Szabad a szavad - 24 órás kiállás a sajtó és a civilek szabadágáért!
Szabad a szavad - 24 órás kiállás a sajtó és a civilek szabadágáért!

15 C
Kecskemét
2025. május 29., csütörtök

FRISS HÍREK

A végrehajtások száma a harmadával nőtt tavalyhoz képest

- Advertisement -

Jámbor András, József- és Ferencváros országgyűlési képviselője közérdekű adatigénylést adott be a végrehajtások számáról, ebből kiderült: egy év alatt több mint a harmadával nőtt ez a szám – közölte a Facebook-oldalán.

Tavaly Magyarországon 490 ezer volt, idén már eddig 670 ezer végrehajtás van, ezzel kapcsolatban így fogalmazott Jámbor:

„Aki még mindig nem érti, mi a baj a jelenleg hatályos végrehajtási törvénnyel, annak csak mondjuk el ezt a számot! Mert ebből világosan látszik, hogy fordított Robin Hood-országban élünk, ahol éppen azoktól veszik el a pénzt, akik bajba jutnak, hogy aztán az elit szétossza a profitot egymás között. Ennek a rendszernek a záloga pedig a jelenlegi, Völner és Schadl által tollba mondott végrehajtási törvény.”

Jámbor hozzátette, hogy Orbán Viktor azt mondta, „ha van javaslat a törvény megváltoztatására, akkor hajlandóak együttműködni” – ezért jövő héten újra a parlament elé viszi a végrehajtási törvény módosítását.

Hasonló cikkünk:  Gyárfás Tamás megkezdte börtönbüntetését

A képviselő most kíváncsian várja, jövő héten átengedik-e a javaslatát, amit tizenharmadjára tesz a fideszes képviselők elé.

via 24.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Jogszabályellenesen töltheti be pozícióját Barta Dóra, a Hírös Agóra igazgatója

Több forrásból is azt az értesülést kapta portálunk, hogy Barta Dóra, a Hírös Agóra ügyvezető igazgatója nem rendelkezik azzal...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...