4,5 millió forintos büntetést kell fizetnie a Hunyadi-sorozatot leadó TV2-nek, amiért az első részt tizenkettes karikával sugározták tizenhatos helyett, és további 1,7 millió forintot azért, mert ennek megfelelően csak későbbi műsorsávban mehetett volna le az epizód – írta meg a 24.hu az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság sajtóközleménye alapján. Lapszemle.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa azután indított eljárást még áprilisban, hogy több állampolgári bejelentés érkezett hozzájuk a szexjelenetekben bővelkedő sorozat kapcsán; a bejelentők a gyermekek védelmére vonatkozó törvényi rendelkezések megsértését vélelmezték – olvasható a 24.hu cikkében.
Az ismételt jogsértésre tekintettel a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjét is megbüntették: őt összesen 325 ezer forint megfizetésére kötelezte a hatóság.
A TV2 médiaszolgáltatója utóbb változtatott a műsorszám további epizódjainak sugárzási időpontján, továbbá kérte a sorozat egészének korhatári minősítését a Nemzeti Filmirodától, amelynek besorolása a médiatörvény alapján mind a médiaszolgáltatókat, mind a Médiatanácsot köti. A testület ugyanakkor eljárást indított a negyedik és a kilencedik epizódok kapcsán is – ezek ügyében később várható döntés – derül ki a 24.hu cikkéből.
A Hír TV sem úszta meg büntetés nélkül, náluk azt kifogásolta a testület, hogy túl hangos volt a reklám.
Az eljárásában megállapították, hogy a Hír TV-n 2025. március 15-én 22 óra 2 perc és 22 óra 28 perc közötti időszakban sugárzott műsorrészeken belül a reklám átlagos hangereje meghaladta a környezetében mért egyéb műsorszám átlagos hangerejét, ezért a médiaszolgáltató egy alkalommal megsértette a reklámhangerősségre vonatkozó törvényi rendelkezést. A jogsértés miatt a testület a Hír TV Zrt.-re 30 ezer forint bírságot szabott ki.
További részletek a 24.hu oldalán.