fbpx
18.1 C
Kecskemét
2024. június 17., hétfő

FRISS HÍREK

Ki lesz a polgármester? Interjú a jelöltekkel: Király József

- Advertisement -

A KecsUP minden polgármesterjelölttel próbál személyes interjút készíteni a kampányban, aki ezt vállalja. Portálunknak először Király József, a Szövetség a Hírös Városért Egyesület jelöltje nyilatkozott.

– Hogyan értékelné és osztályozná a Szövetség teljesítményét az egyéni képviselői munka terén, tehát ahogyan a választókerületben teljesítettek?

– Három részre lehetne osztani a hat képviselőt, beleértve engem is. Többen intenzíven jelen voltunk a körzetben, sok ügyön dolgoztunk. Aztán voltak, akik ha megkeresés érkezett hozzájuk, akkor azt továbbvitték, de különösebben nem voltak aktívak. És bizony volt, aki „elaludt”, és nem élt azzal a lehetőséggel és bizalommal, amit kapott a választóktól.

– Kire gondol?

Józsa Bálintra. Több esetben helyette kellett cselekednünk, vagy segítenünk neki, akár a kórházi parkolás terén, akár a nyugdíjas otthonnal kapcsolatban. De nyilván a csapat azért csapat, mert kiegészítettük egymást.

– Tehát akkor hányas az osztályzat?

– Szerintem maradjunk annyiban, hogy négyes.

– Folytassuk a közgyűlési munkával, a képviselő-testületi üléseken való jelenléttel, aktivitással, ideértve a felszólalásokat, indítványokat, kérdéseket.

– Ott már nagyobb volt a szórás. Beadványait, hozzászólásait tekintve ki kell emelnem dr. Vancsura Istvánt, ő e téren jól teljesített. Úgy éreztem, hogy a többi listás képviselőnk nem igazán találta meg a helyét. Persze nehéz is a listásoknak, tudom jól, hiszen korábban én sem körzetből kerültem be a testületbe. Meg kell találni a témákat, ügyeket. Másrészt viszont előnyös is a helyzet, mert akár az egész város területével kapcsolatban tehet fel kérdéseket, adhat be indítványokat, interpellációkat. A jelenléttel kapcsolatban határozott álláspontom, hogy akit megválasztottak, minden közgyűlésen ott kell lennie. Most ez már nem is nagy kihívás, hiszen annyira lecsökkentették az ülések számát, évi hat a minimum az SZMSZ szerint. A bizottsági üléseknél ugyanez a helyzet, elvárható a százszázalékos részvétel. Ezt nem mindenki tudta felmutatni, így e téren is négyest adnék a csapatnak.

Király József a 2024 áprilisi közgyűlésen / Fotó: Hraskó István

– Végül kérnék egy osztályzatot a Szövetségen belüli együttműködésre, összhangra.

– Az előválasztást kivéve – ami egy „politikai szépségverseny”, és ott nyilván volt egymásnak feszülés – nagyon szépen dolgozott együtt a csapat. Ahhoz képest is, hogy ez egy teljesen újszerű formáció volt négy és fél évvel ezelőtt. Rengeteg beadványunk volt, vizsgálóbizottságokat hoztunk létre. Nagyon sok esetben próbálták az egységet kívülről megbontani, hosszú ideig sikertelenül – egészen addig, amíg nem kezdődött el a felkészülés a mostani választásra. Itt megbicsaklott a történet. De szerintem erre a teljesítményre is érdemlünk egy négyest.

– Biztos? A ciklust végignézve azért jó pár konfliktusról tudni a Szövetségen belül. Csak a legsúlyosabbakat felsorolva, kezdve a két évvel ezelőtti előválasztással, amikor Siposné Bodrozsán Alexandra szavazatvásárlással vádolta önt meg, aztán Vancsura István azt próbálta bizonyítani, hogy Siposné Bodrozsán Alexandra alkalmatlan a jelöltségre. Majd Dobos József kilépett az MSZP-ből és a frakcióból, ez év elején a Momentum és a Jobbik is szakított a választásra a Szövetséggel és külön listát állított (és a május 15-ei interjú után két nappal Vancsura István is elhagyta a Szövetséget és lemondott jelöltségéről, erről kérdés később lesz – a szerző). Miért következett be ez a teljes szétesés, és mennyire tartja magát ebben felelősnek?

