fbpx
13 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

Egy éves várakozás az új autókra

- Advertisement -

Az elmúlt évben átlagosan 20–40 százalékkal emelkedett az új autók ára, miközben nem csökkentek a szállítási idők. Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (GÉMOSZ) elnöke elmondta, hogy készletről elvihető autókat levadászni komoly utánajárást igényel, valamint negatív tendencia, hogy nő az eladott idősebb használt autók aránya.

A pandémia betett a csipgyártásnak, ez az oka a jelenségnek. Ezt erősíti más alapanyagok és köztes termékek, például az alumíniumötvözetekhez használt magnézium hiánya is. Az autógyártók nem képesek a megrendeléseket időben teljesíteni, és a szalonokban a legtöbb helyen csak bemutató autót tartanak, készlet nincsen. A legtöbb gyár 5-10 százalék befizetését követően csak ügyfélrendelésre gyárt. A fennakadás jóformán valamennyi autógyártót – távol-keletieket és európaiakat – egyformán érint, ami jelentős hatással van a használtautó-piacra is.

A GÉMOSZ elnöke kiemelte, hogy nyugaton is kelendőbbek lettek a jobb minőségű használt autók, az áraik is sokat emelkedtek, így mindinkább a régi, ott már eladhatatlan, a biztonsági és károsanyag-kibocsátási normákat alig-alig teljesítő autót hoz be az országba, ami nagyon rossz tendencia.

Az elektromos autók piacán a várakozási idők valamivel rövidebbek, aminek az oka, hogy a gyártók az értékesített flottára összesen engedélyezett szén-dioxid-kvótát csak úgy tudják teljesíteni, ha elektromos autókkal ellensúlyozzák a belső égésűek túlfogyasztását.

Használtautó kereskedők elmondták, hogy a megnövekedett várakozási idő miatt kialakult az a gyakorlat, hogy a kereskedők maguk rendelik meg az új autót, majd azt később várakozási idő nélkül jelentős felárral értékesítik a vevőknek. A nyugati piacokon is kevesebb a használt autó, mivel a várakozási idő miatt nem tudják lecserélni autóikat az emberek, és sokan ki is várnak. Így szűkülő kínálat találkozik a növekvő kereslettel, ami az új autók piacán tapasztalthoz hasonló mértékű,

30-40 százalék körüli áremelkedést eredményezett az elmúlt egy évben.

Az áremelkedés pedig nemcsak az új autókat helyettesíteni tudó néhány éves autókra vonatkozik, hanem az egész piacot érinti.

Hasonló cikkünk:  Befolyásolni akarta a pedofil ügy áldozatát, de megúszhatja K. Endre

Az elektromos autók iránti kereslet az energiaárak emelkedése miatt jelentősen növekedett, ami a használtpiacon 40–50 százalék körüli áremelkedést generált az utóbbi évben. Jó minőségű hibrid autókat pedig szinte képtelenség behozni külföldről. Ezeket most nyugaton sem szívesen cserélik le, mert nagyobb biztonságot ad, hogy fosszilis és elektromos üzemanyaggal is működnek.

A kereskedők nem várnak gyors változást a gépjármű-piac helyzetében: sem az árak, sem a szállítási idők nem fognak jelentősen csökkenni a következő egy évben. Ha pedig komolyabb fennakadások lesznek a gázellátásban, az biztosan tovább növeli majd az európai gyártók szállítási idejét és árait is.

via mfor.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...