút országos bajnok is lett. A senior úszóink közül Danyi Csanád három számban lett országos bajnok, és szerzett még több dobogós helyet és helyezést. Mindezek mellett több kerékpár, triatlon, duatlon és úszóversenyen is álltak tagjaink dobogón abszolút és korosztályos értékelésben is.

Danyi Csanád a hódmezővásárhelyi szenior úszó országos bajnokságon
Fotó: Zubornyák György

A 2022-es évben is több kiváló eredményt értünk már el. Országúti kerékpár időfutam szakágában Gáspár Levente kvalifikálta magát a korosztályos vb-re, Farkas Janka az U19-es lány országúti bajnokságon 2. helyezést ért el, Szabó Endre a downhill országos bajnokságon szerzett egy korosztályos 2. helyet.

Hasonló cikkünk:  Ezt beszélik: miről írt a héten a független vidéki média?

A legbüszkébbek egyébként arra vagyunk, ha az utánpótlás korosztályokban versenyző fiataljainkon látjuk, hogy fejlődnek önmagukhoz képest. Fiataloknál nem az eredményességre szeretnénk a hangsúlyt fektetni. Véleményem szerint az lenne a fontos, hogy egészséges felnőtteket neveljünk, akikben felnőttként is megmarad a sport szeretete, hogy példát tudjanak mutatni a következő generációknak.

Fotó: Zubornyák György

Kecsup: Az országúti kerékpározás, de főleg a triatlon inkább idényjellegű sportág, tavasztól-őszig tartó versenyekkel. Az idei szezonban milyen versenyek várnak még rátok, milyen eredményekre számítotok?

Ahogy előbb is mondtam, szerintem nem az eredményesség a fontos a fiatalok esetében. Igaz ez is egy motivációs tényező, de nem ez a legfontosabb, hanem hogy a tegnapi önmagunknál holnap jobban teljesítsünk. Ha ez megy, akkor elégedettek leszünk. Szerintem felnőtt korra kell egy sportolónak versenyképessé válni. Felhozhatnék rengeteg magyar sportolói példát, tele van a magyar utánpótlás sport „sztárokkal” de felnőttként már csak elenyésző hányaduk futja be azt a pályát, amit várnak tőlük…

A szenior sportolóinknál teljesen más a helyzet. Ahányan vagyunk annyian más-más motivációval, és céllal rendelkezünk a sportolást illetően. Így én nem emelnék ki egy-egy versenyt, vagy eredményt.

Fotó: Kanizsai Gábor

Kecsup: Szoktatok-e olyan edzéseket tartani (kerékpározás, úszás, futás), ahová a sportág iránt érdeklődő amatőrök is csatlakozhatnak?

Igen, szoktunk heti rendszerességgel közös kerékpáros edzéseket tartani. Az idei nyáron jellemzően csütörtök esténkén tartunk közös tekeréseket amíg a fényviszonyok megengedik, továbbá hétvégenként is szoktunk együtt edzni, de ezek időpontja változó. Ezekre a közösségi tekeréseinkre várunk minden érdeklődőt, ahol segítjük őket. Amatőr és nem amatőr futók részére is a szerda esténként 18:15-től Bálint Zoli és Boronkay Peti által az atlétika pályán tartott edzéseket javaslom. Több tagunk és én is rendszeresen látogatjuk ezeket a futó edzéseket a kiváló hangulat és szakmai munka miatt.

A téli időszakban virtuális térben is van már lehetőség közösen edzeni. A triatlonosoknál ilyenkor a futás és az úszás a hangsúlyosabb, amelyeket szintén próbálunk össze szervezni a felnőttek esetében. Kerékpárosoknál ilyenkor a terep kerékpár kerül elő.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Új elnök kerül a Szövetség a Hírös Városért Egyesület élére

Új elnökséget választott a Szövetség a Hírös Városért Egyesület közgyűlése a november 25-ei rendes tisztújításon, amiről közleményben értesítették a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...