Vadas László és Csüllög Edina népzenész-, zenetanárok hét éve dolgoznak a Gyergyói-medence kulturális örökségének feltárásán, legfontosabb feladatuk mégis az erdélyi citerazene gyűjtése, megőrzése és átadása a fiatal generációnak. Háromgenerációs örökségvédelmi programjukban Erdély hangzásvilágára tanítják a helyieket, emellett évente az alföldi közönséghez is elhozzák Gyergyó színe-javát.
Idén rendezik a VI. Gyergyó-Hétvégét Kecskeméten és Lakiteleken, ahol mi is megismerhetjük a térség népi hagyományait. Május 9-12 között zenei fellépésekkel, előadásokkal, Erdély ízeivel várják az érdeklődőket Kecskeméten a Népi Iparművészeti Gyűjteményben, és Lakiteleken a Művelődési Házban.
Vadas László és Csüllög Edina a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola népzenetanárai. Vadas Lászlóval az élő hagyományok értékéről és a Gyergyói-medence befogadó közösségéről beszélgettünk, valamint a népzene jelenéről az egységessé váló “Coca-Cola-kultúrában”.
– Ahogy itt az Alföldön is nagyon közkedvelt hangszer a citera, az egyszerű emberek fontos kelléke volt az egész Kárpát medencében” – kezdi Vadas László az alapoknál, amikor Erdély és a Kiskunság zenei kapcsolatáról kérdezzük. – “Tulajdonképpen a Felvidéktől Délvidéken át bárhová megyünk, Erdélyben a citera ma is mindenütt ott van. Isteni sugallat volt, hogy Gyergyóba kerültünk.”
2017-ben a Lakiteleki Népfőiskola szervezésében, egy értékfeltáró kollégiumon vettetek részt kutatókként és így ismertétek meg Gyergyóremetét. Miért mentetek vissza a kutatás befejezése után is?
– A program az egész Gyergyói-medence kulturális értékeit kutatta, nem csak népzenei szempontokból. Mi Edinával mindig a néptáncosokhoz vagy a népzenészekhez kerültünk, öreg citerásokhoz és hangszerkészítőkhöz. Amikor arról panaszkodtak, hogy most már senkit nem érdekel a citera, mi ezt úgy vettük, mint elhívást. Ahogy véget ért a kollégium, utána úgy mentünk vissza, hogy mi ebben segíteni fogunk. Barátságot kötöttünk adatközlő, hagyományőrző és ápoló mesterekkel. Gyergyóremete azóta is a fő bázisunk, és most már olyan, mintha a rokonainkhoz járnánk vissza.
– Kidolgoztuk a Háromgenerációs örökségvédelmi programot. Példa volt előttünk a békéscsabai Tabán Táncegyüttes vezetője, Farkas Tamás és a felesége, Farkas Ágnes, akik gyűjtötték az ottani táncokat és elkezdték visszatanítani a fiatalabbaknak. A Háromgenerációs örökségvédelmi program alappillérei: a Gyergyói-medence citeramuzsikájára összpontosított gyűjtőmunka; citeraoktatás Gyergyóremetén, amiben részt vesznek a helyi mesterek és adatközlők; intenzív oktatási hétvégéket és nyári citeratábort szerveznek; kultúrhíd létrehozása Lakitelek és Gyergyó között. A közösségépítés céljával szervezik a Gyergyó-Hétvégéket.
– Egyszerűen beleszerettünk Gyergyóba. Persze a kecskeméti és lakiteleki tanítványainkat elvisszük magunkkal, de azt akartuk, hogy a Gyergyó-Hétvégéken a kultúrát, az értékrendet olyanok is megtapasztalják, akik nem tudnak kijönni Erdélybe. Nem egy ilyen visszamaradott dologról beszélek; már mindenhol elharapózott a nyugati Coca-Cola-kultúra. De ott még fontosak a hagyományok, nem csak külsőségekben. Azt is örömmel látjuk, hogy a gyerekek az öregekkel tudnak beszélgetni, szinte pótnagyszüleik vannak Gyergyóremetén.
Egy ilyen népzenei találkozón hatással lehet még egymásra a két térség hangzásvilága? Hogyan változik egy gyerek viszonya a népzenéhez?
– Amikor régen a gyergyói parasztemberek jöttek ide a mezőkre dolgozni a Kiskunságba, itt nyilván megtanulták a helyi dalokat, és hazavitték magukkal. Ma, hogy eljönnek ide Kecskemétre a gyergyóiak és hallanak itteni muzsikát, az szerintem már nincs ilyen befolyással, de teljesen más úgy népzenét játszani, hogy tudod, hogy honnan származik. Úgy elmuzsikálni valamit, hogy te pontosan tudod, hogy az a bácsi hol él, milyen ruhában volt, miket mesélt, az teljesen más. Sokkal tartalmasabb, sokkal igazabb, kézzelfoghatóbbá válik. A népzenét amúgy is gyűjtések, minél korábbi felvételek alapján szoktuk tanítani.