– Teljes szétesésről nincs szó, voltak, akik távoztak, de a Szövetség működik tovább. Azok maradtak, akik megértették azt, hogy a NER lebontásához összefogásra van szükség. Az előválasztás során volt egy hamis állítás, ami országos visszhangot kapott, aztán kiderült, hogy valótlanság. Bodrozsán Alexandra nyíltan bocsánatot kért tőlem, de a Momentum tagjai, akik részesei voltak a lejárató kampánynak, ők a mai napig nem. Mondjuk ez engem különösebben nem zavart, őket talán jobban, mert a mai napig úgy érzem, hogy indokolatlan ellenszenvvel viseltetnek irányomban. De a kérdésre válaszolva: hosszú folyamat előzte meg azt, hogy idáig eljutottunk.

– Többen elmondták már erről a verziójukat…

– Igen, most én is szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba. Mikor múlt nyáron elkezdtünk közösen gondolkodni, hogyan lehetne a csapatot újra felkészíteni a választásra, akkor a DK sokáig nem akart konkrétumokat mondani, egészen augusztusig. Aztán mikor ők is kijelentették szeptemberben, hogy rendben van, üljünk le egy tárgyalóasztalhoz és nézzük meg, hogy kik lennének jó jelöltek a körzetekben, akkor elindult egyfajta pártoskodás, ami nem tett jót az egész történetnek. Eddig túl tudtunk lépni a pártérdekeken, és egy célunk volt, hogy a Fidesz hatalmát megdöntsük.

– Milyen pártoskodásra gondol?

– Számomra teljesen érthetetlen módon elindult egy olyan vélemény a Jobbik részéről, amihez aztán csatlakozott a Momentum is, hogy Kecskeméten csak jobboldalról lehet megdönteni a Fideszt. Kár volt a pártpolitikát belevinni a Szövetségbe, mert ez megnehezítette a tárgyalásokat és végül a kiválásukhoz vezetett.

– Úgy tudom, ekkorra már Dobos József ajánlott egy polgármesterjelöltet, Klinger Ádámot, aki végül a Civil Összefogás jelöltje lett. A Jobbik meg Lejer Zoltánt szerette volna a városvezetői posztért indítani.

– Júniusban a helyi MSZP megszavazta, hogy engem javasolnak polgármesterjelöltnek. Ezt nagyon jól tudja Jóska (Dobos József – a szerző) is, hiszen ő volt akkor még az MSZP helyi elnöke. Vártuk azt, hogy akár a DK, vagy más párt mond valamit a nyár folyamán. Nem mondott senki semmit, nagy hallgatás volt. Majd felmerült, hogy kívülről kellene hozni egy polgármester-jelöltet, aki nem kötődik párthoz, mert talán nagyobb eséllyel indulna a választáson. Dobos József dobta be Klinger Ádám nevét – neki egyébként Szécsi Gábor korábbi polgármester javasolta őt -, felvette vele a kapcsolatot, tárgyalgattak. Nem sokat tudtam Klinger Ádámról, de azt igen, hogy húsz-huszonöt éve nem is él Kecskeméten. Jeleztem, hogy ez így nem biztos, hogy jó ötlet. Ettől függetlenül fenntartottuk a lehetőséget, és vártuk a többiek javaslatait. Aztán Dobos úr augusztusban felállt, és itt hagyott minket. Többek előtt kijelentette, hogy belefáradt a csatározásba, elege van, a ciklust végigviszi, és utána szeretné befejezni, mert nem engedheti meg, hogy a cége a politikai nézetei miatt esetleg hátrányt szenvedjen. Mi ezt tudomásul vettük.

Az egykori szocialista Dobos József és az MSZP-és Király József immár két másik szervezetben mérkőznek meg egymással a kecskeméti önkormányzati választáson 2024-ben / Fotó: kecsup.hu

– De akkor még nem tudtak arról, hogy Dobos József külön listát indít majd?

– Nem, nem. Majd a DK közölte, hogy ők nem kívánnak külön polgármesterjelöltet indítani, Klinger Ádámot nem fogadják el, a személyemet viszont igen. Annak ellenére, hogy nagyon jól ismerik az álláspontomat a DK MSZP-ből történt kiválása kapcsán. De úgy vélem, a nézetkülönbségeket egy bizonyos politikai cél elérése érdekében egy demokrata félre tudja tenni. És ők félretették. Az LMP sem kívánt külön jelöltet indítani. Decemberre kikristályosodott, hogy a Szövetség tagjai közül ki indulna a választókerületekben, és igazából akkor derült ki, hogy Lejer Zoltán újra jelölteti magát polgármesternek, és ebben a Momentum is támogatja.

