fbpx
29 C
Kecskemét
2024. június 18., kedd

FRISS HÍREK

Díjazták a Fekete Gólyát a Street Kitchen Guide bemutatóján

- Advertisement -

Nemrég mutatták be az idén először megjelent Street Kitchen Guide-ot, benne az ország 500 letesztelt vendéglátóhelyével. Tizenöt kategória legjobbjait díjazták, a vendéglők és csárdák között a kecskeméti Fekete Gólya éttermet rangsorolták az első helyre.

Mint a Street Kitchen oldalán beszámoltak róla, csapatuk évek óta járja az országot, hogy felkutassa a legjobb vendéglátóhelyeket. Az elmúlt néhány hónapban több mint 120 településen megfordultak és több száz helyet teszteltek, ezek közül végül 500 került be az idén először megjelent Street Kitchen Guide-ba, „amely az ország legmenőbb helyeit sorakoztatja fel”.

A könyvet június 6-án mutatták be Budapesten, díjátadó keretében. Az egyes kategóriákban az általuk három legjobbnak ítélt helyet díjjal is elismerték. A vendéglők és csárdák között a kecskeméti Fekete Gólya lett az első (az étterem konyhafőnökét nemrég mutattuk be).

„A Street Kitchen Guide egyik legfontosabb célja az volt, hogy a budapesti helyek mellett a vidéki vendéglátóhelyekre is kiemelt figyelmet fordítsunk, és megmutassuk, hogy mennyi remek, különleges vendéglátóhely létezik Budapesten kívül is, amiket érdemes akár egy kirándulás, nyaralás keretében is felkeresni. A guide nemcsak felsorakoztatja a legszuperebb magyarországi helyeket, hanem egyféle kalauzként is szolgál a belföldi utazásokhoz – ehhez a térképek és a helységnév szerinti tárgymutató is nagy segítséget nyújt. Csak olyan hely kerülhetett be a guide-ba, amit személyesen teszteltünk, és valóban jó szívvel ajánlunk az olvasóknak, bármerre is járnak. Ezek korántsem csak éttermek, hiszen az elmúlt években leteszteltük a legjobb fagyizókat, cukrászdákat, street food lelőhelyeket, kávézókat és pékségeket is. 13 tesztelőnk Budapest mellett az ország legtávolabbi részeibe is ellátogatott, hogy felkutassák a legmenőbb vendéglátóhelyeket” – írta a Street Kitchen.

„Csak a kiemelkedően teljesítő étterem tud fennmaradni” – bemutatjuk a Fekete Gólya konyhafőnökét

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Alá kellett dúcolni a mentőfeljárót és a rendelőintézet gyalogos feljáróját a kecskeméti kórházban

A mentőfeljárót fémoszlopokkal, míg a rendelőintézethez felvezető gyalogos feljárót egyelőre fagerendákkal támasztották alá. Elég nagy foltokban kilátszik a vasbetonszerkezet. Olvasónk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...