Gaál Milica festményei elsőre hétköznapinak tűnő pillanatokat örökítenek finom esztétikai érzékkel. Önreflexív, álmok ihlette jelenetei azonban nem engedik, hogy távoli megfigyelők maradjunk. Miénk a csendéleteket torzító kéz, és a tányérokon is a saját arcunkra ismerünk.
Gaál Milica 2021-ben végzett az Eszterházy Károly Egyetemen festőművész szakán Egerben. Jelenleg a Kecskeméti Rajzfilmstúdió 3D csapatában dolgozik festőként. Milicával az alkotásait meghatározó személyes mitológiáról, művészetterápiáról és titkolt festményekről beszélgettünk.
A legutóbbi kiállításod a Hírös Agóra Panoráma termében volt. A februári Hónap Alkotójaként a diplomamunkád mutattad be, vagy új képekkel folytattad a 2021-ben megkezdett tematikát?
A kiállítási anyag nagy része az azt megelőző másfél hónapban készült. Ez egy nagyon termékeny időszak volt. Iszonyat lelki vívódásaim szoktak ilyenkor lenni, de most jó hatással volt rám ez a nyomás. Azért hoztam régebbi képeket is, mert annyira szervesen kapcsolódtak az újakhoz. Igazából minden, amit csinálok, nagyon szervesen kapcsolódik egymásba.
“Az álmokból merített szimbolikus alkotáson keresztül a tükörvilág szorongásai és az önazonoság keresése a témám. Feldolgozása saját, kezdetben nem tudatosan kialakított terápiám.”
Írod a diplomamunkádban, amit LELET címmel mutatsz be. Ezt a témát tovább fejtetted a terítékek és kisszobák körül játszódó Csend-Életek kiállítással februárban.
“Az ember ösztönös szimbólumalkotó képességét az álmok területe felől közelítem meg, az önreflexió és az önterápiás művészeti jelleg végterméke a lélek lelete.”
Az egyetemi éveimben vizuálisan is megtaláltam azt, amit képviselni szeretnék. De maga a szimbólum nagyon régre vezet vissza, már az óvodás koromig. Amit ki akarok fejezni, ez a magánmitológia, már régóta bennem van. Ezek a festmények az érzelmi önarcképeim. Azért is használtam például a lélek lelete fogalmat, mert a művészetem terápiás jellegűnek érzem. Olyan szimbólumokkal dolgozom, amiket az álmaimban találok meg.
Milyen visszatérő szimbólumok váltak részévé az individuális mitológiádnak?
Álmaimban sokszor vagyok hal. Sokszor témám a fuldoklás, az elmerülés. Szóval ha nem is mindig hal, de akkor is egy vízben élő lény vagyok. És ez nem egy általam kitalált szimbólum. Szerintem nem találhatunk ki saját szimbólumokat. A vízben fuldoklás hozta nekem ezt a képet. Úgy érzem, hogy ez a halképben létezés a legbelső rétegem. A magom egy hal.
Még a kócsag volt nagyon sok ideig a képeim szereplője. Nekem a nagypapámat jelenti ez a madár. Voltak olyan álmaim, ahol az otthonom kertjében álltam, és búzakalász volt az egész. Nem lehetett kilátni, vagy kijutni belőle, és egyszer csak ott állt előttem egy hatalmas gázlómadár. Perzselő volt a levegő. Aztán felébredtem.
Nem értettem, miért, de remegtem és izzadtam az álom miatt. Utánanéztem, egy kócsagot láttam akkor, csak feketét. Másnap Egerben a patak mentén sétáltam, és mellém szállt egy kócsag. Összefonódott bennem a madár képe a nagypapámmal, és utána többször álmodtam vele ilyen kontextusban.
Nagyon sok olyan képem van ezen a kiállításon, ami eredetileg egy kócsagos kép volt, csak átfestettem. Tök kielégítő volt. És nem azt jelenti, hogy a régi szimbólumot új váltaná fel. Azokat a képeket nem szerettem volna megmutatni senkinek. Olyan titkos, jó érzés, hogy ott van alatta.
A személyes világod alakítása mellett pedig magát az alakítás a folyamatát elemzed a szakdolgozatodban.
A szakdolgozati témám a szimbólum, mint a művészetterápia eszköze volt. Hát eléggé sok pszichológiai anyagot kellett feldolgozni, hogy tudományosan megalapozva írhassak róla. Kiss virág volt a konzulensem, aki nagy szakmai tudásával segítette munkámat.
Az elraktározott emlékeidből, tehát a legbelső magodból jönnek fel az álmok, amikkel más világokba tudsz belekapaszkodni egy kis időre. És amikor ott megtalálod ezeket a szimbólumokat, és elkezded önreflexíven kóstolgatni az alkotás során, akkor kiemeled abból a világból ide.
Az alkotás folyamata voltaképpen maga az értelmezés és érzelmi feldolgozás folyamata.
Együtt lüktetnek veled ezek a képek, és miközben dolgozol, a lelki folyamataid hatással vannak a matériára, a festőkéssel jól beleállsz, visszakaparod, visszadörzsölöd. A munkák, amik így készülnek, egyfajta leletet képeznek.
A leleteid a mindennapok nyugtalanságára tapintanak rá. Nem szomorú, de nem is idilli jelenetek. Milyen az étkezések metafizikája?
Ezek a képek kicsit melankolikusak, de tényleg nem szomorúak. A mindennapi kis hatások, a hétköznapi megalkuvások vannak a dologban. Egyfajta megsemmisülések. Főleg a hal szimbólumból következtek.
Erre tudtam asszociálni, hogy most megesznek engem; birtokolnak, vagy kifognak a vízből és elfogyasztanak. Ezek az étkezések metamorfózisok, a saját áldozatszerepünk dolgozzák fel és azt, amikor a legfixebb pontban kételkedünk.
Nem is a körülmények, hanem inkább önmagunk áldozatai vagyunk. Én alapvetően tök kiegyensúlyozott ember vagyok, de szerintem mindannyiunknál van ilyen filmszakadás, amikor köd száll ránk. A legbiztosabb kapaszkodóinkban vannak titkos, tényleg nagyon titkos kételyek, amiket saját magunknak sem merünk bevallani. Ezeket dolgozom fel.
“Érzelmi kozmoszom asztronautája vagyok, Gaál Milica Emese.”
Mutatkoztál be az első önálló kiállításodon. Hogyan térsz vissza az önreflexív űrsétákból?
Akkor nagyon sikerült megfogni ezt a gondolatot. A saját világom utazója vagyok, a magánmitológia töretlen. Általában segítenek a kapaszkodók az életemben, mint például a társam. Abszolút nem vagyok realista, ezért kell néha tényekkel megnyugtatni magamat, kijönni a fejemből és visszatalálni ebbe a létezésbe.
Gaál Milica belső szimbólumai a mindennapos szertartások és életterek részévé válnak a vásznon. Legyen bármilyen intim is ez jelképrendszer, a szobanövények csendjében és a terítéken megülő szorongás mindannyiunk számára ismerős. Az otthonunkban vagyunk a legsebezhetőbbek, és Milica festményei érzékenyen szembesítenek minket ezzel. Ez a nyugtalanság nem bénító, fokozatosan azonosulunk magával a hallal, majd az egyénnel aki citromot nyom rá.
Gaál Milica tovább építi individuális mitológiáját, képei pedig önreflexióra sarkallnak minket – különösen akkor, amikor megrendül a hitünk a legbiztosabb kapaszkodókban és felfedik arcukat a hétköznapi megalkuvások.
Instagram: @milica_gaal