– Az előző választáson ő volt a Szövetség polgármesterjelöltje, most nem akarta átengedni neki a lehetőséget?

– Akkor is hasonló volt a helyzet, kettőnk neve merült fel. Ismerve a Jobbik akkori politikai erősségét – ha jól emlékszem, 20 százalék körül álltak – azt mondtam, oké, próbálja meg, és visszaléptem. Ez nem jött be, Lejer Zoltán kevesebb szavazatot kapott, mint összesen az egyéni képviselők, pedig általában pont fordítva szokott lenni, tehát a polgármesterjelölt húzza a csapatot. Most civil oldalról nagyon biztattak, hogy álljak bele a dologba, és induljak a polgármesterségért. Végül januárban a 31 fős közgyűlésünk – nem kívánok konkrét számot mondani – nagyon nagy százalékban engem erősített meg, és választott polgármesterjelöltnek. Sikerült összehozni a listát is, ami szerintem kiegyensúlyozott volt. Hozzáteszem: a közgyűlésen való döntést a Jobbik javasolta.

– Nem egyezett meg egymással az MSZP és a DK?

– Tudom, mások azt híresztelik, hogy az MSZP és a DK paktumot kötött. Nem igaz, én ilyen paktumokban soha nem veszek részt.

– Ezután közölte a Jobbik és a Momentum, hogy mégsem kötnek választási együttműködést a Szövetséget alkotó többi párttal, a DK-val, az MSZP és az LMP-vel a júniusi önkormányzati választásra. A Jobbik, a Momentum és Mindenki Magyarországa Néppárt jelöltje végül Bodrogi Tamás lett, aki a Válasszon jövőt! Kiskun Lokálpatrióta Egyesület képviseletében indul a polgármester-választáson. Nem merült fel az előválasztás?

– De igen. Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke meghívott Hódmezővásárhelyre, ott ültünk az irodájában Bodrogi Tamással, és arról beszéltünk, hogy egy ellenzéki polgármester-jelölt kellene Kecskeméten. Márki-Zay javasolta az előválasztást, ott mindketten beleegyeztünk. Folytak tovább a tárgyalások a két csapat között, ezt részünkről Brúszel László (a Szövetség a Hírös Városért Egyesület elnöke – a szerző) vezette. És egyszer csak jött egy olyan levél Bodrogi Tamástól, hogy ők nem kívánnak előválasztást, és gyakorlatilag csak abban az esetben van együttműködés, ha ő lesz a polgármesterjelölt. Ezt a levelet elküldtem Márki-Zay Péternek, mire ő azt mondta, hogy nem kívánja felülírni a helyi döntést. Ezzel köszöntünk el. Utána álltunk neki a munkának, és kerestünk meg olyan civileket, akik bizonyítottak a saját maguk területén, és vállalták az indulást a Szövetség színeiben. És aztán így összeállt egy nagyon jó kis csapat.

Király József az ellenzék február 23-ai tüntetésén / Fotó: Hraskó István

– A szétszakadás, a felszínre került konfliktusok miatt nyilván sokan csalódtak azok közül, akik a Szövetségre szavaztak 2019-ben. Ez hogyan csapódhat le június 9-én? Összejöhet-e véleménye szerint kilenc képviselői hely, mint a múlt választáson?

– Bízom benne, hogy összejön.

– Tényleg lát erre reális esélyt?

– Azért is gondolom, mert most a csapat sokkal eltökéltebb és tényleg csapatként működik. Most nincs pártpolitika házon belül.

– Ez annak köszönhető, hogy többen jöttek a civil szférából?

– Mindenféleképpen. Többen is közölték már a bemutatkozásnál, hogy ők pártfüggetlenek, és azért vállalták, mert bennünk látják azt az erőt, amivel le lehet váltani a Fideszt.

– Le lehet váltani a Fideszt Kecskeméten?

– Szeretnénk hinni abban, hogy valós kihívói vagyunk ennek a Szemereyné-féle csapatnak. Persze tudjuk, hogy egyfordulós választáson nagyon nehéz győznünk, ráadásul nem egészen demokratikus keretek között zajlik a kampány. Természetesen sokkal jobb lenne a helyzet, ha a fideszeseknek egy kihívója lenne. A Kétfarkú Kutya Párt országos szinten is kinyilvánította, hogy ők külön indulnak, de a maradék ellenzéknek jó lenne egy tömbben indulnia. Sajnos ez itt Kecskeméten nem sikerült.

