fbpx
7 C
Kecskemét
2024. december 21., szombat

FRISS HÍREK

A kormány szerint Kecskemétnek jól megy, nem kell annyi támogatás

- Advertisement -

Még a nyáron döntött arról Kecskemét közgyűlése, hogy kihasználja a lehetőséget, és pályázik arra a keretre, amelyből önkormányzatok kaphatnak rendkívüli támogatást a kialakult nehéz gazdasági helyzet miatt. 850 millió forintra adott be igényt a várost, de 200 millió forint alatti összeget ítéltek meg az illetékes miniszterek.

De miért is kell rendkívüli támogatás?

Csütörtökön rendíkvüli közgyűlésen tárgyalta a költségvetés módosítását a testület, és ebben volt az egyik napirendi pont, hogy mire kellett volna a kormányzati segítség. Az anyag szerint a háborús infláció miatt van szükség a segítségre, és azért, mert a szankciók miatt elszálltak az energiaárak.

Az ellenzéki Vancsura István képviselő szerint, amivel magyaráz az anyag, az blődség. Több országot is hozott, ahol a jelenlegi helyzetben is jóval kisebb (még csökkent is) az infláció. Szerinte csupán az agyonhangoztatott kormányzati fogást vette át az előterjesztés. Mint mondta, az elhibázott kormányzati dönmtések vezettek a mostani helyzethez. A kormányoldalról Leviczky Cirill és Fekete Gábor is azzal igazolta az előterjesztés megfogalmazását, hogy mivel háború van, és a háborús infláció is valós fogalom, ezért lehet mondani a jelenlegi helyzetre. Szerintük a brüsszeli szankciók felhajtják az árakat, és a szomszédban nagy országok között háború zajlik (azzal, hogy Oroszország világhatalom), Magyarországot ez pedig rosszul érinti.

Mennyi az annyi és főként mire megy?

A tényleges számokról és támogatásról kevesebb szó esett, de ami ezt illeti, a helyzet a következő. A polgármester elmondása szerint azért nem kapott 850 millió forintot a város, hanem csak szűk 200 millió forintot, mert a döntnökök szerint jól megy a városnak. Hiszen fent látják az önkormányzat pénzmozgását, és azt állapították meg, hogy az iparűzési adóból 1 milliárddal több folyik be, tehát olyan nagyon nem kell kisegíteni a várost. Amit ebből a pluszból fedezni tud az önkormányzat, az a következő:

  • segíti az uszoda lízingdíj fizetését (63 millió)
  • utak, járdák, kerékpárutak fenntartása, üzemeltetése (100 millió)
  • öntözési és növényápolási feladatok (50 millió)
  • bő 800 millió forinttal segíti néhány intézményét (pl. óvoda), hogy azok kifizessék az enerigaárak miatt megnövekedett kiadásaikat
Hasonló cikkünk:  Módosította a kormány a jövő évi büdzsét, az ellenzéki javaslatokat figyelmen kívül hagyták

A polgármester szerint az ellenzék nem akarja kifizetni a számlákat – Az ellenzék szerint nem ők sodorták az országot és a várost ebbe a helyzetbe

Az átcsoportosítást végül a kormánypárti képviselők megszavazták, míg az ellenzékiek tartózkodtak. Ezt a polgármester úgy fordította le a döntés után, hogy az ellenzéki képviselők nem akarják kifizetni bölcsődék és óvodák számláit.

A közgyűlés későbbi pillanatában utalt vissza erre a kijelentésre Király József ellenzéki képviselő azzal, hogy visszautasítja az ellenzék nevében azt, amit a polgármester mondott. Király József szerint nem az ellenzék emelte meg a közétkeztetési díjakat, nem az ellenzék döntött szakiskolák összeköltözéséről, nem az ellenzék miatt zárnak be postahivatalok és szerinte majd ezután csapódik le a lakosságon drágább szolgáltatások formájában az, hogy az önkormányzati cégek is milyen nehéz helyzetbe kerültek a kormány által megdrágított rezsi miatt.

Király József szerint a fideszes képviselők csak óvatosan védjék a kormányt és az elmúlt 12 évet. Mert ugyan azt elismeri, hogy bizonyos embereknek valóban sikertörténet az elmúlt időszak, de az emberekkel a valóság jön szembe, amikor nem tudják majd kifizetni a csekkeket.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...