Gaál Milica festményei elsőre hétköznapinak tűnő pillanatokat örökítenek finom esztétikai érzékkel. Önreflexív, álmok ihlette jelenetei azonban nem engedik, hogy távoli megfigyelők maradjunk. Miénk a csendéleteket torzító kéz, és a tányérokon is a saját arcunkra ismerünk.
Gaál Milica 2021-ben végzett az Eszterházy Károly Egyetemen festőművész szakán Egerben. Jelenleg a Kecskeméti Rajzfilmstúdió 3D csapatában dolgozik festőként. Milicával az alkotásait meghatározó személyes mitológiáról, művészetterápiáról és titkolt festményekről beszélgettünk.
A legutóbbi kiállításod a Hírös Agóra Panoráma termében volt. A februári Hónap Alkotójaként a diplomamunkád mutattad be, vagy új képekkel folytattad a 2021-ben megkezdett tematikát?
A kiállítási anyag nagy része az azt megelőző másfél hónapban készült. Ez egy nagyon termékeny időszak volt. Iszonyat lelki vívódásaim szoktak ilyenkor lenni, de most jó hatással volt rám ez a nyomás. Azért hoztam régebbi képeket is, mert annyira szervesen kapcsolódtak az újakhoz. Igazából minden, amit csinálok, nagyon szervesen kapcsolódik egymásba.
1 / 5
Csend-Életek kiállításmegnyitó a Hírös Agórában
“Az álmokból merített szimbolikus alkotáson keresztül a tükörvilág szorongásai és az önazonoság keresése a témám. Feldolgozása saját, kezdetben nem tudatosan kialakított terápiám.”
Írod a diplomamunkádban, amit LELET címmel mutatsz be. Ezt a témát tovább fejtetted a terítékek és kisszobák körül játszódó Csend-Életek kiállítással februárban.
“Az ember ösztönös szimbólumalkotó képességét az álmok területe felől közelítem meg, az önreflexió és az önterápiás művészeti jelleg végterméke a lélek lelete.”
Az egyetemi éveimben vizuálisan is megtaláltam azt, amit képviselni szeretnék. De maga a szimbólum nagyon régre vezet vissza, már az óvodás koromig. Amit ki akarok fejezni, ez a magánmitológia, már régóta bennem van. Ezek a festmények az érzelmi önarcképeim. Azért is használtam például a lélek lelete fogalmat, mert a művészetem terápiás jellegűnek érzem. Olyan szimbólumokkal dolgozom, amiket az álmaimban találok meg.
Milyen visszatérő szimbólumok váltak részévé az individuális mitológiádnak?
Álmaimban sokszor vagyok hal. Sokszor témám a fuldoklás, az elmerülés. Szóval ha nem is mindig hal, de akkor is egy vízben élő lény vagyok. És ez nem egy általam kitalált szimbólum. Szerintem nem találhatunk ki saját szimbólumokat. A vízben fuldoklás hozta nekem ezt a képet. Úgy érzem, hogy ez a halképben létezés a legbelső rétegem. A magom egy hal.
Még a kócsag volt nagyon sok ideig a képeim szereplője. Nekem a nagypapámat jelenti ez a madár. Voltak olyan álmaim, ahol az otthonom kertjében álltam, és búzakalász volt az egész. Nem lehetett kilátni, vagy kijutni belőle, és egyszer csak ott állt előttem egy hatalmas gázlómadár. Perzselő volt a levegő. Aztán felébredtem.
Nem értettem, miért, de remegtem és izzadtam az álom miatt. Utánanéztem, egy kócsagot láttam akkor, csak feketét. Másnap Egerben a patak mentén sétáltam, és mellém szállt egy kócsag. Összefonódott bennem a madár képe a nagypapámmal, és utána többször álmodtam vele ilyen kontextusban.
Nagyon sok olyan képem van ezen a kiállításon, ami eredetileg egy kócsagos kép volt, csak átfestettem. Tök kielégítő volt. És nem azt jelenti, hogy a régi szimbólumot új váltaná fel. Azokat a képeket nem szerettem volna megmutatni senkinek. Olyan titkos, jó érzés, hogy ott van alatta.
A személyes világod alakítása mellett pedig magát az alakítás a folyamatát elemzed a szakdolgozatodban.
A szakdolgozati témám a szimbólum, mint a művészetterápia eszköze volt. Hát eléggé sok pszichológiai anyagot kellett feldolgozni, hogy tudományosan megalapozva írhassak róla. Kiss virág volt a konzulensem, aki nagy szakmai tudásával segítette munkámat.
Az elraktározott emlékeidből, tehát a legbelső magodból jönnek fel az álmok, amikkel más világokba tudsz belekapaszkodni egy kis időre. És amikor ott megtalálod ezeket a szimbólumokat, és elkezded önreflexíven kóstolgatni az alkotás során, akkor kiemeled abból a világból ide.
Az alkotás folyamata voltaképpen maga az értelmezés és érzelmi feldolgozás folyamata.
Együtt lüktetnek veled ezek a képek, és miközben dolgozol, a lelki folyamataid hatással vannak a matériára, a festőkéssel jól beleállsz, visszakaparod, visszadörzsölöd. A munkák, amik így készülnek, egyfajta leletet képeznek.
A leleteid a mindennapok nyugtalanságára tapintanak rá. Nem szomorú, de nem is idilli jelenetek. Milyen az étkezések metafizikája?
Ezek a képek kicsit melankolikusak, de tényleg nem szomorúak. A mindennapi kis hatások, a hétköznapi megalkuvások vannak a dologban. Egyfajta megsemmisülések. Főleg a hal szimbólumból következtek.
Erre tudtam asszociálni, hogy most megesznek engem; birtokolnak, vagy kifognak a vízből és elfogyasztanak. Ezek az étkezések metamorfózisok, a saját áldozatszerepünk dolgozzák fel és azt, amikor a legfixebb pontban kételkedünk.