– Hogyan fogadta, hogy Dobos József kivált az MSZP-ből és a Szövetségből is, és egy saját listát állított? Milyen a kapcsolat, egyáltalán beszélő viszonyban vannak?

– Nem beszéltünk azóta. A városházán, a közgyűlésen köszöntünk egymásnak. Véleményem szerint az általa szervezett csapat a Fidesz érdekeit szolgálja, hogy gyöngítse az ellenzéket. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a legutóbbi közgyűléseken az összes olyan fideszes javaslatot, amelyeknél a Szövetség tartózkodott vagy ellene szavazott, azokat gondolkodás nélkül megszavazta. Már a nevük is nagyon érdekes. Civil Összefogás Városunkért, majdnem mint a Békemeneteket szervező CÖF (Civil Összefogás Fórum – a szerző) – ez nem azt sugallja, hogy ellenzéki lenne.

– Mennyi szavazatot vihet el a Momentum-Jobbik és Dobos József kiválása? Lehet-e ez olyan súlyú, hogy akár megakadályozza a Szövetség egy képviselőjelöltjének bejutását a testületbe?

– Nem tudom megjósolni, mert érdekes közhangulat uralkodik most a politikában, ami Magyar Péter megjelenéséhez is köthető. Azt veszem észre, hogy az emberek most megpróbálnak tudatosabban választani. Másrészt úgy gondolom, amiatt, hogy most EP-választás is lesz, vélhetően többen elmennek szavazni. Láttam a névsorukat, de igazából nem tudok olyan jelöltet mondani Dobos Józsefen kívül, aki ismert lenne.

– Ön nincs rajta a Szövetség listáján. Miért?

– Indulok a polgármesteri székért és a képviselőségért a városközpontban, azt mondtam, hogy nekem ennyi elég. Lejer Zoltánékkal ebből is feszültség volt, mert kijelentették, hogy a listavezetőnek a polgármesterjelöltnek kell lennie. Én erre nem tartottam igényt.

Hasonló cikkünk:  A Fidesz kampánymondatát adta új melléklete címének a Kecskeméti Lapok Kft. kiadványa

– És ha úgy alakul, hogy se a polgármesteri tisztség nem jön össze, se a képviselőség, akkor abbahagyja a politikát?

– Nincs ilyen opció, hogy egyik sem jön össze. Valamelyik meglesz. És aki ismer, az tudja, hogy a közéletben már akkor is benne voltam, mielőtt pártpolitizálásba kezdtem volna.

– Vancsura István büntetőügye mekkora tehertételt jelenthet a Szövetségnek? Nem merült fel, hogy őt nem kellene indítani?

– István mellett egyértelműen felsorakoztunk. Azt érzékelem, hogy hihetetlen nagy nyomás van rajta, de ezt teljesen meg lehet érteni. Nagyon nehéz egyébként megjósolni, hogy ki mennyit ér el. Mondtam is neki, hogy nem ezen kell filózni, mert 2019-ben például senki egy lyukas garast sem adott volna azért, hogy nekünk kilenc helyünk lesz. Mi nem bizonytalanodtunk el, ő talán igen, és ez még a jövőben egy olyan kérdés, amit jó lenne helyére tenni Istvánnak.

– Tehát akár a választásig lehet változás vele kapcsolatban?

– Igen.

(Mint ahogy lett is két nappal később: Vancsura István is kilépett a Szövetségből. Utólag megkérdeztük Király Józsefet, az interjú készítésekor sejtette-e már Vancsura ilyetén szándékát, és kértük, az újabb konfliktus-kiválás fényében értékelje újra a Szövetség teljesítményét az együttműködés terén, hogy milyenek az esélyeik a választáson és miként kommentálja Vancsura kijelentését, miszerint „politikailag alkalmatlan”. Király József erre így válaszolt: „Szövetségünk kiadott egy közleményt Vancsura István távozásával kapcsolatban, én ahhoz többet nem kívánok hozzáfűzni.)

Király József a kecskeméti közgyűlés 2023. májusi ülésén / kecsup.hu

– A lista első két helyén a DK képviselő-jelöltjei, Kopping Rita és Siposné Bodrozsán Alexandra vannak. Miért?

