fbpx
29 C
Kecskemét
2024. június 18., kedd

FRISS HÍREK

Leo McFall vezényelte a Kecskeméti Szimfonikus Zenekart az Agórában

- Advertisement -

A világhírű Leo McFall brit karmester vezényelte múlt pénteken a Kecskeméti Szimfonikus zenekart a Hírös Agórában, a világsztár két felvonásban irányította a zenészeket.

A nagylétszámú zenekedvelő publikum hatalmas zenei élményben részesült. Gustav Holst The Planets (Planéták) című, 1916-ban komponált műve hangzott el, szólistaként Szabó Ildikó csellista, valamint az Aurin leánykar gazdagította a hangulatot.

A 2015-ben német karmester-díjat nyert Leo McFall euforikus hangulatba sodorta a közönséget, minden kisebb és nagyobb szünetben vastapssal jutalmazták a zenekart. A nézők és zenészek eggyé forrtak a lejátszott ütemekre, a terem egésze együtt vibrált. Áhítatos csend honolt a nézőtéren, viszont amint lehetőség adódott, dübörgő tapsvihar söpört végig.

Az utolsó dallamok lejátszását követően a neves zenei fenomén nem győzött visszatérni a színpadra. Az egész zenekart felállította és szinte egyesével bemutatta. A publikum még szívesen hallgatott volna egy-két leütést, vonást, dehát tudjuk, a sorozatos vissza-vissza ebben a műfajban igazán divat.

Hasonló cikkünk:  "Drasztikusan nagy változtatásokban gondolkodunk" - részletesen is beszámolt terveiről a kecskeméti közlekedést megreformálni vágyó aktivista

Alig várja a lelkes műkedvelő, mivel rukkol elő a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar a jövőben! Kicsit segítünk: legközelebb az Evangélikus Templomban láthatjuk-hallhatjuk őket, egész pontosan az Élő Barokk című összeállításukat, amelyben elhangoznak Bach, Handel, Schütz, Telemann és Vivaldi klasszikusai.

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Alá kellett dúcolni a mentőfeljárót és a rendelőintézet gyalogos feljáróját a kecskeméti kórházban

A mentőfeljárót fémoszlopokkal, míg a rendelőintézethez felvezető gyalogos feljárót egyelőre fagerendákkal támasztották alá. Elég nagy foltokban kilátszik a vasbetonszerkezet. Olvasónk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...