Számos utcában a korábban megszokottól eltérő napon mennek a szemétért az év elejétől Kecskeméten, információink szerint egyes társasházakhoz az eddigi heti két alkalom helyett csak hetente egyszer. Az új rend bevezetése nem ment zökkenőmentesen, sok helyről jelezték, hogy kiesett egy elszállítás, a városban több helyen látni alaposan megrakott hulladékedényeket. Gyakori volt a panasz az elégtelen kommunikáció, tájékoztatás miatt is. A szolgáltató DTkH szerint ugyanakkor „az esetleges hulladékürítési napáthelyezések a szolgáltatás színvonalának, illetve a gyűjtési alkalmak gyakoriságának megváltozását nem eredményezték”. Írnak még „logisztikai optimalizációról” és „a gyűjtési logisztikában lévő szinergiák kihasználásáról” is.
„Tájékoztatjuk Önöket, hogy az ünnepi időszakot követően 2025 január 1-től újabb napáthelyezések történnek egyes települések vonatkozásában! Legyenek szívesek a település kiválasztását követően a 2025-ös hulladéknaptárakban leírtaknak megfelelően kihelyezni a hulladékot. Kérjük, a hulladékokat a szállítás napján reggel 6 óráig az ingatlanok elé szíveskedjenek kihelyezni úgy, hogy az se a gyalogos, se a jármű forgalmat ne akadályozza. Támogató együttműködésüket köszönjük!” – mint a Duna-Tisza közi Hulladékgazdálkodási (DTkH) Nonprofit Kft. honlapján utánanéztünk, a változtatásokról mindössze ennyit írtak Kecskemét kapcsán, valamint letölthető mellékletként közzétettek egy táblázatot, amelyből kiderül, 2025-től melyik utcában mely napokon lesz szemételszállítás.
Szerkesztőségünk megkereste a céget a lakosság részéről felmerült panaszok miatt. A tájékoztatással kapcsolatban a DTkH azt válaszolta (pontosabban a nevükben egy kommunikációs cég): a változtatásokat a 2025-ös hulladéknaptár közzétételével megjelentették a december 12-i Kecskeméti Lapokban, és odaírtak egy felhívást is: „A kommunális hulladékszállítási rendben történt változásokról, részletes járattervről weboldalunkon – www.dtkh.hu – tájékozódhat” .
Csakhogy aki nem szokta átböngészni a Kecskeméti Lapokat, és nem nézegeti önszorgalomból a DTkH honlapját, könnyen lemaradhatott a fontos információkról. A szolgáltató nem küldött a KecsUP szerkesztőségének közleményt, így előzetesen mi sem tudtunk az új rend bevezetéséről.
A tájékoztatás hiányosságai miatt is érték kritikák a szolgáltatót az egyes városrészi Facebook-csoportokban és a Kecskeméten hallottam csoportban is. De sokan arra is panaszkodtak, hogy napokig nem vitték el a szemetet az utcájukból, még a megjelölt új napon sem. Egy-két komment:
- „Eddig szerdán vitték el a szemetet! Ki is vittem a kukát de nem vitték el. Ok! Majd ma(csütörtök). Újra kuka ki ! Ma jövök munkaból haza kuka tele! Ma se vitték el! Csóka utca. Esetleg valaki nem tudja , hogy erre mikor óhajtanak jönni?? 3ig voltak bent úgyhogy már telefonálni se tudtam.”
- „Megváltoztatták a kommunális hulladék szállítási napjait, de erről kommunikáció a szolgáltató részéről szinte 0 volt. Honlapra felkerült, de ott is keresni kellett.”
- „Nekünk hétfőn kellett volna, hogy elvigyék még mindig itt van a teli kuka. Hétfőn és pénteken vitték eddig, kíváncsi leszek holnap elviszik-e? Hunyadi János tér.”
- „Mi is mára (január 9 – a szerk.) vártuk és nem vitték el. Karácsony óta nem voltak. Már két emailt írtam nekik, de én vagyok a hibás szerintük, mert nem hallgattam a rádióban, hogy változás lesz. De ha egész héten nem jönnek, akkor melyik napra tettek bennünket?”
- „Sajnos ma 8-án sem vitték el eddig a percig a komm. hulladékos kukát. Reggel 5 óta kint van. Hegy u.”
- „Hívjátok fel őket telefonon el kell mondani a történteket. Nyomást kell rájuk gyakorolni másképp sajnos nem megy. Nálunk is volt ilyen szitu azt igaz későn délután de elvitték.”
Kaptunk Kisfáiból egy fotót, olvasónk szerint itt két hete nem ürítették a kommunális kukákat.
Tettünk egy körutat január 10-én a Széchenyivárosban, jópár olyan konténert láttunk, amely csordultig megtelt, sőt.