– 2019-ben az első hat helyen két MSZP-s volt, Dobos József és én, pedig az MSZP-t már akkor is csak körülbelül 5-6 százalékra mérték. Viszont mindketten behúztuk a körzetünket, így a listán hátrébb lévők is mandátumhoz jutottak. Most ugyanebben bízunk, azazhogy Rita és Alexandra is nyernek. Én egyébként nem szeretek túlzottan nagy jelentőséget tulajdonítani a listának. Egyéniben kell nyerni, az az igazi.

– Kanyarodjunk el a választási matektól. Mit gondol Szemereyné Pataki Klaudia polgármester városvezetői teljesítményéről?

– Nagyon sarkosan fogok most fogalmazni: szerintem ez a mostani városvezetés elfáradt. Nem teszi jól a dolgát, hiszen városunk nagyon elhasználódott az utóbbi tizenöt évben a megnövekedett közlekedés és az építkezések miatt. A Mercedes idetelepülése ezt magával hozta, és nem jól kezelték. Érzi a Fidesz is, hogy olyan hangulat jön szembe velük, amilyennel eddig még nem találkoztak. A polgármester asszony elkövette azt a hibát, hogy a különböző ügyek társadalmasítása helyett egy szűk érdekcsoportot, tanácsadói testületet vont maga köré, akik nem biztos, hogy elmondják neki az igazat, hanem valószínűleg inkább csak azt, amit hallani szeretne. Ezáltal burokba zárta magát, és ez látszik is a döntéseken. Most ne csak erre az egy-másfél hónapra gondoljunk, amikor mindenki fát ültet, virágot osztogat, takarít, itt-ott-amott utat foltozgat, hanem úgy összességében. És azok a képviselők is elfáradtak, akik húsz-huszonöt éve megjelenítik a helyi Fideszt. Látszik a megszólalásokból, amikor a város ügyei helyett azzal vannak elfoglalva, hogy hogyan tudják az ellenzéket szidalmazni és lekommunistázni. Kommunista módszereket emlegetnek, amikor leteszek egy várossal foglalkozó, előremutató javaslatot. Az arroganciájukból látszik, hogy érzik a bajt és hogy veszélyben van a hatalmuk, ezért támadnak. Arról meg nem beszélve, hogy több jelöltjük a hivatal munkatársa vagy egy városi cég alkalmazottja. Ez megengedhetetlen, ilyen nincs.

– Milyen a viszonya a polgármesterrel? Fontos témákban tudnak-e az ellentéteket félretéve együttműködni?

– A polgármester asszonnyal jó ideje nincs különösebb konstruktív beszélgetés. A legutóbbi frakcióvezetői egyeztetésre is már azért nem került sor, mert lejárató jellegű kampányba kezdtek a személyem ellen az önkormányzati sajtón keresztül.

– A Hiros.hu meg is írta, hogy nem ment el az egyeztetésre, Fekete Gáborra, a Fidesz frakcióvezetőjére hivatkozva, aki korábban azt mondta: „Miért akarja a város vezetését megszerezni a gyurcsánypárti baloldal, hiszen amikor dolgozni kellene, nem teszi.” Miért nem vett részt az egyeztetésen?

– Úgy gondolom, hogy ha valaki párbeszédet folytat a másikkal, akkor nem az újságon keresztül üzenget mindenfélét. A másik, ami nálunk kiütötte a biztosítékot, hogy az áprilisi közgyűlés előtti héten a polgármester egy interjúban már kész tényként közölte azokat a dolgokat, melyekről aztán hétfőn, kedden bizottsági üléseken kellett tárgyalni, a közgyűlés pedig csak csütörtökön hozott döntést. Kijelentő módban beszélt beruházásokról, a Kiskörút átalakításáról, a kadafalvi művelődési ház létrehozásáról. Elnézést, de amíg ezekben a kérdésekben nem határozott a képviselő-testület, ne tálalja eldöntött tényként, hanem csak feltételes módban. Ha ők így kommunikálnak, akkor miről beszéljünk? Ez volt az a pont, amikor eldöntöttem, hogy nem veszek részt ebben a színjátékban. Egyébként nagyon sajnálom, hogy semmi másról nem szól a várospolitika a Fidesz részéről, csak hogy milyen galád ellenfeleik vannak, és nem a valóságról, ami szembejön, ha kilépünk a házunk kapuján.

