fbpx
9.9 C
Kecskemét
2024. február 25., vasárnap

FRISS HÍREK

Lejer: Miért kapja meg a külföldi munkás azt, amit a magyar nem?

- Advertisement -

A Jobbik is hallotta, hogy a kormány visszavonta a november 1-vel életbe léptetni kívánt törvényt, amely megkönnyítette volna a migráns munkások magyarországi elhelyezkedését, ugyanakkor a párt nem bízik a kormány jó szándékában. Inkább valami sunyiság, titkolózás lesz ebből  – kezdte sajtótájékoztatóját a Jobbik egyik országgyűlési képviselője Kecskeméten, a homokbányai önkormányzati munkásszálló előtt.

Bencze János elmondta, hogy arra készülnek, hogy olyan jogszabály módosítást terveznek, amely átláthatatlanná teszi a migráns munkások behozatalát, hiszen a fideszes gazdasági oligarchák érdekeit a fideszes kormány nem fogja sérteni. Ráadásul a migráns munkások behozatala a mai napig nem állt meg, özönlenek ide – mondta Bencze János jobbikos parlameneti képviselő.

Bencze János országgyűlési képviselő és Lejer Zoltán önkormányzati képviselő

Lejer Zoltán, az ellenzéki Szövetség frakcióban ülő jobbikos politikus folytatta a sajtótájékoztatót azzal, hogy több munkásszállótól is kért ajánlatot, illetve megnézte a nyíltan is elérhető árakat. Ezek szerint Kecskeméten napi 3500-5500 forintért lehet munkászsállóra bejutni. Vagyis havi 108.000 és 170.000 forint közötti összeget fizet ki a dolgozó után a munkáltató.

2019-ben amikor a kormány meghirdette a munkásszálló projektet, akkor 10 milliárd forintot különített el erre a célra. Vagyis már akkor felkészültek a mostani helyzetre. A számokból az derül ki, hogy egy férőhelyre 2,5 millió forintot adtak az építkezésekre. Hadd kérdezzem meg, hogy amennyiben egy Magyarországra települt multi havi 108.000 és 170.000 forint közötti összeget fizet ki egy külföldi munkás után, akkor ez a magyar családoknak miért nem jár? Hiszen tudjuk, hogy a törvény szerint bérkülönbségek nem lehetnek. De akkor ez a havi több, mint 100 ezer forint miért jár egy külföldi munkavállalónak és miért nem jár egy magyarnak? – kérdezte Lejer Zoltán.

Azért a Homokbányán tartott a Jobbik már többedjére sajtótájékoztatót a témában, mert itt sorra épülnek a több száz fős munkásszállók. Önkormányzati és magán is. Ezért ki is feszítettek egy molinót, amelyen az áll, hogy

itt is a kormány támogatásával ázsiai migránsmunkás-telep épül, hiszen „Migránsmunkásokat mindenhova!”

Nemrég utánajártunk, mi az oka, hogy Kecskeméten egyes helyi cégek ma már egyértelműen a fülöp-szigeteki, indiai, indonéz vagy kirgiz munkavállalók alkalmazásában látják a megoldást a toborzási kihívásokra. Többek között kiderült, azért is egyre népszerűbbek, mert körükben sokkal alacsonyabb szintű a fluktuáció, míg a magyarok akár pár hónap után is felmondanak.

Hasonló cikkünk:  Blikk: Ittasan okozott botrányt a kiskunfélegyházai polgármester egy étteremben

A Jobbik szeptemberben Homokbányán tartott sajtótájékoztatót, ezen az is elhangzott, hogy szerintük a Fidesz „lakosságcserét” hajt végre: ázsiai migráns munkásokat hoznak az országba, miközben sok magyar kénytelen külföldön dolgozni a jobb megélhetésért. A városrészben augusztus végén nyitották meg a Qualitas Hungary Kft. négy épületből álló, közel 300 férőhelyes munkásszállását, amely lassan kezd megtelni.

Korábban megnyílt itt az önkormányzati munkásszálló is, amely megépítésére állami támogatást kapott az önkrományzat.

A kecskeméti munkásszállókról cikkek tucatjait írtuk az elmúlt években.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Kamu igazoltatásokkal csaltak ki TAO-pénzeket a KTE kézilabdacsapatánál

A Magyar Narancs csütörtöki lapszámában megjelent cikk szerint jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és többrendbeli személyes adattal való...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...