– Amikor elkezdtünk Gyergyóremetén tanítani, mondtuk, hogy a gyerekek itt meg fogják tudni, milyen a kiskunsági muzsika. De úgy kezdtük, hogy nekik pontosan kell tudni, mi a sajátjuk. A népzenének egyfajta identitástudatot kell adnia. Ha mi ösztönözzük őket, hogy ismerjék meg a saját kultúrájukat, utána minden más kultúrát is megismerhetnek, más tájegységek zenei kínálatát.
Évről évre fiatalokat tanítotok az örökségükre. Tetten érhető a témák, a zene, a tartalom fejlődése?
– Már maga a népzene keletkezése sem jár ott, mint régen. Már nem születnek népdalok, ezért visszük tovább, amink van. Milyen lehetne, még virtuózabb, még szebb? A muzsikálás, az éneklés inkább az önkifejezés hiteles formája volt. Abból már pontosan tudta mindenki, hogy a másik min megy keresztül. Ez a közlési folyamat a globalizációval szépen lassan eltűnik, mert amikor valaki szerelmes, már nem kell, hogy ő maga kitaláljon valami újat. Már megvan a rádióban, a filmekben, hogy mit érezzen, ami nagy károkozója az emberi önkifejezésnek. Erdélyben hál’ Isten ez egy lassabb folyamat, emiatt gondoljuk azt, hogy még pár évig fogunk hallani olyasmit, amit érdemes tovább adni a következő generációnak. Nem az archaizáló, hanem az autentikus világát akarjuk valahogyan megőrizni.
A gyergyói tanítványaitok tervezik, hogy később komolyabban foglalkozzanak a zenével?
– Az évek alatt három csapat állt össze korosztály szerint, velük rendszeresen foglalkozunk. Növekszik egy generáció, és mindig vannak újak, akik majd jönnek. Egy óriási büszkeségünk, hogy már onnan is kinevelődtek tanárok, akik akkor is viszik a csapatokat, ha nem vagyunk ott. Az óvónénik, a pedagógusok és ugye ott vannak az öregek, akik segítenek. A fiatalok ebből egy csomó dolgot megtudnak, nem csak a citerázást, hanem a tapasztalatokat, a szokásokat. Ott a zene inkább velejárója az életnek. Nem tudunk róla, hogy a legidősebb fiú, aki 20 éves, zenei pályára menne. Ízig vérig zenész, ahogy a családja is, de azért dolgozik, hogy legyen egy saját háza, amit az apjával együtt épít. Egy fiús apukának ott még dolga az, hogy a fiának legyen egy kész otthona, amire házasodik.
– A fiatalabbak úgy választottak most középiskolát, hogy legyen idejük mellette a citera próbákra. Úgy gondoljuk, hogy van egy olyan korosztály, akik már velünk kezdtek muzsikálni, akiknek ez fontos lett, és csak bízni tudunk abban, hogy ez majd épül szépen tovább. Egyébként az, aki elmegy továbbtanulni, vissza szokott térni és átadja a tudását a falunak. Az is megszokott Gyergyóremetén, hogy az egész község előtt, az öregek tanácsa előtt elő kell adja, hogy mi lett belőle. A megszerzett tudást általában otthon, a falu, a medence javára fordítják, mert ott ez is számít. Mindenki azt akarja, hogy fejlődjön az a vidék, hogy megőrizzék. Hát ha ilyen gyerekekkel beszélgetnek a kecskeméti gyerekek, szerintem ez egy fontos tapasztalás. A Gyergyó-Hétvégék segíthetnek átemelni valamit ebből a mentalitásból, én nagyon bízom benne.
Gyergyóremete közössége befogadta őket
Vadas László és Csüllög Edina oktatási tevékenysége és népzenei gyűjtése során a helyi mestereket keresik fel és kötik össze a helyi tanítványokkal. Gyergyóremetén olyan zenei hagyományokat is felélesztettek, amelyek nélkülük feledésbe merültek volna a közösségben. Tudják, hogy egy tájegység zenéjét csak akkor érthetik meg, ha ismerik a hitvilágukat, a szokásaikat. Sokat követel ilyen mélységgel beleásni magukat egy tájegység kultúrájába, de beleszeretettek a térségbe, és Gyergyóremete közössége befogadta őket. Vadas reméli, hogy egy keveset átadhat a kecskeméti, lakiteleki közönségnek is ebből az élményből és tanulhatunk Gyergyótól. Szerinte az első lépés az, hogy a helyi óvodákban a dalok kecskeméti változatait tanítsuk a gyerekeknek, hogy jobban értékeljük, becsüljük a saját kultúránkat.
A Gyergyó-Hétvégén idén fellép a Bagossy Brothers Company, előad Nagy József történész, a kisebbeket pedig a gyergyószentmiklósi Halvirág Bábszínház várja Kecskeméten és Lakiteleken. A részletes program ide kattintva érhető el.