Király József / Fotó: Hraskó István

– Akkor, ha már kampány: milyennek látja a mostanit, más helyi médiumoktól mennyi megszólalási, szereplési lehetőséget kapnak a Szövetség vagy egyáltalán az ellenzék jelöltjei, képviselői?

– Amióta részt veszek a helyi politikában, még ilyet nem tapasztaltam: a KecsUP-ot leszámítva semmi, tehát nulla nyilvánosságot kapunk a helyi sajtóban. Teljesen el van zárva minden információ az ellenzékiek javaslatairól, terveiről, hogy mit gondolunk a városról. Ez egy demokráciában megengedhetetlen. Itt látszik, hogy nincs is demokrácia Kecskeméten sem. Itt ugyanaz van, mint nagyban, országosan. A polgármester teljesen uralja a helyi önkormányzati sajtót, még a magán médiafelületeket is. Ne tévedjünk, ez az ő felelőssége, nélküle ezt nem lehetne megcsinálni.

– Tehát a polgármestert hibáztatja ezért, nem az adott médiumot?

– Nagyon sajnálom azokat a munkatársakat, akik ott dolgoznak, bár az elgondolkodtató, hogyan tudják ezt felvállalni, hiszen az újságíró etikát mélyen sérti és teljességgel szakmaiatlan, ahogy írnak-tudósítanak rólunk. Én csak úgy tudok bekerülni a hírekbe, hogy mindenfélét összehordanak rólam, például próbálták összemosni a fiam balesetét az én döntésemmel. Első fokon helyreigazításra kötelezték őket, másodfokon a Szegedi Ítélőtábla nekik adott igazat, de a Kúriához fogok fordulni a döntéssel kapcsolatban. Mi mindenesetre közösségi oldalon közzétett bejegyzéseinkben, vagy ahol megjelenhetünk, magunkkal foglalkozunk, azzal, hogy mit hogyan teszünk és tennénk.

– Mi a legfőbb üzenetük a kampányban? Miben ígérne másfajta városvezetést, ha megválasztanák?

– Mikor bemutatkoztam a sajtó előtt, akkor is elmondtam, hogy én mindenki polgármestere szeretnék lenni. Ha valaki elnyer egy ilyen tisztet, onnantól kezdve nem nézheti, hogy most melyik oldal hogy és mint szerepelt. Mindig a város érdekét, javát kell néznie, hozzátéve, hogy a testületi többség dönt. Nagyon fontosnak tartanám azt is, hogy a Polgármesteri Hivatal ügyfélbarátabb legyen, mert szerintem már olyan híre van neki, hogy nem érdemes ide bejönni ügyet intézni. Ne csak a turistáknak legyen nyitva a Városháza, hanem a kecskemétieknek is, és érezzék, hogy a hivatal értük van, hogy minél könnyebben, gyorsabban el tudják intézni az ügyeiket és érezzék jól magukat a városban, szeressenek itt élni. Ne csak a gyárak, üzemek legyenek a fontosak. Ez egy óriási különbség a jelenlegi polgármester és közöttem: én szeretném, ha a munkahelyeken kívüli időt örömmel és méltóságteljesen töltené el mindenki.

– Amit a Polgármesteri Hivatalról mondott, azzal megbánthat sok tisztségviselőt, aki becsülettel végzi a munkáját.

– Nem velük van a gond, hanem a rendszerrel, amelybe belekerülnek és amelyben dolgoznak, ezt vizsgálnám felül. Nagyon kiváló köztisztviselőink vannak, de az utóbbi időben valahogy befészkelte magát a politika a hivatalba, és ez bizony nem jót jelent. De ugyanez igaz a közintézményeinkre is. Azt viszont ígérhetem, hogy nálunk nem lesz olyan képviselő, aki a városnak az alkalmazottja. Az ügyfélbarát működésre visszatérve: azt a közmeghallgatásokra vonatkozó szabályozást mindenképpen megszüntetném, hogy előtte 15 nappal be kell küldeni a kérdést.

– Mi lenne mondjuk a legfontosabb öt feladat vagy téma, amelyet kiemelten fontosnak tartana?

