12 C
Kecskemét
2025. május 7., szerda

FRISS HÍREK

A városi intézményekben dolgozók bérnöveléséről döntött a kecskeméti közgyűlés

- Advertisement -

Az egészségügyben, az oktatásban, a szociális szférában hagyományosan alacsony fizetésekről beszélünk, magas munkaerőhiányról és a szakmák elöregedéséről. Bérük az átlagkeresettől, ami a KSH legfrissebb adatai szerint bruttó 564 ezer forint, jelentősen elmarad. A megélhetést nehezítő körülmények viszont fokozódnak: magas infláció, csökkenő reálkereset, magas rezsiköltségek.

Valamelyest ezt hivatott kompenzálni a kecskeméti közgyűlés mai egyhangú döntése. A város a szociális és az egészségügyi ágazat dolgozói részére erre az évre vonatkozóan – az állami bruttó 12%-os szakmai pótlékon felül – további, az átlagosan 10%-os emeléshez szükséges forrást biztosít. A köznevelési ágazat foglalkoztatottjai esetében ugyanilyen döntés született. Szakmai pótlékukat a kormány januártól (jelentős viták mellett) 10 százalékkal emelte, most ehhez a kecskeméti önkormányzat pluszforrást szavazott meg, ami átlagosan 12 százalékos emelést jelent.

Hasonló cikkünk:  A kormány árrögzítéssel próbálja megfékezni az inflációt: 30 alapvető élelmiszer érintett

Döntöttek a kulturális ágazat munkavállalóinak bérfejlesztéséről is, amit a törvényben megszabott emelésen felül átlagosan 10 százalékkal emel meg az önkormányzat.

Az Intézmény- és Piacfenntartó Szervezet kollégáinak bére szintén 10 százalékkal növekszik 2023-ban, itt az éves cafeteria keret összegét 26 százalékkal növelték.

A Polgármesteri Hivatalnál és a Városrendészetnél foglalkoztatott köztisztviselők vonatkozásában az illetményalapot emelik fel 55 ezer forintról 60.500 forintra.

1861 munkavállalót érint a közgyűlés döntése, a kecskeméti önkormányzat összesen 1,1 milliárd forint pluszt fordít bérekre 2023-ban.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Ismét lemondásra szólították fel Szemereyné Pataki Klaudia polgármestert, ezúttal vonultak is a tüntetők (videó+galéria)

Május 5-én, hétfőn másodjára szervezett tüntetést a Szövetség a Hírös Városért Egyesület, hogy lemondásra szólítsa fel a Neumann János...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...