fbpx
2.5 C
Kecskemét
2023. január 30., hétfő

FRISS HÍREK

Lejer Zoltán: A közlekedés javítása lesz az első dolgom (interjú)

KecsUP: Amióta hivatalos bejelentés született arról, hogy az ellenzék Lejer Zoltán polgármesterjelölttel indul az önkormányzati választáson, többen is megjegyezték kommentben, hogy nem hallottak még önről. Szóval, kicsoda Lejer Zoltán?

Lejer Zoltán: 42 éves vagyok. Feleségemmel két gyermeket nevelünk. Egy 4 éves kislányt és egy 12 éves fiút. 2004-ben jöttem Kecskemétre. Addig Székesfehérváron laktam, ott is születtem. Katona voltam, miként későbbi feleségem is katona volt egy másik alakulatnál Kecskeméten. Egy közös gyakorlaton ismerkedtünk össze. Miatta költöztem a városba, mondhatni a szerelem hozott Kecskemétre. Gyermekeink már itt születtek. Költözésem után 2008-ig a laktanyában dolgoztam Kecskeméten. Majd utána, 2018-ig egy cégnél voltam termelési vezető, tehát jól ismerem a versenyszférát.

KecsUP: Mikor kezdett érdeklődni a politika iránt?

Lejer Zoltán: A honvédségi évek alatt nem lehetett politizálni, bár természetesen véleményem akkor is volt. 2013-ban léptem be a Jobbikba. 2014-ben képviselőjelölt voltam az önkormányzati választáson. Ekkortól vagyok a Kik-For Kft. felügyelőbizottságának tagja. 2018 nyara óta töltöm be a Jobbik megyei regionális igazgatói tisztségét. Ebben az évben Bács-Kiskun megye 1. számú választókörzetében országgyűlési képviselőjelölt voltam.

KecsUP: Mit gondol, hogy az ismeretlenség inkább hátrány vagy előny?

Lejer Zoltán: Szerintem előny. Itt van Márki-Zay Péter. Egy cégnél dolgozott, nem sokan ismerték Hódmezővásárhelyen. Aztán elindult az időközi polgármester-választáson és győzött.

KecsUP: Ha ön megnyerni a választást, mik lesznek az első intézkedései?

Hasonló cikkünk:  Nyert az ellenzék Jászberényben

Lejer Zoltán: A legelső dolgunk a közlekedés javítása lesz. Ez egy hosszú munka, de el kell indítani végre. Ez a város minden lakóját érinti, ezért kell rendbe tenni. Értem ezalatt a kerékpáros közlekedést, az autós forgalmat és a tömegközlekedést is. Szintén fontos a zöldfelületek növelése, mert abból egyre kevesebb van Kecskeméten. Ipari cégek nélkül is bekerültünk a legszennyezettebb levegőjű városok közé, tehát itt is lépni kell. Az itt lakók megérdemlik, hogy tiszta, egészséges levegőt szívjanak. Gyermekeink nem nőhetnek fel egészségtelen környezetben.

Hasonló cikkünk:  Kunhalmi Ágnes szerint csak előválasztással lehet majd 2024-ben eséllyel indulni

KecsUP: Milyen ellenzéki kampányra számíthatunk?

Lejer Zoltán: A plakáttörvény miatt nem gondolom, hogy elárasztjuk a várost plakátokkal. Más utakat kell keresnünk. A Facebook ehhez jó eszköz. Erős online jelenlétet fogunk generálni, és olyan kampányeszközöket is bevetünk, amelyekkel korábban nem találkozhatott a lakosság. Mindezek mellett ott leszünk a tereken és az utcákon is. Az ellenzéki többpárti együttműködés nagy előnye, hogy lefedjük a lakosság egy szélesebb részét, és a munkában résztvevő pártok jól ismerik saját szavazóikat, tudják, hogy milyen változásokat szeretnének. Ezt kihasználjuk. Bevonjuk őket, folyamatosan kérjük őket több csatornán, hogy adjanak javaslatokat. Ezeket fogjuk összegyúrni. Tehát  a programunk a lakosság bevonásával készül.

KecsUP: Mivel szeret foglalkozni Lejer Zoltán, ha éppen nem politizál?

Lejer Zoltán: Szívesen horgászok és hobbi szinten méhészkedem.

Hirdetés

Felkapottak

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...