– Az egyik a már említett ügyfélbarátabb hivatali működés, rendbehozni a polgárok és a város kapcsolatrendszerét. Az utak, kerékpárutak, járdák javítása, akadálymentesítése is óriási feladat, de fel kell mérni, és nekikezdeni. Hihetetlen, hogy egy síkvidéki városban nem lehet normálisan kerékpározni, e téren is sok fejlesztésre lenne még szükség. A közvilágítással régóta foglalkozunk, javaslatunkra megalakult ez ügyben egy vizsgálóbizottság. Folyamatosak a panaszok és a problémák, de nem történtek változások az elmúlt években. A közbiztonság javítására is nagy hangsúlyt helyeznék. Elharapóztak a városon belül olyan jelenségek, amelyek alapján úgy vélem, összefogásra van szükség a városlakók, a rendőrség, a Városrendészet és a hivatal között. Általánosságban is úgy vélem, ha az emberek többsége úgy érzi, hogy partner az önkormányzat, akkor ő is partner tud lenni például a környezetének a rendben tartásában, a problémák jelzésében. De ha azt látja, hogy például a bejelentése hatására nem történik intézkedés, akkor legközelebb már csak megvonja a vállát. És nem utolsósorban újra kell építeni azokat a külföldi kapcsolatokat, melyeket a Fidesz felszámolt az elmúlt időszakban. Nem vagyunk egyedül a nagyvilágban! Sajnos számos testvérvárosi kapcsolatunk elhalt, és ezt nem lehet a civilekre fogni.
A Szövetség programja egyébként 12 pontos, több mint 100 alponttal, nyilvánosan be is mutattuk. Számomra fontos ügyek még a kajszibarack, a szecesszió, Kodály Zoltán és Katona József öröksége. Összességében azt vallom, hogy a társadalmi, az ökológiai és a gazdasági fenntarthatóság hármasán belül egyik sem létezik a másik nélkül, így közösen alkotnak egységet.

– És mi az, ami megítélése szerint jól halad a városban, amin nem szükséges változtatni?

– Azt tudom mondani, hogy sajnos mindenhez hozzá kell nyúlni. Tizenöt év alatt a Mercedesszel nem tudtuk megcsinálni, hogy egy jó közhangulat alakuljon ki, hogy az emberek jól érezzék magukat, és ne az utolsók legyünk a megyei jogú városok élhetőségi ranglistáján.

– Ön szerint Kecskemétnek járna-e hátránya, ha ellenzéki polgármestere lenne?

– Úgy hiszem, Kecskemét ipara nemzetgazdaságilag olyan fontos, hogy a kormány emiatt nem büntetné. Szükség van arra, hogy normálisan működjön a város, és megfelelően magas színvonalú szolgáltatást nyújtson az itt lévő ipari üzemeknek, a nagy adózóknak.

– A Tisza Párt az önkormányzati választáson nem indul, de nyilván alapvetően megváltoztatta a politikai helyzetet. Mit gondol erről?

– Maga az a tény, hogy megjelent, már felrázta az embereket. Nyilván rengeteg olyan dolog van vele kapcsolatban, ami számomra kérdéses. Legfőképpen az, hogy aki a NER-ből jön, és gyakorlatilag tizenöt éven keresztül a NER előnyeit élvezte, az miért akar mindent lebontani, beleértve az ellenzéket is. Én ellenzékiként végigéltem azt, milyen nehéz volt és nehéz most is ebben a közegben politizálni. Látszik a mostani kampányban is, hogy mennyire egyenlőtlen küzdelmek vannak. Abból a szempontból viszont mindenképpen pozitív Magyar Péter színrelépése, hogy igenis meg lehet mutatni, van igény a magyar politikában az Orbán-kormány leváltására. Az, hogy kikkel, meg hogyan, ebből vita van nyilván, de az ellenzéknek is ez a szándéka. Nagyon fontos, és tanulságos a kecskemétiek számára is, amit Magyar Péter sokszor elmond a NER-rel kapcsolatban. Itt is ugyanúgy működik minden: egy szűk érdekcsoport vezeti a várost, bizonyos üzletek, megbízások, pozíciók le vannak osztva, és ezért eléggé belterjes az egész. Ezen változtatni kell, helyre kell állítani a demokráciát. Nem lesz egyszerű a mostani választási rendszerben, de neki kell menni és csinálni.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

A Minisztérium szerint hétfőre minden irányban átjárható lesz a kritikus Izsáki úti csomópont

Csütörtökön beszámoltunk róla, hogy az Izsáki út legforgalmasabb kereszteződésében, a Vízmű utca felőli közlekedési lámpa előtt egy körülbelül 10...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...