Néhányat még mutatunk ebben a galériában.
De sok olyan hulladékgyűjtőt is láttunk, melyeket már sikerült kiüríteni.
A széchenyivárosi kispiac mellett üveggyűjtő szigetnél is ki lehetett volna tenni a „megtelt” táblát, erről több fotó tanúskodott a Kecskemét múltja és jelene csoportban:
Péntekre innen is elvitték az üvegeket.
Tóth Szilárd, a Vacsiköz önkormányzati képviselője (Szövetség) a városrészi csoportban azt közölte, hogy kapott levelet a DTkH-tól a kommunális hulladék elszállítása kapcsán. Ebből kiderült, hogy ahol elmaradt, ott a héten már nem tudják vállalni az ürítést és a szemételszállítást, az okozott kellemetlenségekért elnézést kérnek.
A hét végére kicsit javult a hét elején még elég problémás helyzet, kérdés, nem lesznek-e visszatérően gondok. Szerkesztőségünk ugyanis kapott olyan információkat, hogy egyes társasházakhoz az eddigi heti két alkalom helyett csak hetente egyszer fognak menni a szemétért, és ez a lakók szerint biztos nem lesz elég, az utcán állandóan halmozódni fog a hulladék.
Egy közös képviselő azt is problémának tartja, hogy a kitalált változtatást karácsonyt követően, közvetlenül szilveszter után hajtották végre – tehát egy olyan időszakban, amikor talán az évben a legtöbb szemét gyűlik össze a háztartásoknál, a dolgozók közül pedig valószínűleg sokan szabadságukat töltik, és hát év elején egyébként is nehezebb visszazökkenni a munkába. A közös képviselő szerint az is súlyosbíthatta a helyzetet, hogy mentesítő pótjáratok sem voltak betervezve az átállással járó problémákra.
- Az ügyben megkerestük a DTkH-t, és megkérdeztük, mi indokolta a változtatásokat, miért volt rájuk szükség? Érdeklődtünk arról is, Kecskeméten hogyan alakul a hulladékellszállítások gyakorisága, a járatok száma, és hogy a változtatásoknál, napáthelyezéseknél melyek voltak a fő szempontok? Felvetettük, hogy miután a járatok számának csökkenése oda vezethet, hogy egyes társasházaknál a kukák környéke terítve lesz hulladékkal, nem jár-e a változtatás a szolgáltatás minőségének csökkenésével?
„Kecskeméten a hulladékgazdálkodási szolgáltatás változatlan műszaki tartalommal kerül ellátásra, a hulladék ugyanazon gyakorisággal és feltételek mellet kerül elszállításra, mint azt a 2024. évben a lakosság megszokhatta. Az esetleges hulladékürítési napáthelyezések a szolgáltatás színvonalának, illetve a gyűjtési alkalmak gyakoriságának megváltozását nem eredményezték, a szóban forgó módosítások pusztán annyit jelentenek, hogy a tavalyi évhez képest egyes településrészeken, utcákban más napokon történik meg az edényzetek ürítése” – írta válaszában a DTkH.
Hozzátették: a járatok átszervezése miatt előfordulhat, „hogy egy városrészt, amit korábban megosztva, több napon gyűjtött a szolgáltató, azt most egy napon végzi, mely módosítás sehol sem eredményez műszaki tartalom változást”.
A szolgáltató szerint társasházaknál „sem történt műszaki tartalom változás”, de ha valaki ilyet tapasztal, akkor azt konkrét bejelentés alapján a társaság „haladéktalanul felülvizsgálja”.
„A gyűjtési napok áthelyezését a Társaságunk által elvégzett logisztikai optimalizáció indokolta, így a gyűjtési logisztikában lévő szinergiák kihasználásával a 2025. évben még hatékonyabban tudjuk ellátni a szolgáltatást, egyaránt figyelembe véve a lakossági igényeket és a Koncessziós Társaság által meghatározott optimalizációs-hatékonysági követelményeket” – szól a magyarázat.
Megtudtuk még a DTkH-tól, hogy „várhatóan” 2024 utolsó számlájával a lakosság is kézhez kapja papír alapon a 2025-ös évi hulladéknaptárat. Felhívták még a figyelmet arra is, hogy „továbbra is fennáll a lehetőség a lakosok számára”, hogy a többlet hulladékot leadják a hulladékudvarokban (Felsőcsalános 01069/108 hrsz. és Zöldike utca 13422/1 hrsz.) Ezek nyitvatartásáról, a leadható hulladékok típusáról és mennyiségéről a DTkH honlapján részletes tájékoztatást nyújtanak. Egyéb kérdések esetén a Csányi körút 14. alatti ügyfélszolgálatukon személyesen lehet érdeklődni.