fbpx
27.8 C
Kecskemét
2022. augusztus 12., péntek

FRISS HÍREK

Elkészült Kecskemét legújabb esőkertje

Kecskeméten, a Sosztakovics utcában készült el az a közel 120 négyzetméteres esőkert, amelyet a tervek szerint a környező házak tetőzetéről idevezetett esővízzel locsolnának – írja a Zöld Küldetés.

Fő motivációja az esőkertek kialakításának az, hogy az intenzív esőzések után megtartsák a csapadékvizet, és biztosítsák annak elvezetését. Az esővíz növények általi felhasználása főleg azokon a területeken fontos, ahol az utcát, előkerteket már oly mértékben leburkolták, hogy a csapadék nem tud az útról lefolyni, és így nagyobb tócsák alakulnak ki.

Nagy mennyiségű víz megkötésére képesek az esőkertek, a csapadékot sokáig tudják raktározni, valamint fokozatosan hasznosítják azt. Egy ilyen helyen akár a mostanihoz hasonló aszály idején is több esélye van a növényzetnek a túlélésre.

Kecskeméten a Sosztakovics utcában ehhez képest más probléma merült fel. Ennek a megoldását szintén az esőkert jelentheti – mondta Farkas Barta Kata, a Zöld Küldetés Egyesület elnöke. Itt a társasházak tetőzetéről levezetett víz eddig a lakóépületek tövéhez folyt, áztatta a lakások falát és penészedést eredményezett.

A gondok egy része a vízelvezetés, a tér közepén nem volt növényzet, az idei hőségben pedig a homokos talajon a meglévő fű is kiégett. Itt minden szempontból érdemes volt egy esőkertet létesíteni – vélte a Zöld Küldetés Egyesület.

Az egyesületnek a városrészi képviselői keretből sikerült 600 ezer forintot elnyerni, így azt a célt, hogy a házak tetőzetéről a csapadékot idevezessék megvalósult. A házak tövében nem áll meg a víz, az esőkert vízutánpótlása is részben biztosítva van.

Hasonló cikkünk:  Élet a komfortzónán túl - Balázs Mariann fotókiállítása egy kecskeméti belvárosi lakásban

Először felmértek, majd terveztek, és pontosan kijelölték a helyszínt. Tavasszal a tér közepén 90, a körülötte lévő külső gyűrűben pedig 70 centiméter mélységben szedték ki a földet, egy részét összekeverték komposzttal, és a tápanyagdús keveréket terítették le 40-45 centiméteres vastagságban. Majd következett a növényzet elültetése, legvégül pedig mulccsal borították be a területet. A Zöld Küldetés sok költséget megtakarított azzal, hogy a munkálatokban jelentősen kivették részüket a szomszédos házakban lakók is.

Hasonló cikkünk:  Klímaváltozás: Kecskeméten márciustól eltelt 146-ból 122 nap száraz volt

28 facsemete (kislevelű hárs, éger, vadkörte és nyír), több mint ötven cserje (tiszafa, som, borbolya, kányabangita, gyöngyvessző) került az esőkertbe. A peremét évelő növények, többek között őszirózsák, zsályák, bíbor kasvirágok és sásliliomok díszítik.

Ahhoz, hogy a víz valóban el is jusson majd a kertbe, a befolyókat kell majd még kibélelni fóliával és kavicsokkal. A helyi lakók vállalták az esőkert gondozását, ennek köszönhetően – a szárazság ellenére – a nemrég kiültetett növények jó állapotban vannak.

A projekttel a lakosságnak is szeretnék megmutatni, miért és mire is jó egy esőkert és hogyan lehet létrehozni, melyek a kivitelezés fázisai – hangsúlyozta Farkas Barta Kata, majd kiemelte: hihetetlenül fontos lenne a vízmegtartás terén előrelépni, a városokban az esőkertek jelentenék erre a megoldást, nem pedig a kibetonozott csatornák és az esővíz gyors elvezetése.

Hirdetés

Felkapottak

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...