Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások terhére 9,345 milliárd forinttal megemelték az Eximbank Zrt. alaptőkéjét a három hónappal ezelőtti 15 milliárd forinton túl – erről Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter alapítói határozatban rendelkezett.
A cégbíróság már be is jegyezte a változást, az Opten adatbázisában látszik, hogy 355 milliárdról 364,345 milliárd forintra emelték az Eximbank alaptőkéjét – az okáról nem adtak magyarázatot.
Kifejezetten kockázatos országoknak nyújt kölcsönöket az Eximbankon keresztül a magyar kormány (balkáni államoknak, az afrikai Csádnak és a Maldív-szigeteknek) a hitelek mögött pedig a magyar állam vállalt kezességet.
500 millió eurót (bő 200 milliárd forint) kölcsönt juttatott Észak-Macedóniának állami garanciával a nyár végéig az Eximbank 15 éves lejáratra, 3,25 százalékos, igen kedvező kamattal. Az Orbán-kormány ezzel segítette meg a június végén megalakult új észak-macedón kormányt.
A szeptemberi tőkeemelés óta újabb kötelezettséget vállalt a magyar kormány: az észak-macedóniai közlések szerint egy újabb 500 millió eurós magyar hitelt hívnak le. Hrtisztijan Mickoszki májusban megválasztott miniszterelnök elárulta, hogy januárban lesz szükség a hitelre, amivel az olcsó államközi hitellel lejáró, drága eurókötvényeket váltják ki, így csökkentik az állam kamatterheit.
Az első 500 millió eurós kölcsönrész 5,1 milliárd forint kamatkiegyenlítéssel számolt, és a 15 éves futamidő alatt 47,9 milliárd forinttal kalkulált. Az újabb 500 millió eurós hitelt is beleszámítva már közel százmilliárd forintba kerül a magyar adófizetőknek csak az Észak-Macedóniának nyújtott nagyvonalú kölcsön.
Magyarország nemzeti érdeke a Balkán stabilitása, és mivel ezek szegény országok, olykor a kamatkülönbözetet is vállalva kell támogatni őket, az erőnkhöz mérten, ez voltaképpen a biztonságunk ára. Ezért adtunk ilyen hitelt Észak-Macedóniának, Boszniának, és tárgyalnak erről az albánokkal is – mondta Orbán Viktor évzáró sajtótájékoztatóján.
via 24.hu